A világ megismerésének igénye az emberiség fennmaradásának egyik fő hajtóereje. Próbáljuk megérteni a körülöttünk lévő világot, a felmerülő problémákra megoldást keresünk, életünk jobbá tétele érdekében kérdéseket teszünk fel és időnként megtaláljuk a jó választ. Mindennek eszközei a természettudományok, amelyek bizonyos kérdésekben (még) nem tudnak egységes konszenzusra jutni, ezt pedig igen sokan ki is használják. Az emberek tájékoztatásának hitelességét egy-egy hiba – legyen az szándékos vagy gondatlan – rögtön romba dönti, feltéve, ha a közvélemény egyáltalán észreveszi azt.
Fénysebesség, fekete lyuk
Elvileg köztudott, hogy Einstein speciális relativitáselméletének következménye, hogy a fénysebesség abszolút maximumot jelent, ennél nagyobb sebesség nem érhető el. Nemrég azonban elterjedt a hír, hogy a genfi Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN)-ben végzett OPERA-kísérlet során a fénynél gyorsabb neutrínókat – szubatomi részecskéket – figyeltek meg, és hónapokig élénk vita is kialakult arról, hogy ez hogyan lehetséges. A kísérlet nagy médiavisszhangot és nyilvánosságot kapott, ami egyértelműen nem tett jót a CERN-nek, ugyanis, mint utólag kiderült, csak mérési hibáról volt szó.
Mint látjuk, ebben az esetben is igen nagy szerepe volt a médiának, amely rögtön lecsapott a fénysebesség túllépésének hírére. Megtörténik azonban az is, hogy maga a média nincsen a helyzet magaslatán, mint pl. Felix Baumgartner „nagy sztratoszféraugrásakor” is, amikor az MSNBC hírcsatorna kijelentette: a világrekord-kísérlet olyannyira jól sikerült, hogy „még a fénysebességet is sikerült túllépnie zuhanás közben”.
A CERN-t egyébként is – legyen az tudományos alapokon, vagy elég merész ötleteken nyugvó – nagy bizonytalanság övezi: az ún. „isteni részecske”, azaz Higgs-bozon keresése idején (mely úgy tűnik, megvan, de nem pont az, amit vártak) többen komolyan féltek attól, hogy „Istent játszunk”, aminek az lesz az eredménye, hogy a részecskék ütközése során egy óriási fekete lyuk jön létre, amely elnyeli az egész Földet. Amely elmélet egyébként jól beilleszkedett a 2012 decemberi világvége-várás őrületébe is.
Klímakutatás és szélturbina-építés magyar módra
Méltán (?) híres közszereplőnk nemrég méltán (?) népszerű közösségi oldalán közzétette legfrissebb klímakutatási eredményeit, amelyet nyaralása közben készített fotójával támasztott alá, ezzel pedig rögtön meg is cáfolta a „globális felmelegedés” tényét – amelyről már rég nincsen szó, hanem éghajlatváltozásról, ami azért nagy különbség –, és stílusosan el is küldte a média szereplőit melegebb éghajlatra, amiért az „riogatja a dolgozó népet”. Szerencsére az érkezett hozzászólások elenyésző része ért egyet a megállapítással, a többség viccet csinál belőle, vagy felhívja a figyelmet a közszereplő nagyobb felelősségére, amely – egyébként valóban szabad! – vélemény-nyilvánításával együtt jár.
Ahogy egy kommentelő írta: „Tudósok százai töltenek kutatásokkal, elemzésekkel éveket, évtizedeket, vitáznak, kutatnak , érvelnek. […] kimegy a tengerpartra és fejére állítja az egyetemes geológiát. Epikus.”
A tudományos szereplők különösen érzékenyek arra, ha olyan dolgokkal kapcsolatban látják összefüggni a nevüket, amelyektől ők egyébként elhatárolódnak. Ilyen eset volt a „függőleges tengelyű szélturbina” ötlete, amellyel megkeresték az egyik nagy budapesti egyetem tanszékét, hogy elvégezhesség az ezzel kapcsolatos méréseket. A tanszék – bár nem értett egyet a szakmai koncepcióval –, mivel az ötletet kivitelezhetetlennek tartotta, biztosította az eszközöket a mérésekhez, melynek eredményei egyénként az ő véleményüket támasztotta alá.
Nem sokkal később azonban egy vezető országos napilapban megjelent egy cikk a szélturbináról, mint vélhetően működőképes dologról – ehhez azonban felhasználták a tanszék nevét is. Ezt a tanszék vezetője később közleményben visszautasította, és elhatárolódott a cikkben leírtaktól.
A tudományos világ hitelessége a tájékoztatás pillérein áll. Mint azonban ahogy a példák is jól mutatják, ezek időnként igen ingatagok és bizonytalanok…
