Ceglédi Tímea

Gyermekkorát Fóton és a nyírségi Kislétán töltötte. Hátrányos helyzetű gyermekként jutott el a Debreceni Egyetem szociológia szakára. Kezdetben a gyermekszegénység érdekelte. Akkor még nem tudta, hogy évekkel később másképp fogja feltenni a kérdést, és már nem kizárólag a probléma feltárása lesz a célja, hanem az arra adható válaszok megismerése is. Lépésről lépésre jutott el az olyan életutak kutatásáig, amelyekben sikeres iskolai pályafutást visz véghez valaki a társadalmi hátrányok dacára. Reziliencia-szempontú kutatásai kiterjednek nehéz sorsból érkező pedagógusokra is, akik életútinterjúikban megfogalmazzák mindazt, amit a jelen írás bemutat: Önmagunkból táplálkozva tanítunk. A szerző egyetemi adjunktus, sikeres egyetemi hallgatók mentora, Gazsó Ferenc Emlékdíjas szociológus, a neveléstudományok doktora, 18 tudományos folyóiratcikk, 7 könyv, 37 könyvrészlet (társ)szerzője, 7 tanulmánykötet (társ)szerkesztője, 87 konferencia előadás (társ)előadója.

ÖNMAGUNKBÓL TÁPLÁLKOZVA TANÍTANI

Amikor eszünkbe jut egy régi pedagógusunk, közös történeteink „kisfilmjeinek” vagy „filmkockáinak” sora pereg le a szemünk előtt. Ezekben a történetekben felidézzük a hanglejtését, a kisugárzását, a tekintetével kimondott üzeneteket, egy teljes ember alakját, aki az egyéniségével hatott ránk – legyen az utólag pozitívan vagy negatívan értékelt hatás. Évtizedekkel később nem emlékezhetünk már minden történelmi évszámra,…

Részletek