ANFAL – A KURD NEMZET TRAGÉDIÁJA

A kurd nemzeti tragédiát – az Anfalt –, a világnak is el kellene ismernie, mint genocídium. Az Anfal a kurd nemzet holokausztja. 1988 februárjában Szaddám Huszein, az egykori bagdadi diktátor az Anfal fedőnevet viselő hadműveletet indította el a kurd nép ellen. 8 ütemben kezdte a kurdokat deportálni saját falvaikból, otthonaikból Irak déli sivatagi területeire.

Az Anfal szó jelentését az iszlám imakönyv, a Korán 8. szúrája magyarázza meg, ami szerint az iszlám hódításkor a fegyvereseknek a harcokban el kellett pusztítaniuk az ellenfelet, és a zsákmányt szét kellett osztaniuk egymás között. Az imakönyv szerint a harcban szerzett zsákmányt Isten a halálnak szánja. A bagdadi diktátor az Anfal akciót tervszerűen hajtotta végre, a kurdok kiirtása volt a célja. 4500 falut tettek a földdel egyenlővé és 182 ezer kurdot telepítettek át elhagyott táborokba, a sivatagba, ahol általában 50 fok fölötti hőmérséklet mérhető.

Gyakorlati különbséget nem lehet látni a zsidó Holokauszt és a kurdok Anfal-ja között. A Holokauszt során 6 millió zsidót és félmillió cigányt elgázosítottak, itt pedig 180 ezer kurdot óriási gödrökben, élve temettek el a sivatagban, vagy hátulról rájuk lőve estek bele ezekbe az árkokba, melyekre visszarakták a törmeléket és az óriási gépekkel döngölve szétpréselték, nehogy valaki élve maradjon. Ezekben a táborokban a kisgyerekeknél nagyon magas volt a halálozási arány, a holttesteket a szülők szeme láttára dobálták át a katonák a tábort körülvevő rácsokon.

A 182 ezer holttestet a sivatag több pontján, tömegsírokban ásták el, melyet a mai napig keres a Kurd Regionális Kormány (KRG), hogy emberi méltósággal a szülőföldjükön temethessék újra őket. Néhányukat megtalálták, de a keresés folyamatos. Az Anfal és a Holokauszt is az egész emberiség ellen elkövetett rémtettek sorozata és a nemzetek tragédiája. E kegyetlenség és a brutalitás figyelmeztet minket, hogy közös a múltunk és a jelenünk, ahogy közös a jövőnk is.

Ideje már annak, hogy a világon ne az etnikai vagy vallási hovatartozás okán bántalmazzanak, bélyegezzenek vagy alázzanak meg bárkit is. Ismerjük a Holokausztot és az Anfal-t is, melyek során a nemzeti hovatartozásuk miatt kellett meghalniuk ártatlan civileknek. Az emberiségnek alapelve kell(ene), hogy legyen: soha, sehol nem szabad engedni az emberi szabadságjogokból, az emberek egyenlőségéből és a jogvédelemből.

A kurdok lélekszámával kapcsolatban pontos adatokkal nem rendelkezünk, de bizonyos adatokra hivatkozva 35-40 millióan lehetnek. Kurdisztán területe szét van osztva Törökország, Irán, Irak és Szíria között, de élnek kurdok Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Libanon és nem utolsó sorban Izrael területén is. Ezekbe a messzi országokba a hajdani háborúk sodorták őket. Szaddam diktátor 2003-as bukása óta a kurdok létrehoztak egy szövetséges államot, ami Irakon belül működik. Hivatalos nevük Kurd Regionális Kormány (KRG), ahol rendelkeznek minden állami berendezéssel.

Author: Raouf Hallo

Vélemény, hozzászólás?