SZELLEMEK ÉS ISTEN ÁLDÁSA KÉRETIK (LEVÉL HAZA)

Írok neked. Sokszor akartam, de nem jött a szó, nem jött a betű, csak ültem és bambultam magam elé. És haragudtam magamra a tétlenségért, elmém, gondolataim tunyaságáért. Nem tunyaság volt; mindeddig nem volt sem ideje, sem megfelelő módja a szólásnak. Maradjon a csend, írtam.

Szellemek és Isten áldása kéretik (A levél szerzőjének a felvétele)
Szellemek és Isten áldása kéretik (A levél szerzőjének a felvétele)

Tisztulni jöttem, bár magam sem értettem a szó jelentését; azt viszont igen, hogy vastag piszokréteg ragadt rám.
Elfáradtam; mindenféleképpen: szellemileg, lelkileg, agyilag, fizikailag. Sok ez nekem, lassítanom kell, egyrészt, mert másféle kultúrából érkeztem, ami belém ivódott, amit tanultam, amibe belenőttem és, bár állandó gyanakvással fűszerezve, de benne éltem. Másrészt, mert meg kell tanulnom lassan járni, „sétálni”, nem rohanni, észrevenni és nem elmenni mellette…
Tanulunk. Folyamatosan. Majd beszélek tényekről, számokról, megvalósításokról, munkafegyelemről, ittlétem gyakorlati hasznáról, sok mindenről, ami érdekelhet téged; nem most. Most másról írok.
Írok a mélypontról, ami nehéz volt, és még mindig az. Pedig csak az történt, hogy gyakorlatba kellett volna/kellene ültetni azt, amiről szűk éve beszéltünk. Igen, a játék és szabadság annyira ismeretlen fogalmainkká váltak. Hogy minduntalan visszakényszergetem magam a megszokott, otthoni gyakorlatba. És a nagy igyekezetben, hogy rendet teremtsek (a megszokott, eddig gyakorolt rendet, az „én rendemet”), nem veszem észre, hogy most, és talán csak most, ideig-óráig, kicsidég, csak kicsidég, megtehetem, hogy én teremtsek helyzetet és benne viselkedést, rendet, másmilyent, amiből szinte menekülésszerűen érkeztem. Hiszem, hogy még jó időben vagyok.
Itt lehet játszani. Boszorkányságot, varázslatot, hitet, mágiát, életet és szegénységet; gyertyafényt és magányt. Egyvalamit nem lehet játszani itt sem: a halált. Még akkor sem, ha a halál itt nem olyan, mint otthon. Vagy inkább a halálhoz való viszonyulás más. Az élet értékéből adódóan más. Életminőség – valójában mi is az? Szubjektív megítélés szerinti; nem?! Mélynyomor, nincstelenség, kosz, a mi mércénkkel teljes igénytelenség az, ami itt van; belehalnánk, mert másféleképpen immunizálódtunk. Viszont a szívbetegség, magas vérnyomás, cukorbetegség, majdhogynem ismeretlen fogalmak itt, száz emberre esik egy (40 fölötti korcsoport; pontos életkort ne kérdezz, nincs, nem fontos, az élet telik; a személyiben is csak saccolva van, akár többszörösen is). Ők belehalnának a mi „igénytelenségünkbe” a saját szervezetünkkel szemben; már a reggeli kávézásom is olyan borzalomnak tűnik, hogy állandóan aggódnak miattam.

Turóczi Ildikó
Turóczi Ildikó

És mi az élet értéke? Te tudod? Én egyre inkább nem… Egyre inkább jelentéktelennek hitt dolgok válnak fontossá, változik az értékrendem, és nem tudom, hogy merre. Azt érzem, sejtem, hogy ez csak egy folyamat része, és hogy azt, ami most van, követni fogja valami teljesen más. Ergo: ami most van, azt most kellene élni. És jól, lehetőleg. Mélypontostul, mindenestől. Közönség nélkül is akár, megjátszani a betöltött üresség teljességét. Mert olyan rövidre szabott…
Lesz jobb és lesz rosszabb is. Közhelyek. Majdhogynem elfeledtem, hogy szeretem a közhelyeket. És a könnyeket, amik tisztítanak, az álmokat, amik üzennek.
És amikor a csillogó-villogó esztelen, fényűző pazarlásra gondolok, akkor benne van a mély-nyomor. Hogy  balansz legyen a világban…
Kint hangos dob és énekszó – ökumenikus esték. Vidámak, nevetősek, csak mert Isten így akarja; így akarta a Föld szelleme is.
Karácsony jön. Hiányzik az otthon. Hiányzik a család. És pont. És most kimegyek vacsorát készíteni; minimál vacsora, minimál konyha, víz csak később lesz. Ha lesz. Egyedül vagyok a házban, mindenki más kint van a téren Jézus-váró ökumenumban.
Az egyedüllét most jólesik.
A könnyek is.

Author: Turóczi Ildikó

Egyetemi tanulmányait 1985-ben végezte a temesvári Orvosi Egyetemen. 1990-ben általános orvoslásból szakvizsgázik Marosvásárhelyt, utána általános orvosként, majd családorvosként dolgozik; ezen a területen szerez főorvosi minősítést. Akupunktúrát Bukarestben, addiktológiát Budapesten tanul. Pszichoterápiás képzését (pszichodráma) Romániában kezdi, majd Budapesten egészíti ki. 2011-től szabadúszó orvos, 2011-ben önkéntesként dolgozik Kamerunban, ahova visszatér két évvel később, ugyancsak önkéntesként. Betegellátó intézményt alapít. Megjelent kötetei: 2010: Buen Camino – Jó utat! - a Spanyolországban tett spirituális zarándoklat élménykönyve, magánkiadásban, majd a pécsi Publikon Kiadó által megjelentetve 2013-ban; 2011: Álomcsapda - esszék, elmélkedések, naplótöredékek (magánkiadás); 2012: Változó idők Kamerunban (Fehér gyógyítóként a hegyi királyságban), Publikon Kiadó, Pécs; 2015: Boszorkányok, sámánok, varázslók (Esuföld, Kamerun), Publikon Kiadó; 2019: Varázslatok, járványok, missziók (IDR Publikon Kiadó). Elérhetősége: ituroczi@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?