Az alapvető emberi jogok érvényesülése, vagy annak hiánya kivétel nélkül minden ember életére kihatással vannak. 2014-et írunk és még egy évszázad sem telt el Hitler, Mussolini, Sztálin óta. Elődeink itt, Európában is megtapasztalhatták, milyen az, ha még ahhoz sincsen joguk, hogy éljenek – egyetlen ember szerint. Egyetlen ember, aki – erősen vitatható módszerekkel – magához vonta a hatalmat népe felett és úgy döntött, hogy elnyomja azt. Tudjuk, mihez vezet a diktatúra intézménye – néhány országban azonban ma is virágzik, látszólag kikezdhetetlenül…
A legkeményebb, legelszigeteltebb és egyúttal a világra továbbra is legnagyobb katonai veszélyt jelentő országa Észak-Korea. A Dzsong-dinasztia teljes diktatúrát épített ki, miközben ellenőrzött médiája azt hirdeti a népnek, hogy így jó minden, ahogy van: nem mi vagyunk gonoszak, hanem a világ az. Minthogy igen keveset tudunk arról, mi is zajlik Phenjan-ban és Észak-Korea többi, számunkra szinte teljesen ismeretlen részén, sokszor csak feltételezhetjük, hogy tényleg a valóságot látjuk-e. A nemrég elhunyt „kedves vezető”, Kim Dzsong Il temetését igazi nemzeti tragédiáként láthattuk – a végletekig elkeseredett, zokogó emberek, nemtől és kortól függetlenül. Ha ezek a könnyek nem őszinték, jogos az aggodalmunk, hogy azok, akik nem hajlandóak gyászolni, azaz a „lázadók” rövid úton munkatáborba vagy a bitófára kerülnek. Ennél is rosszabb helyzetet enged felvázolni viszont az, ha bebizonyosodik: a koreai emberek sírása a szívükből jön – ez ugyanis azt igazolja, hogy az elszigetelés, a manipulálás tökéletes hatékonysággal működik.
Észak-Korea gazdasága romokban hever, az emberek nagy része munkanélküli és éhezik annak ellenére, hogy az ország forrásai, földrajzi elhelyezkedése egyáltalán nem indokolná ezt. Ezt az állítást az is megerősíti, hogy Phenjan rengeteget költ hadiiparának fejlesztésére, különös tekintettel közepes hatótávú rakétáikra – utóbbiakat szorgalmasan lövöldözgetik is. Kim Dzsong Il uralkodásának utolsó éveitől kezdve egyre nyíltabban fenyegették elsősorban az „ősellenségnek” számító USA-t. Déli szomszédjukkal, a demokratikus Dél-Koreával főként határviták miatt állnak évek óta konfliktusban, amely többször vezetett konkrét támadásokhoz is.
A „kedves vezető” távozásával fia, Kim Dzsong Un került a „trónra”, aki szinte semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy enyhítene a diktatórikus mentalitáson – sőt, már az első hetekben egyértelmű tette, hogy „ki itt a főnök”. A legnagyobb nemzetközi visszhangot magas pozícióban lévő nagybátyja, Csang Szongthek eltávolítása váltotta ki, amely valószínűleg egy nagyobb tisztogatási folyamat része volt. Kegyvesztetté vált. Hadibíróság elé állítottak puccs előkészítésének vádjával (ennek alapot is adott nem egyszer nyílt kritikájával), de az sem tetszett nekik, hogy „sorra váltogatja a barátnőit”. Hűtlenségéért az ítélet: halál.
Ezzel pedig eljutottunk a diktatúrák egyik kulcsszavához. Ha nem borulsz térdre, meghalsz. Ha nem azt teszed, amit mondunk neked, meghalsz. Ha nem onnan származol, „ahonnan kéne”, nem olyan a vallásod, amilyen a mienk, meghalsz. Ha hallgatunk róla, ha tagadjuk, ha bagatellizáljuk, ha nem mondjuk ki, attól még a halál – halál marad.
Az emberi jogok ilyen mértékű semmibevételét pedig vétek lenne figyelmen kívül hagyni. Adolf Hitlernek éveken át sikerült titokban tartania a világ elől, hogy mit tesz emberek millióival, miközben a saját „Harmadik Birodalmának” építését tervezgette. Cinikus, a realitásérzékét teljesen elvesztő emberré vált, aki végig az mondta, hogy mindent az ő szeretett német népéért tesz. Ezért képes volt lerombolni fél Európát. Vajon ma, Kim Dzsong Un mit tervez?
Talán nem túlzás azt mondani, hogy túl sok az egybeesés. 2014-et írunk. Nincs jogod?!
