Röviden a fentiekkel foglalható össze a „Rivaldafényben a pr – tartós térnyerés vagy hullámhegy?” című, június 6-i konferencia legfontosabb üzenete. A sajtó-pr-ről szóló eseményen – amelyet a Menedzserképző Központ és a Tonic szervezett – az előadó pr-esek és újságírók ismét megállapították, hogy jelenleg is sanyarú mindkét szakma sorsa.
Dél körül még nem serénykednek hivatásosok és önkéntesek a Duna partján, bár az alsó rakpartokon már nem lehet autóval közlekedni. A zivatarfelhők távoztak, hogy újabbak vegyék át helyüket később. A Gellért szálló első emeletének egyik termébe érkezünk. Benn, a vastag, vörös színű plüss kasír már-már sikeresen tereli el figyelmünket az ütött-kopott székekről, amikor Kovács-Gajdács János, az egyik szervező, Tonic pr-üzletágvezetője, a One on One ügyvezetője megnyitja az eseményt, melyet, mint mondja, interaktívnak tervez. Lassanként megérkeznek az 50 főnyi regisztrált hallgatóság utolsó tagjai is. Az első előadó Lakatos Zsófia, a Hill&Knowlton ügyvezető igazgatója, a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) alelnöke, aki a pr jelenéről, trendjeiről, jövőjéről beszél – a program szerint. „Az első kérdés annak tisztázása, hogy mi az a pr” – nyitja előadását, majd szerencsére költőivé lényegül át e kérdés, s egy bárányt ábrázoló rajzot vetít ki, amely a cég hírnevét szimbolizálja, amelyet meg kell védeni. A hírnév, imázs terminusok definiálása után arról beszél, hogy a pr régen a sajtókapcsolatot jelentette, amely, ugye, egy egyirányú folyamat. A távíró feltalálásához hasonlítható technológiai ugrást a közösségi média jelentette, amely az első fontos trend volt az újkori pr-es életében. A második a pénzhiány, amely a szakmát sújtja – a „legegyszerűbb mindig a kommunikáción spórolni”. Harmadikként a fenyegetést említi, ugyanis a specializált kis ügynökségek a pr elől „orozzák el a pénzt”, s az itt dolgozó nem pr-esek azt gondolják, hogy értenek a pr-hez, pedig dehogy. A negyedik trend, amely a jelen, egyszersmind a jövőbe vezet, a CSR-branding, amely „hot topic”.
„Fel a fejjel!”
A sajtómunka növekvő szerepét taglalva folytatódik az esemény Andok Ágnessel, a Coca-Cola kommunikációs és közkapcsolati vezetőjével, Simon Krisztiánnal, a Marketing&Média főszerkesztőjével, valamint Lakatos Zsófiával. Utóbbi kezdi a panelbeszélgetést azzal, hogy a pr-büdzséket megvágták a válság kezdetekor, pedig az veszélyes dolog, hiszen a fő feladata a pr-esnek a hírnév védelme, amelyhez pénz kell. Andok Ágnes is vallja az előtte szóló véleményét, de a kesergést enyhítendő, felszólítja a hallgatóságot, hogy szegje fel fejét („Fel a fejjel!”). Simon Krisztián a médiatulajdonosok hasonlóan sanyarú sorsára utal egy félmondattal, Lakatos Zsófia szerint pedig a pr bizonyos területei ma nehezebbek, a lobbi eltűnt, s kiderül az is, hogy a fizetett pr-cikkeket nem kedveli. (Én értem a „fizetett pr-cikk” kifejezés használatának indokoltságát, ám sietve megjegyzem, hogy az MPRSZ 2011. november 14-i állásfoglalása szerint „a Magyar Public Relations Szövetség tiltakozik a »pr-cikk« kifejezés használata ellen”.) A majd’ minden konferencián mesterségesen újratölteni szándékozott pr-es – újságíró ellentéttel viszont nem ért egyet. Szerinte a pr-esek nem utálják az újságírókat és fordítva, hiszen egymásra vannak utalva. „Hagyjuk ezt a hülyeséget” – szól a tökéletesen jogos felszólítás. Ehhez csatlakozik a még a hátsó sorban ülő Hőnyi Gyula, a Napi Gazdaság vezető szerkesztője, aki úgy véli, a pr-esek és az újságírók egymásért harcolnak.
Hőnyi Gyula előadását hallgatva kissé túlzásnak tűnnek előbbi szavai, ugyanis arról beszél, hogy jelenleg a sajtótájékoztatók és a pr-esek helyett az újságírók az önálló sztorit keresik, miáltal ez a korszak a pr-esek számára „kommunikációs sivatag”. A „kommunikációs kánaán” időszaka már a múlté, amikor a sajtórendezvény és a pr-es fontos volt. Egy cégről szóló kész hírt viszont az újságíró ma szívesen alkalmaz, hiszen időt takarít meg, és saját vállalatáról a pr-es többet és precízebben tudhat, mint az újságíró. A vezető szerkesztő, érdekfeszítő és rendkívül informatív előadásában, elmesélte a „régi, boldog békeidők” újságírását, a 8 lépcsős, túlbiztosított folyamatot, amely közel tökéletes anyagokat produkált, míg elért az olvasóhoz, szemben a ma 5 lépcsős rendszerével, amely minőségromlást és hibákat szül.
Kompromisszumkényszer
A szakállatlanított Uj Pétert sokan csak jellegzetes sokmintás ingjéről ismerik fel. A 444.hu főszerkesztője előadást nem akar tartani, ugyanis, mint mondja, „nem tudok hosszan, érdekfeszítően beszélni a semmiről”, így Kovács-Gajdács faggatja. Az online sajtó szerepéről beszélnek, valamint új oldalának céljairól. – Mi meghonosítjuk az új nyelvet: rövid, egyszerű mondatokat használunk – mondja, ám ő maga ehhez, 20 másodperc/mondat átlagidejével nem tartja magát. Az új portál nem közöl copy-paste-es híreket, sem MTI-anyagokat, és nem is fordít angolból híreket.
Lambert Gábor nem szereti a pr-eseket. A Figyelő főszerkesztője arról kezd beszélni, hogyan kerülhet nála spam listára a pr-es. Lambertnél erre minden esély megvan: csak ma – így Lambert –, 59 beérkező leveléből 32-t meg sem nyitott. Szerinte csak a személyes viszony számít. Azért Lambert is ápol jó kapcsolatot pr-essel, el is megy vele félévente ebédelni, fizetni viszont felváltva szoktak. A kiadók pénzhiánya miatt azonban egyre több kompromisszumot kénytelenek kötni az újságírók (kiadói pressziónak engedvén), amellyel a pr-es jár jól. S Lambert kimondja, amit nem sokan tesznek mainapság: amennyiben a vállalat kommunikációs szándéka kiegészül némi büdzsével is, akkor nagyobb esélye van egy cégnek bekerülni a médiába. Viszont az „Egy csésze kávé” rovatot kéretik békén hagyni!
Voltaire él
A kávészünet után folytatódott a rendezvény Pellion Ágnes, az Ernst&Young kommunikációs igazgatójával. Az adótanácsadó cég a média segítségével kommunikál, és meg van szabva, hogy – bocsánat, idézek – a „píárosoknak mennyi sajtóközleményt kell hetente kiadniuk”. Persze, ha „local vagy global survey, vagy egy research jelenik meg, akkor többet is kiküldenek”. A „píármérés” kétheti és havi riportokban ölt testet, melyben AVE-t használnak, miközben a darabszám nem igazán számít. Megtudjuk azt is, hogy nem akarják elhasználni Vámosi-Nagy Szabolcs arcát, ezért néha a háttérbe tolják, és más szakértőket nyilatkoztatnak. Pellion Ágnes előadását hallgatva el- elkalandozva próbálom a „minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon” utópiába képzelni magam, amelyben magyaroktól egyáltalán nem hallom, hogy „píár”.
A candide-i világból Dr. Szűcs Annamária, a BVK Holding kommunikációs igazgatója ránt vissza, akit újságíró múltjáról faggat Kovács-Gajdács János. A szakember (jogosan) kesereg azon, hogy a kötelezően kiírandó közbeszerzéseket mindig a legalacsonyabb ajánlatot adó cég nyeri meg, így a minőségi referenciák nem sokat számítanak. Persze egy ilyen ügynökséget megfizetni sem tudna a fővárosi tulajdonú, közpénzből gazdálkodó szervezet – mondja Szűcs Annamária.
Ketten a szorítóban
Az időt remekül tartó moderátor az utolsó blokkban „harcra” hívja Simon Krisztiánt és Vágvölgyi Mihályt, a Noguchi Porter Novelli partnerét. A kék és a piros sarokban felálló ellenfelek közti „párbaj” inkább hasonlít egy ezüstlakodalmát ünneplő, zsémbelő pár civódásához (esetleg egy fiatal pár évődéséhez), mint ellenérdekelt felek közti verbális pankrációhoz. Mint kiderül, tizenéves viszony fűzi őket össze, bár ez nem indult jól. Vágvölgyi – állítja Simon a hallgatóság hangos mosolyával kísérve – nyomulós, erőszakos sajtós volt, ő pedig, mint sok újságíró, „alapból ellenállt”. Simon szerint egy dolgot kell a pr-esnek megtanulnia: az a jó az újságírónak, ha exkluzív sztorit kínál a pr-es, csak neki, csak most. A szerkesztőségek létszámhiányára hivatkozva az újságíró szerint bármit be lehet tenni az újságba, így pedig sokkal több pr-anyag, „bújtatott reklám” van a médiában, mint annak idején. Ezen hatások miatt pedig gyengül a média. Vágvölgyi pedig megjegyzi, hogy egymásra utalt a két szakma, de ez így van rendjén.
A konferencia egyik legérdekesebb formátumú blokkja után nyereményeket sorsolnak, majd a nap lezárása után a meghívottak arról diskurálnak, ki mennyit visz haza. Abban sokan megállapodnak, hogy megerősítést nyertek hosszú sor dologban. A jövőben pr-konferenciát, és újságíró vs. pr-es bunyót szervezőknek pedig álljon itt ismét Lakatos Zsófia, reményeim szerint már most örökbecsű mondata: hagyjuk ezt a hülyeséget!
