NYÍLT LEVÉL HARLE TAMÁS ÚJSÁGÍRÓNAK

Bognár Gergely Harle Tamás író-újságíró legújabb – gyakorlott és kezdő újságíróknak egyaránt – szóló szakkönyvével kapcsolatban írt a szerzőnek.

Kedves Tamás!

Már régóta munkált bennem a gondolat, amelyet most kimondok: szakkönyv-fetisiszta vagyok! (Bízom benne, jónak találod a „tüskeszavamat”!) Ez az állítás zömmel csak az újságírással kapcsolatos, új könyvekre igaz. Olvasom őket strandon, lapozgatom a metrón, bújom egy csendesebb munkanapon, böngészem lefekvés előtt. Így volt ez tavaly, a kiváló Tóth Szabolcs Töhötöm újságíró könyvével. (Még a legelső találkozásunkon említetted, hogy még nem volt szerencséd a könyvhöz. Lapozd át, kíváncsi vagyok a véleményedre.) Az „Első leütés” címet viselő kötet – a szakkönyvekről kialakult sztereotípiákkal szembemenetelve – élvezetes olvasmánynak bizonyult.

Aztán, egyik alkalommal, Varga Mihály barátunk említette más téma kapcsán Az újságírás mestersége és művészete című könyvedet, amelyet rögvest el is csakliztam tőle. Érdekesen – ha meg nem haragszol – túlcifrázott borító, logikusnak tűnő fejezetstruktúra és kézikönyvekre jellemző szerkezet fogadott.

Mikor mélyebbre merültem az „értő olvasásban”, fogalmazódott meg bennem, hogy igen sokat dolgozhattál vele: a könyv eleje gondosan kimunkált (idézetek itt-ott, „alapelvek”, a könyv használatára vonatkozó tanácsok), amely a végére is igaz (köszönetnyilvánítás, indexlista, irodalomjegyzék, a könyv létrehozóinak bemutatása, majd egy saját idézet a legvégére). Nemhiába dolgoztál rajta 10 évet!

Utólagos engedelmeddel, most felveszem a recenzens gúnyáját és röviden leírom véleményem. Könyved négy nagy fejezetre tagolódik: bemutatod a hír alapjaitól kezdve a riportig terjedő műfajokat (hír, hírműfajok, ténycikk/hírcikk, tudósítás, riport), az interjút (annak alműfajaival), a véleményműfajokat, valamint a gyakorlati újságírás fogalmait. Megmondom őszintén, én a riportot – mint átmeneti műfajt – külön fejezetbe szerkesztettem volna a hírműfajoktól, s nem csupán 20 oldalt szántam volna rá, hiszen – szerintem – a második legnehezebb műfaj. Az interjúról készült 130 oldalnyi önálló fejezet bőséges, elégséges és közérthető. A publicisztikai műfajcsalád elolvasása után, az, valahogyan éhesen bocsátott el! Nem tudom, mi volt az oka, de ez a 60 oldal nem elégített maradéktalanul ki. Az utolsó (a gyakorlati újságírással foglalkozó) fejezet után viszont szakkönyv-fetisiszta gyomromat megtömve emésztettem a korrektúrajelek, vagy a „mondja”-szinonimák nem túl Norbi-barát, zsíros, laktató információmorzsáit.

Tamás! Tudod, mikor éreztem, hogy könyved hiánypótló? Amikor a 354. oldalon végre megleltem azt az információt, amelyben sosem voltam maradéktalanul bizonyos. Ez pedig nem más, mint hogy egy flekk pontosan hány karakterből áll. Most már tudom, hogy 1800-ból. Vagy itt vannak azok a fránya korrektúrajelek, amelyekkel eddig csak régi nyelvész tanárom rossz minőségű fénymásolatában találkoztam. (Tamás, használja ezeket még valaki?!) Jópofa a „Számjeggyel vagy betűvel?” alfejezet, amelyből megtudhatjuk, hogy interjúban javallott inkább betűvel kiírni a számokat.

Lapkilövést már rég nem láttam, hálás vagyok, hogy egy valós példányt tettél könyvedbe! A „hogyan bánjunk egy szakértővel” alfejezet szintén hasznos, ha az ember gyakorló újságíróként nyilatkoztat szakembereket, a szerkesztőség munkájának bemutatása pedig – a kézirat útjától az imprimatúra aláírásáig –, szintén elhagyhatatlan része egy újságíró-palánta felkészítésének. Apropó, imprimatúra! A minap épp egy grafikussal beszélgettem, és panaszoltam, hogy mára kezdenek kikopni – még a szaknyelvből is – ezek a szakkifejezések. Tamás, használja ezeket még valaki?!

Akinek van érzéke a szakmához, az legkevesebb haloványan sejti, hogy a fotókat úgy kell a lapba szerkeszteni, hogy azok annak középvonala felé mutassanak, vagyis például az interjúalany ne „nézzen ki” a lapból. Aki nem sejti, az könyved elolvasása után már nem csak pedzi, hanem tudja is.

Egyre inkább azt gondolom, hogy az újságírás valóban tanítható mesterség, ahogyan te is fogalmazol. Ezt vallja a levelem elején említett Tóth Szabolcs Töhötöm is. Egyvalamiben azonban egyezzünk meg: a stílusérzék, a nyelvhelyesség csiszolható – de sosem tanítható. Akinek nincs érzéke előbbieken túl ab ovo a nyelvhez, annak feje fölött könyved elolvasása után is „elszáll a ló” (sic!), vagy „maga alatt vágja a fejszét” (sic!).

„…És ha egyszer megtalálod azt a kutat, ugye tudod, másoknak is meg kell mutatnod az utat” – áll az idézet könyved elején. Szerintem te megmutatod.

Barátsággal:
Gergő

Author: Bognár Gergely

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) végezte. Pr-szakmai gyakornoki időszakát a Comprad Kommunikációs Ügynökségnél töltötte, ahol később pr-asszisztensként, pr-tanácsadóként, majd projektvezető pr-tanácsadóként segítette – összesen hat évig –, több mint másfél tucat hazai és nemzetközi ügyfél kommunikációját. Két évig a Nézőpont Intézet cégcsoportjának kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett, majd a Young&Partners senior stratégiai pr-tanácsadójaként és fejlesztő trénereként dolgozott, később a cég pr-vezetője lett. Jelenleg a NEST Communications pr- és tréning vezetője. A PR Herald vezető szerkesztőként jegyzi „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka” című digitális portrékötetet. Kapcsolat: gergelybognar@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?