MÉREGZSÁK, CSIBÉSZ, WOLFI

A családom kutyaszerető. Amióta az eszemet tudom, mindig volt kutyánk, míg falun éltünk. Volt komondorunk, dán dogunk, német juhászunk és néhány ismeretlen fajta is, amit egyszerűen korcsnak neveznek a „kívülállók”. Imádtam mindegyiket. Édesanyám soha nem engedte, hogy az udvarról a házba jöjjenek, mert „a kutya házőrzésre való”, mondogatta. Aztán a fővárosba költöztünk és a panellakásban szó nem lehetett kutyáról. Nagyon hiányzott, de mindig voltak barátaim, akikhez elmehettem kutyát szeretgetni. 

Aztán az otthoni körülmények miatt úgy döntöttem, valóra váltom életem nagy álmát, és egy ásatási szezon után Egyiptomban maradtam. Itt új barátokat is szereztem, egyiküknek nagy farmja van tehenekkel, lovakkal, tevékkel…. és kutyákkal!
Az első kutyám egy zsemleszínű, tipikusan egyiptomi fajta, jellegzetesen felkunkorodó farokkal, talán 3-4 hónapos lehetett, amikor megismertem, és állandóan megugatott, mintha el akarná kapni a nadrágomat, de viccelődtem és játszottam vele…
Aztán nagyon gyorsan megbarátkoztunk. Méregzsáknak neveztem el. Meglátogattam a farmon, vittem neki ennivalót és beszélgettünk. Soha senkit nem engedett magához közel, egyedül én tudtam megfogni és megsimogatni. Megbízott bennem és ez nagyon jó érzés volt.

Méregzsák

Néhány évvel ezelőtt történt, hogy a farmra érve egy rozsdabarna kiskutyát találtam az akácfához kötve.
A barátom elmondta, hogy előző este hazafelé tartva egy csoport nevetgélő gyerekre lett figyelmes a csatorna partján. Két kiskutyát készültek a vízbe fojtani, ezen mulattak olyan jót. Sajnos csak egyet sikerült kimenteni a kezeikből. Szeretetért és gondoskodásért ágaskodott felém. Ölbe vettem, megsimogattam és megosztottam vele a Méregzsáknak vitt ennivalót. Ettől kezdve elválaszthatatlanok voltunk. A kis huncut állandó figyelmet követelt. Ugyan lány volt, de Csibésznek neveztem el. Ha elfoglaltságom miatt egy-két napig nem tudtam kimenni a farmra, a viszontlátáskor olyan örömmel fogadott, hogy szinte széttépett, nem egy nadrágom bánta. Magyarul és arabul is próbáltam tanítani, hogy ne csak nekem fogadjon szót, és ha hosszabb időre elutazom, mások is szót értsenek vele.
Egy idő után hazajött velem (csak pár percre lakom a farmtól) és minden alkalommal egyre tovább maradt. Méregzsák is vele tartott. A melegtől kitikkadva lepihentek a hűvös nappaliban és békésen szunyókáltak. Szerettem elnézni őket. Gyakran üldögéltem a kertben, ilyenkor mellém feküdtek a padra és aludtak as aludtak… 
Egyik októberben egy sivatagi farkaskeverék is a farmra került. A jobb szemét kiverték, sokat szenvedhetett szegény. Nagyon hálás és szeretni való kutya volt.
Származása miatt Wolfinak neveztem el.
Csibész és Méregzsák mindenhová követett. Együtt mentünk a Ramesszeumba (II. Ramszesz halotti temploma) és a nemesi sírokhoz is. Néha megijesztették a helyieket, főleg, ha túl közel jöttek hozzám. Védeni akartak. Ha kisbuszra szálltam, kétségbeesetten néztek utánam, de egy idő után tudták, visszatérek, és nem hagyom el őket!
Közeledett a december, amikor Magyarországra utaztam, hogy a karácsonyt a családommal töltsem. Megoldást kellett találni, hogy Csibész a farmon maradjon, ezért megkötötték. Háromszor rágta szét a kötelét és rohant hozzám hajnalban. Aztán földbe vert vasrúdhoz láncolták. Egy reggel iszonyú csörömpölésre pattantam fel a számítógép mellől. Csibész a 70 cm-es vasrudat cipelve magával rontott be a nappalimba. Ettől kezdve nem kötötték meg, mondván, „úgyis hiábavaló, ha velem akar lenni, megtalálja a módját.”

Csibész
Megjött az újév.
Januárban a helyi önkormányzat egyedi módon látott hozzá a kutyaszaporulat csökkentéséhez (ez nemcsak itt Luxorban, de országszerte Egyiptomban így van): mérgezett csontokat szórtak szét mindenütt…
A környéken kb. 200 kutya pusztult el. Itt ugyanis a kerteknek nincs kerítése, ezért az ebek szabadon mennek oda, ahova akarnak. Elsőként Wolfi esett áldozatul. Ekkor úgy döntöttünk, hogy megkötjük a kutyákat, nehogy egyenek a mérgezett csontokból. Csibész szófogadó kutya volt, könnyű volt megkötni.
Méregzsákot ugyan sikerült megfognom, de a fiú a farmon olyan ügyetlenül tette a kötelet a nyakába, hogy azonnal kiszabadult. Még akkor is megbízott bennem, hazajött velem. A kertben üldögéltünk, én olvastam ő aludt mellettem. Egy váratlan látogató azonban elriasztotta. Ekkor láttam utoljára. Még aznap meghalt. Egy hét múlva szült volna. A barátaim nem merték megmondani, csak 3 nappal később tudtam meg. Hiába vártam reménykedve minden nap, hogy reggelizni jöjjön, mancsát a karomra tegye és szép barna szemeivel simogatást, szeretetet kérjen. Elveszítettem. Kimondhatatlanul fájt.
A „mérgezési időszak” elmúltával Csibész újra szabad lett. Szinte éjjel-nappal velem volt. A nappaliban aludt, s kora hajnalban nedves orrával megbökdöste a talpamat, hogy engedjem ki, majd miután visszatért, kérte a reggelijét. Sokszor üldögélt mellettem és nézte, mit művelek a számítógépen. Ilyenkor a mancsát a karomra vagy a lábamra tette, hogy rá is figyeljek.
A lakás tulajdonosának felesége azonban hisztérikusan gyűlölte a kutyákat, állandóan veszekedett velem, hogy nem engedhetem be Csibészt a házba. „Takarodjon innen ez a dög!” -, sipítozta állandóan.
Amikor nem voltam itthon, Csibész sokszor a ház előtt várt. Ha mégsem, tudtam, hogy a nő kődobálással üldözte el, megtaláltam nagyobb köveket az udvaron.
Április 13-án, miután megette reggelijét, elsétált.
Reggel 8 óra volt.
A barátaim délelőtt 11-kor kétségbeesetten jöttek értem, hogy „Csibésszel valami történt, reszket, remeg, alig tud megállni a lábán”. 
Rohantam a farmra, de nem találtam. Aztán rábukkantam a farm mögötti földeken. A csatornában állt, remegett és erősen nyáladzott. Kiemeltük és bevittük az épületbe. Megpróbáltunk sós vizet fecskendezni a szájába, hogy kijöjjön belőle a méreg, mert akkor már nyilvánvaló volt, hogy megmérgezték. Kétségbeesetten nézett rám, láttam, hogy erős fájdalommal küzd.
Fél órán át harcoltunk az életéért. Egyszer csak hirtelen megmerevedett, vér ömlött a szájából… és elment.
A lelkem egyik fele vele ment.

Valley Of The Kings – Near Luxor (Egyiptom)

Állandóan gondolok rá, meglátogatom minden nap. Nagyon hiányzik. Sok szeretetet kaptam tőle, sok felejthetetlen élménybe volt részünk, együtt, közösen.
Ő volt a családom, meg Méregzsák és Wolfi, akik akkor is mellettem voltak, amikor mások elfelejtettek.
Nehéz elhinni, hogy vannak emberek, akik gyűlöletből képesek állatokat gyilkolni!
Azóta nem énekelnek madarak a kertemben.  

Author: Vanek Zsuzsanna Dr.

Egyiptológus régész, a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem tanára A „Harminc legsikeresebb magyar” címet elnyert (2010) tudós az egyiptomi Horus Expedíció vezetője

Vélemény, hozzászólás?