Egy „társadalmi szerződés” megkötésének szükségességét a szakértők már évtizedek óta hangsúlyozzák. Az elmúlt években azonban ezek a figyelmeztetések nem keltettek komoly visszhangot a hazai közéletben, köztudatban. A hatalomra kerülő új kormány programjában komoly hangsúllyal kell majd megjelennie e fogalomnak. És ezt, bárhol is áll a politikai spektrumban valaki, nem lehet nem üdvözölnie. A fogalom értelmezésével kapcsolatban azonban sok a tisztázni való és a teendő. Minél előbb, mert egy esetleges társadalmi szerződés megkötése hosszú, bonyolult, érzékeny folyamat; gondolatok, javaslatok és viták, ellentétek és kompromisszumok sorából kibontakozó folyamat. Az együttgondolkodás és együtt cselekvés kibontakozásához néhány szemponttal szeretnék hozzájárulni. Előbb röviden bemutatom, hogy mikor s hogyan köttettek meg a társadalmi szerződések a fejlett nyugati országokban, majd a magyarországi helyzetet, lehetőségeket, teendőket elemzem.
A társadalmi szerződéseket lehet írásban rögzíteni. Valamilyen szinten egy ország alkotmánya is ilyen szerződés, az alapvető elvekben, együttélési szabályokban való megegyezés. De lehet a szerződés hallgatólagos, az alapvető játékszabályok hallgatólagos elfogadása. Valamiféle közmegegyezés a társadalmi együttélés alapvető szabályairól.

Sir William Beveridge

Sir William Beveridge

ANGLIA
Kíméletlen és kegyetlen társadalmi küzdelmek után Anglia 1832-ben tette meg a társadalmi kiegyezés első lépését az úgynevezett reform törvénnyel (Reform Act); majd jöttek az újabb és újabb reformtörvények, amelyek a szavazati jogot fokozatosan kiterjesztették a társadalom egyre szélesebb rétegeire (1867, 1871, 1884, 1885, 1918 és 1928). Legalább ilyen fontos volt a jóléttel és szociális biztonsággal kapcsolatos törvénykezés. Lloyd George már 1911-ben javasolta az országos egészségügyi biztosítás és a munkanélküli segély bevezetését. 1948-ban, Sir William Beveridge korábbi javaslata alapján létrejött a széles körű társadalombiztosítási rendszer, amely már a társadalom minden tagja számára biztosította az egészségügyi ellátást, nyugdíjat, munkanélküli segélyt és más szolgáltatásokat.
SVÉDORSZÁG
Súlyos társadalmi válsággal küszködve a svéd parlament 1847-ben és 1853-ban szavazta meg az első szegényeket támogató törvényeket. 1898-ban megalakult a máig hatalmas befolyással rendelkező svéd Szakszervezeti Szövetség (Landsorganisationen i Sverige). 1913-ban nem a Szociáldemokrata Párt, hanem a Liberális Párt szavazta meg az Országos Nyugdíjtörvényt. 1938 december 20-án, az úgynevezett Saltsjöbadeni Egyezségben megállapodott egymással a Svéd Munkaadók Társulása és a Svéd Szakszervezeti Konföderáció, hogy együttműködnek, vitáikat tárgyalásos úton rendezik; a kormány pedig komoly adókedvezményt adott minden olyan vállalkozásnak, amely méltányos béreket és széles körű szociális biztonságot nyújtott alkalmazottainak. Az ötvenes-hatvanas években még tovább erősödtek a jóléti társadalom intézményei.
NÉMETORSZÁG
Éles társadalmi konfliktusok után s közepette, 1869-ben alakult meg a Német Szociáldemokrata Munkáspárt; 1875-ben fogadták el a „Gothai programot”, amely egy évszázadra meghatározta az európai szociáldemokrácia szellemiségét, arculatát. Az államhatalom oldaláról, Bismarck kezdeményezésére az 1870-es években indult meg a szociális biztonságot garantáló törvények kidolgozása és elfogadása, amely azután – a huszadik század második felében – Adenauer, Erhard, Brandt idejében a ma ismert német jóléti állam kialakulásához vezetett.
Seamstress
USA
Az 1930-as évek elején az Amerikai Egyesült Államok mély gazdasági és társadalmi válságba süllyedt, tízmilliók mentek tönkre, szegényedtek el, egymást követték a hatalmas sztrájkok, éhségmenetek, összeütközések. A kiegyezés lehetősége 1933. március 4-én nyílt meg, amikor Roosevelt benyújtotta a Kongresszusnak radikális gazdasági-társadalmi reformprogramjának, a New Dealnek első törvényeit. A nagy viták és harcok árán, de végül is megszavazott törvények leértékelték a dollárt, szabályozták és átalakították a bankrendszert, elengedték a túlélésért küzdő farmerek adósságait, országos szinten megszervezték a közmunkát, bevezették a munkanélküli-segélyt, szabályozták a munkaidőt, meghatározták a minimálbért, nagy közmunkaprogramokat indítottak, többmillió munkahelyet teremtettek, kezdték kiépíteni a társadalombiztosítási rendszert. – A következő nagy horderejű lépéssorozatra a hatvanas-hetvenes években került sor, a polgárjogi mozgalmakkal és az afro-amerikai közösség integrálásával. – Obama egészségügyi reformja egy újabb nagy lépés volt az amerikai társadalmi szerződés fokozatos kialakulásának a folyamatában. (A mi bizonytalankodó, óvatoskodó, merem-nem-merem, kesze-kusza politikánk számára megszégyenítő ez a politikai bátorság, a jól átgondolt, perspektivikus, bátor és radikális reformoknak ez a sorozata.)
AUSZTRIA
Az országot a józan, pragmatikus megállapodás mentette ki egy súlyos válságból és a társadalom kettéhasadásának mély szakadékából. 1934-ben Dollfuss, az akkori kancellár, még ágyúval lövette szét Bécs utcáin a munkásfelkelést.
De 1945-ben, kijőve az internálótáborokból, a nagy ellenfelek, a két nagy párt, a konzervatív Néppárt és a baloldali Szociáldemokrata Párt vezetői megállapodtak abban, hogy a jövőben együtt kormányozzák majd az országot. Az 1955-ös új alkotmány szellemében a fontosabb politikai, közéleti, gazdaságpolitikai posztokat egyenlő arányban osztották el egymás között. Nagykoalíció alakult, amely egészen 1966-ig fennállt. Közben kialakult a máig működő osztrák korporatista rendszer. Ennek lényege az, hogy a politikai döntések előtt a társadalom három legfőbb érdekcsoportjának (a munkaadók, az ipari-kereskedelmi dolgozók és a földművelők „kamaráinak”) vezetői megállapodnak egymással, majd a politika többnyire ezeket a megállapodásokat szentesíti.
SPANYOLORSZÁG
A polgárháború, a Franco-rezsim évtizedei és e rezsim megdöntése után robbanásig feszültek az ellentétek. De az ország vezetőinek egymással szembenálló csoportjai ennek ellenére képesek voltak a kiegyezésre. 1977. október 25-én aláírták az úgynevezett Moncloa Paktumot, amelyben a francoista és velük szemben a demokratikus, jobb- és baloldali politikai pártok, gazdasági érdekképviseletek, szakszervezetek megegyeztek a politikai, gazdasági, társadalmi együttműködés legfőbb szabályaiban.
Lezártnak tekintették a múlt véres küzdelmeit, biztosították az ellenzék politikai jogait, a sajtószabadságot, kidolgozták a gazdasági fejlődés felgyorsításának stratégiáját, lépésről lépésre bevezették az általános egészségbiztosítást, nyugdíjat, munkanélküli segélyt – vagyis válságos és veszélyes évtizedek, évek után közös akarattal lerakták a mai, sikeres Spanyolország alapjait.
E megállapodást formálisan is „társadalmi szerződésnek” tekintették és nevezték.

 A saltsjöbadeni megállapodás aláírói (1938)

A saltsjöbadeni megállapodás aláírói (1938)

A TÁRSADALMI SZERZŐDÉSEK KÉT TÍPUSA
A társadalmi szerződéseknek azonban két típusa van.
Egy szűkebben értelmezett szerződés – mint amilyenek a fent említett szerződések – és egy tágabban értelmezett megállapodás – amire többek között a mai magyar társadalomban szükség volna.
A szűkebb értelemben vett társadalmi szerződés (ez szakmai körökben a gyakoribb értelmezés) három fő társadalmi szereplő: a munkavállalók, a munkaadók és a kormány megállapodása. A klasszikus példa a svéd Saltsjöbadenben 1938-ban kötött megállapodás. – Nálunk az elmúlt két és fél évtizedben folytak ilyen jellegű, de bágyadt, jellegtelen s többnyire eredménytelen tárgyalások.
A tágabb értelmezés a társadalmi szereplők és jelenségek sokkal szélesebb körére terjeszti ki a fogalmat. – A magyar társadalmat szétziláló Világháború, a terror tizenöt, a kádárizmus harminc és a sok mindent felforgató rendszerváltás húsz éve után nálunk most erre a szélesebb körű, többszereplős, a társadalmi viszonyokat a maguk bonyolultságában kezelni tudó megállapodásra van szükség.[1]
Az alábbiakban – Magyarországgal kapcsolatban – a társadalmi szerződésnek ezzel az utóbbi típusával foglalkozom.
ALAPKÉRDÉSEK
Valóban szükség van-e egy ilyen széleskörű társadalmi megállapodásra? – A sikeres fejlett országok példája egyértelműen azt bizonyítja, hogy szükség van rá.
Lehetséges-e ilyen megállapodás megkötése Magyarországon, a következő években, évtizedben? – Nagyon nehéz, de nem megoldhatatlan feladat.
S ha megoldható, akkor:
Kik volnának a tárgyaló felek?
Milyen társadalmi érdekeket kellene figyelembe venni és egyeztetni?
Mi volna a formális kerete, intézményi háttere e tárgyalásoknak?
Milyen „roadmap”-et kellene követni, vagyis milyen sorrendben kellene megtenni az egymást követő lépéseket?
Hogyan lehetne biztosítani a széleskörű, tartalmas társadalmi részvételt e folyamatban?
Mi volna a végtermék? Egy Szerződés, amelynek bizonyos elemei bekerülnének a megújuló alkotmányba? Vagy?
Hogyan épülhetne be ennek a megállapodásnak a szelleme és szabályrendszere a közgondolkodásba, a magyar társadalom mindennapi magatartáskultúrájába?
A HIÁNYZÓ MAGYARORSZÁGI SZERZŐDÉS
A történet nálunk később kezdődött és máig sem vezetett igazi eredményre.
1945 után a hatalom újraelosztását, a nagyvállalatok államosítását és a földreformot viszonylag széles társadalmi rétegek tekintették történeti igazságszolgáltatásnak.
A kisiparosokat és kiskereskedőket is érintő, erőszakos államosításokat, majd a téeszesítést a társadalom nagyobbik fele már igazságtalanságként élte meg. Az erősödő terror ellen pedig 1956-ban fellázadt.
1965 után fokozatosan kialakult valamiféle hallgatólagos, kénytelen-kelletlen elfogadott „társadalmi szerződés” vagy inkább csak hallgatólagos megegyezés a társadalom és a politikai hatalom között.
A késő kádárizmus társadalmi nivellálását és a javak „egyenlősdi” alapú elosztását a szegényparaszt és proletár sorból felemelkedő, kispolgárrá váló tömegek többé-kevésbé igazságosnak érezhették (bár a funkcionárius réteg, illetve a vörös és zöld bárók privilégiumai és úrhatnámsága sértette igazságérzetüket). A polgárság-értelmiség viszont elégedetlen volt, és igazságtalannak érezte teljesítménye leértékelését.
A rendszerváltással azonban ez az íratlan szerződés felbomlott, és azóta sem alakult ki helyette egy újabb közmegegyezés. Pedig 1989-ben eljött a pillanat, amikor lehetőség nyílt volna egy „rawls”-i kísérletre, vagyis arra, hogy a javak új elosztás-rendjében úgy és akkor állapodjanak meg a társadalom különböző szereplői, amikor még nem tudhatják, hogy ők a jövőben hol lesznek a társadalmi munkamegosztásban és hatalmi rendben: felül vagy alul. Ebben a helyzetben – Rawls hipotézise szerint – viszonylag igazságos, optimális elosztás-rend alakulhat ki, mert az adott pillanatban még ismeretlen jövőben senki sem akarna túl rosszul járni, s ezért mindenki egy többé-kevésbé kiegyensúlyozott, méltányos elosztás-rendre szavazna.
Erre a kísérletre azonban máig nem került sor (szinte föl sem merült a gondolata). Az új politikai elit – elfogadva a neokonzervatív – neoliberális ideológia téziseit – a lovak közé dobta a gyeplőt, szinte teljesen a piacra bízva a javak elosztásrendjének kialakítását. Ezzel egyúttal kiszolgáltatta a piac erőinek a társadalmat, egy olyan társadalmat, amelynek a történelem folyamán nem épültek ki azok a védekező mechanizmusai és intézményei, amelyek nyugati társaikat többé-kevésbé oltalmazták s oltalmazzák a piac szélsőséges hatásaival szemben.
S következésképpen mind a mai napig teljes a zűrzavar a javak társadalmi elosztásának a terén. Tény az, hogy 1989 óta Magyarországon nem köttetett meg a „társadalmi szerződés”; nem alakult ki a javak elosztásának egy a társadalom többsége által úgy-ahogy elfogadott, többé-kevésbé igazságosnak tartott elosztás-rendje.
A társadalom többsége igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja:
a (globális) kapitalizmus által kialakított elosztás-rendet, a kirívó egyenlőtlenségeket, a gazdagok és szegények életszínvonala közti szakadékot;
a politikai osztály privilégiumait;
azt, hogy a tisztességes munkának nincs becsülete, igazi piaci értéke; igazán csak ügyeskedéssel, kiskapuk nyitogatásával, összeköttetések segítségével, megfelelő politikai háttérrel, korrupcióval lehet előbbre jutni;
azt, hogy az előző rendszerben megszerzett pozíciók, kapcsolatok és vagyonok busás jövedelmet biztosító teljesítménnyé váltak az új rendszerben;
azt, hogy a fennen hirdetett esélyegyenlőség elve üres ígéret és retorikai fordulat maradt.
AKADÁLYOK
Ezen az áldatlan állapoton nagyon nehéz – de nem lehetetlen – változtatni.
Nehéz, mert
a gazdasági, szociális, kulturális, érzelmi sebek ma még nagyon mélyek és gyulladtak, a gyors gyógyuláshoz nagy türelemre és bölcsességre volna szükség;
az igazságosabb (méltányosabb) elosztás-rend felé általában akkor lehet közeledni, ha a gazdaság dinamikusan fejlődik, és a létrejövő többlettel lehet a kirívó igazságtalanságokat korrigálni; gazdasági válság esetén általában inkább nőnek, mintsem zsugorodnak a társadalmi különbségek;
egy új társadalmi szerződés kialakításához erős és autonóm társadalmi szervezetekre, öntudatos polgárságra van szükség; ez nálunk ma nincs adva;
szükség van tárgyaló- és kompromisszumképes közéleti szereplőkre, demokratikus kultúrára; ebben sem bővelkedünk;
szükség van egy olyan kezdeményező csoportra, amely képes a társadalmi megbékélés lehetséges folyamatát felvázolni, és a folyamatot elindítani;
szükség van arra, hogy a társadalom és a közélet minél több s többféle szereplője, egymással együttműködve, aktívan részt vegyen a társadalmi kiegyezés, megbékélés gyakorlatának és szellemének megteremtésében;
Szükség van arra a felismerésre a társadalom felsőbb rétegeiben, hogy nemcsak az alul lévőknek és az országnak, hanem nekik is hasznuk származhat egy igazságosabb elosztás-rendből. Mert egyfelől javul a társadalom (gazdasági) teljesítménye, s mert másfelől egy békés és gyarapodó társadalomban ők is békében élhetnek s gyarapodhatnak. Ez a felismerés még nem jellemző a hazai nagypolgárságra.
Mindezeken a területeken komoly, jól átgondolt munkára van szükség.

FONTOS SZERZŐDÉSI ELŐFELTÉTELEK
Egy társadalmi szerződés csak akkor lehet tartós, csak akkor képes a (viszonylag) békés társadalmi együttélést és az ország dinamikus fejlődését biztosítani:
Ha az anyagi és nem-anyagi javak viszonylag méltányos társadalmi elosztását garantálni tudja (életszínvonal, életminőség, állampolgári jogok, kötelességek, lehetőségek, szabadság, biztonság, társadalmi tőke, kulturális tőke, jövőkép, önbecsülés, emberi méltóság, stb.). Mégpedig oly módon, hogy a társadalom túlnyomó többsége ezt az elosztást — hosszútávon, vagy legalább átmeneti kompromisszumként – méltányosnak, vagyis legalábbis elfogadhatónak tartja. Szükségesnek tartom itt még egyszer hangsúlyozni, hogy nem pusztán az anyagai javak, hanem az anyagi és nem-anyagi javak széles körének méltányos elosztásrendjéről van itt szó.
Ha kialakul a magyar társadalomban az „ez az én országom”, „mi országunk” tudata, s a min az ország valamennyi polgárát értjük.
Ha kialakul az a tudat, hogy mindannyian az ország fontos, megbecsült és felelősségteljes polgárai vagyunk: jogaink és kötelességeink vannak, falunk, városunk, országunk vezetőit mi választjuk, s ők nekünk felelősek.
Ha úgy érezzük, hogy a lehetőségekhez képes méltányos társadalmi rendben élünk, ahol a társadalmi egyenlőtlenségek európai mércével mérve elfogadhatók, s ahol mindenekelőtt a tisztességet és az igazi teljesítményt jutalmazzák.
Ha azt látjuk, hogy mindenekelőtt rajtunk múlik: az ország az elkövetkező években évtizedekben Európa dinamikusan fejlődő, sikeres országai közé emelkedik-e vagy sem.
Mindez együttvéve roppant nehéz, de megoldható feladata. A sikerhez sok munkára, eszmecserére, tárgyalásra, konfliktuskezelésre, kreatív gondolkodásra, együttműködési szándékra, hiteles, kompromisszumkész tárgyalófelekre van szükség.

SZEREPLŐK
Lássuk mindenekelőtt azt, hogy milyen szereplőknek kellene részt venniük a tárgyalásokon ahhoz, hogy a megkötendő írott s részben íratlan szerződés sikeres és tartós érvényű legyen. Kommentár nélkül egyszerűen csak felsorolom a legfontosabbakat.
A civil társadalom legfontosabb szervezetei, alapítványai
A kormány
A pártok képviselői
Csökkent képességűek
Egyházak, kulturális közösségek képviselői
Kisebbségek képviselői
Munkaadói szövetségek, kamarák
Munkanélküliek
Munkavállalók, szakszervezetek, más érdekvédelmi társulások, szövetségek
Nyugdíjasok
Önkormányzatok választott képviselői
Őstermelők, kis és középvállalkozók érdekvédelmi társulásai
Szakmai szervezetek, kamarák, szövetségek

FÜGGETLEN SZAKÉRTŐKRE VAN SZÜKSÉG
Alkotmányozás
Az igazságügy
Egészségügy
Emberi jogok
Humán erőforrások
Konfliktuskezelés
Környezet
Közbiztonság
Közigazgatás
Kultúra
Külgazdasági és külpolitikai stratégia
Mindennapi emberi-társadalmi magatartáskultúra
Oktatás
Politikai, gazdasági, társadalmi modell és stratégia
Társadalmi együttélés, kisebbségek, szegregáció
Társadalmi méltányosság, szociális háló, szolidaritás, társadalmi mobilitás
Társadalmi tudat
Társadalmi, gazdasági innováció
Tudomány
Vidékfejlesztés
A szereplőnek, tárgyalófeleknek sok mindenben meg kell állapodniuk. Felsorolok közülük néhányat.
AZ ELOSZTÁS-REND
Az anyagi és a nem anyagi javak széles körének méltányos elosztásánál mindenekelőtt az érintettek következő csoportjait kell figyelembe venni.
A többségi társadalom és a „kisebbségek”
Állami, önkormányzati szféra
Egészségesek – Betegek – Fogyatékosak
Férfiak – Nők
Foglalkozási ágak: Mezőgazdaság – Ipar – Szolgáltatás — Közszféra
Gyalogosok – Kerékpárosok – Autósok
Jövedelmi csoportok (Alsó 10 százalék – következő 20 százalék –
Középső 50 százalék – Felső 20 százalék)
Keresők – „Kegydíjasok” – Nyugdíjasok – Tartósan munkanélküliek
Kisvállalat – Középvállalat – Nagyvállalat
Megszületendő gyerekek – Gyerekek — Fiatal felnőttek – Középkorúak – Idősek
Országrészek, régiók
Tanyavilág – Falu – Város – Budapest
Üzleti szféra
ESÉLYEGYENLŐSÉG
Világosan és határozottan le kel szögezni és garantálni kell az esélyegyenlőség feltételeit többek között a következő területeken:
Állampolgári jogok érvényesíthetősége
Biztonság, jogbiztonság
Egészségügyi ellátás
Életpályák nyitottsága
Információkhoz való hozzáférés
Környezet minősége
Közlekedés
Közszolgáltatások, közintézmények elérhetősége, minősége
Mobilitási lehetőségek
Tanulási lehetőségek
Törvény előtti egyenlőség
Víz
ORSZÁGMODELL
Az államforma, az alapvető politikai, gazdasági és társadalmi intézmények kialakult formájának és szerkezetének megőrzése vagy megváltoztatása az alkotmányozási folyamat feladata.
De a társadalmi szerződésről szóló tárgyalásfolyamat fontos szempontokkal szolgálhat e munkához.
Különösen a következő kérdésekben:
A döntéshozatali rendszerben milyen szerepet játszanak a következők: a Parlament, a Kormány, a bíróságok, az önkormányzatok, szakmai testületek, a társadalmi szervezetek, a civil társadalom szervezetei, stb.
A központi hatalom és az önkormányzatok hatáskörének elosztása
Az országos intézmények (Alkotmánybíróság, MNB, APEH, Versenyhivatal, Köz-médiumok, stb.) autonómiájának védelme
Vármegyék kontra régiók; kiskörzetesítés esetleges átalakítása
Az egyéni és csoportérdekek közérdekké való integrálásának csatornái, intézményei.
Horizontális érdekcsoportok szerveződésének lehetősége és szerepe (városszövetségek, szakmai szövetségek, kisebbségi szövetségek, stb.
A kialakítandó gazdasági modell: piac és állami szabályozás; hazai ás külföldi tőke és vállalkozások; bankrendszer és az ügyfelek viszonylatrendszere
A munkavállalók és munkaadók jogai és kötelességei
Bérminimumok és bérplafonok
Az iskolarendszer kérdéseinek a megoldása (helyi iskolák, körzetesítés, buszoztatás, kistérségi művelődési központok, a továbbtanulás pályái, stb. És így tovább.
AZ ORSZÁG-STRATÉGIA FŐ IRÁNYVONALAI
A következő kormánynak itt elsődleges szerepe lesz, de fontos, hogy minden jelentős társadalmi és gazdasági szereplő részt vegyen e stratégia kialakításában. Csak úgy lehet átütő ereje egy ilyen stratégiának, ha létrejön valamiféle konszenzus azzal kapcsolatban, hogy az emberek milyen országban akarnak élni az elkövetkező évtizedekben.
E közös gondolkodásban többek között nagyon alaposan meg kel vitatni a következő kérdéseket:
Mik legyenek az ország kitörési pontjai, a fejlesztési programok főbb céljai, területei?
Mi lenne az ország kívánatos helye, szerepe a következő tíz évben az európai és a globális gazdaságban, politikában, társadalomban, kultúrában?
Ennek fényében: mik legyenek a fejlesztési források elosztásának főbb arányai a következő területeken?
Egészségügy
Honvédelem
Információ
Infrastruktúra
Ipar (Szinte valamennyi ágazat)
Környezet
Közbiztonság
Közigazgatás
Közszolgáltatások
Kultúra, tudomány, innováció
Mezőgazdaság
Oktatás
Szociális háló
Szolgáltatások
Itt be is fejezem. A megoldandó problémáknak csak töredékét említettem, de talán már ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk: milyen nagy szükség volna egy – az anyagi és nem anyagi javak széles körére kiterjedő – társadalmi szerződés megkötésére a mai szétzilált Magyarországon.
És milyen nagy munka vár ezzel kapcsolatban minden magyar állampolgárra, intézményre, a politika, a gazdaság, a társadalom szereplőire, a polgárok megannyi gondolkodó közösségére.

[1] Globalizálódó világunkban a fejlett országokban is széttöredezőben vannak a hagyományos, háromszereplős társadalmi szerződések, s bár egyelőre még meglehetősen nagy a zűrzavar, kibontakozóban vannak egy új típusú, sokszereplős társadalmi szerződés körvonalai.