AUTORITER URALKODÓK ÉS MAFFIA-KLÁNJAIK

Németországban is nagy feltűnést keltett Jürgen Roth utolsó könyve, Az új keresztapák Trump, Putyin, Erdogan, Orbán és társaik – Milyen fenyegetést jelentenek az autoriter uralkodók és maffia klánjaik (Die neuen Paten: Trump, Putin, Erdogan, Orbán & Co. – Wie die autoritären Herrscher und ihre mafiosen Clans uns bedrohen). A következő hetekben ebből adunk közre főként magyar vonatkozású szemelvényeket Judith Waldvogel-Bencze fordításában. Az első rész következik.

Jürgen Roth: Die neuen Paten (Az új keresztapák)

Habár a szicíliaiak és az olaszok szeretik a fényt, a színeket, az életet, az anyagi világukban minden a hatalomról szól. Az összefonódások egyre átláthatatlanabb formáit öltő hatalomról, amelyek bizonyos módon sajátosan jellemzik a maffiát.

Kétségbevonhatatlanul mesébe illő sikertörténeteket hallunk a nemzetközi hírű patriarchális családi kartellekről. Manapság a vezetők önmérsékletet kérnek a családtagoktól a családi kartell fenntartható növekedése érdekében. Egyetlen más nemzetközi igazgatótanács sem képes közvetlenül, vagy közvetetten felmutatni egy ilyen erőteljes, politikai irányultságtól független globális munkahely teremtési rendszert: a családi kartellek „munkahelyet” teremtenek az újságírók és írók, tudósok, kis és nagy gengszterek, kormányfők, parlamenti képviselők, ügyészek, bírák, rendőrök, ügyvédek, bankárok, papok, kis- és multinacionális vállalkozók számára. Mindannyian a családok kartelljeiben, vagy magukban a családokban tevékenykednek. Egyszerűen zseniális, ahogy régebben ezeknek a családoknak mennyire sikerült dicsőíteniük magukat könyvekben, meg a hollywoodi filmek triviális mítoszaiban.

A család belső hallgatás kultúrája egyrészt védelmet és biztonságot nyújt, másrészt garantálja végrehajtó és felügyelő testülete tagjai számára, hogy felderíthetetlen bűncselekményeket hajthassanak végre. A múltban bírákat és ügyészeket, valamint számos újságírót, akik e családi kartellekkel nekik nem tetsző módon foglalkoztak, felrobbantottak, vagy lelőttek. Gyorsan kitalálhatjuk, hogy az olasz maffiákról, azaz a szicíliai Cosa Nostráról, a Calabria Ndranghetáról, és kisebb mértékben a Campania Camorráról beszélek. (….)

Valójában a „maffia” (mintha csak egy lenne) általában gyilkos olasz bűnszervezetként jelenik meg, úgymond a gonosz reinkarnációja, ami Olaszországra kétségtelenül alkalmazható. Az ellenfeleik a bátor állambiztonsági szervek, a rendőrség és igazságügyi szervek, amelyek a maffiát néha sikeresen, néha kevésbé sikeresen terelik a demokratikus, alkotmányos állam irányába. Röviden: a tisztességes, demokratikus állam, amely minden tekintetben tiszta, a jogrend alapján áll szemben a bűnözőkkel, akik földbe tiporják a törvényeket és jogokat. Ez egy olyan állítás, amely Silvio Berlusconi uralkodása előtt elég merész volt. Végül is négyszer volt miniszterelnök, pedig karrierjét ingatlanügynökként kezdte.

Tehát az egyik oldalon a jó fiúk, másikon a rosszak klasszikus fekete-fehér képe megfelel a valóságnak? A kétségek jogosak. Mert mi van akkor, ha a maffia-szerű rendszer már régóta kormányzási eszközzé mutálódott egyes kormányokban, amint ez nyilvánvalóan már megvalósult bizonyos helyeken, még a demokratikusan megválasztott kormányok esetében is? Ezt a fejleményt, amely a maffiamódszer jelentős minőségi ugrását jelentené, azonban messzemenő gazdasági és politikai következmények miatt szisztematikusan figyelmen kívül hagyják. (…)

„Bármely ökológiai vagy emberi jogi normát alá lehet rendelni a haszonkulcs növelésének. Ha ebből a nyereségből fizetnek annak, aki ellenőrzi a szabályok betartását, akkor az korrupciónak nevezhető. Ha ezek a rendszerek hosszú távon megalapozódnak, ideértve a piszkos pénz újbóli befektetését is, akkor maffia-szerű rendszerek jelennek meg.” (…)

Tény, hogy Németországban, csak úgy, mint Európa többi részén, semmit sem tudunk (vagy nem akarunk tudni) arról, hogy a nemzetközi maffiaszervezeteknek valódi hatalma, és aktuális hatása van a politikai döntéshozókra, a nemzeti és globális gazdaságokra, valamint a kulturális szervezetekre, szociális és társadalmi struktúrákra, amelyek lehetővé teszik a maffiák, mint elsődleges szervezeti formák sikerét. Talán azért, mert a maffiák már régóta részesei voltak „közös társadalmi és gazdasági családunknak”? Umberto Santino, a maffiával foglalkozó dokumentációs központ, a palermói „Centro Siciliano di Documentazione Giuseppe Impastato” alapítója számára a maffia minden társadalmi osztályt felölelő kapcsolatrendszer. „A kapcsolatrendszert azonban azok a legális és illegális szereplők uralják, akiknek a legnagyobb vagyonuk és hatalmuk van. Ez azt is jelenti, hogy a maffia olyan politikai-intézményi egység, amely mind a saját hatalmát, mind a helyi szabályokat és ellenőrzést gyakorolja. Ez kölcsönhatásba lép az intézmények és a politika egy részével. „

Ezt a kijelentést a maffia régebbi és újabb módszerei közötti különbségekről szóló tanulmányok nemrégiben alátámasztották. A maffiát Rocco Sciarrone torinói szociológus elemezte a szicíliai Istituto a Ricerca Economia e Societá-val (RES) Palermóban. A tanulmány konkrét gazdasági ágazatokon, például megújuló energiák esettanulmányain alapul; szupermarketek, logisztika és forgalmazás; az egészségügyi ellátás és a veszélyes hulladék ártalmatlanítása, a nyílt pályázatok kiírásával együtt vizsgálva. „Kutatásaink azt mutatják, hogy félrevezető lenne most csak a maffiák legális gazdaságba való beszivárgásáról beszélni; inkább egyfajta üzleti kapcsolati hálózat növekedéséről van szó, amely a maffiózók és a Szürke Zónába (kiváltságosok körébe) tartozó emberek közötti összejátszás és összefonódás révén jön létre. Az egyre nehezebbé váló gazdasági helyzetben egyre több vállalkozó próbál megegyezni a maffiával. A rejtett kedvezmények és az összejátszáson alapuló megállapodások egyszerűen a piaci részvétel egyik formájává válnak, és egyes esetekben a gazdasági túlélés egyetlen lehetséges módjává válnak.”(…)

Elég egy pillantást vetni a közelmúltbeli német történelemre, hogy megállapíthassuk, hogy például Bajorországban a kvázi-maffiarendszer összes struktúrája létezett vagy létezik. Franz Josef Strauss, volt bajor miniszterelnök 1978-tól 1988-ban bekövetkezett haláláig tartó időszakról van szó. Wilhelm Schlötterer, a nyolcvanas évek bajorországi adóügyi főfelügyelője ezt a rendszert így írja le: „Strauss miniszterelnökként Bajorországban mindenható volt. Az érdekeltségeire való tekintettel az adóhatóságnak csökkentenie kellett az igazságszolgáltatást. A miniszterei meghajoltak előtte. (…) Strauss a legkegyetlenebb és legmohóbb politikus volt a Szövetségi Köztársaság megalapítása óta.”(…)

Míg a tekintélyelvű és nacionalista Strauss diktátorokkal kacérkodott, ma a CSU és Horst Seehofer különleges, kényes kapcsolatokat tart fenn a nacionalista, jobboldali populista kormányzati vezetőkkel, így pl. Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az a tény, hogy Horst Seehofer beiktatása után dicsérte Donald Trump amerikai elnököt, logikusnak hangzik: „Pontosan, következetesen és gyorsan hajtja végre a választási ígéreteit. Németországban először munkacsoportot, majd felülvizsgálati csoportot, majd végrehajtási csoportot hozunk létre.”

Ha intenzívebben foglalkozunk a maffiaszerű kapcsolati rendszerekkel, elkerülhetetlenül találkozunk Pietro Grassoval. 2008-tól 2012-ig volt a Nemzeti Antimaffia Ügyészség vezetője, és jelenleg az olasz Parlament, a szenátus második kamarájának az elnöke: „Az illegális kedvezményekre ösztönző, és a versenyt megakadályozó maffiamódszert a politika és a gazdaság néhány határterületén lemásolták, a fosztogató üzletkötő-klikkek nőnek, mint a gombák.”

A Cosa Nostra család egykori feje, az amerikai Gambino, anélkül, hogy közvetlenül az Egyesült Államok elnökére hivatkozott volna, azt mondta: „A maffia ugyanolyan hatalmi struktúrával rendelkezik, mint egy kormány vagy egy vállalat. Ugyanolyan ügyesnek kell lenni mindhárom szervezetben a csúcsra jutáshoz. ”Gianfranco Donadio, a tapasztalt maffiaellenes ügyész azt mondta: „ Jelenleg a maffiák századát éljük, és ez nem olasz, hanem globális probléma.”

A sorozat szerkesztője: Róbert Katalin