NAGYEVŐK

Egy pr-ügynökségnek állandó félelme, hogy rendezvényeire kevés újságíró jön el és az ügyfél orra alá dörgöli, hogy nem jók a sajtókapcsolatai, nem tudja „mozgatni” az újságírókat. (Mi lesz így a publicitással?) Ezért aztán nagy öröm, ha egy cég sajtótájékoztatóján dugig van a terem. Örül a pr-ügynökség, elégedett az ügyfél. De nézzük csak, kikből is áll a díszes társaság! Lejmisták és büfé-újságírók szubjektív médialistája.
001

A hatvanöt-hetven év körüli fogatlan bácsi, nejlonszatyor-aktatáskával a kezében, VOR-design zakóban rutinosan áthalad a regisztráción. Előre közli, hogy most sajnos nincs nála névjegy, de hogy legalitását igazolja, átadja Kiss Árpád főszerkesztő úrét. Néha saját, géppel írt, fénymásolt vizitkártyáját nyújtja át. A sajtóanyagot mindig elkéri és becsületesen lapozgatja.
Sorstársaival szemben ő legalább csendben végigüli a sajtótájékoztatót, csak néha krákog vagy szipákol egyet hangosan. Hajlott kora ellenére kiváló a memóriája, mert nem múlatja idejét felesleges jegyzeteléssel. A sajtótájékoztató alatti kínszenvedéseinek csak az azt követő svédasztal vet véget, amikor a korábbi mélabújával szemben igen fürgén szedi tányérjára az ételt. Távoztában újra szóba kerül Kiss Árpád főszerkesztő úr neve, aki sajnos nem tudott eljönni, ám ő szívesen elviszi neki a sajtóajándékot. A kisöregnek társai is akadnak jócskán, akikkel naponta találkozik, elbeszélgethet egy-egy cég kontójára. Így alakul ki a büfé újságírók klubja: névjegyükön sajtóorgánum nem szerepel, de nagyon fontos személyek, akad, akinek névjegyén saját fényképe mellett újságíró és lapkiadó titulus szerepel. A pr-es névjegygyűjteményéből olyan gyöngyszemek is előkerülnek, mint a polihisztor Bartalics úré, aki magát sokoldalú publicistának tartja, hiszen kiemelt témaköreiként említi az ipart, a gazdaságot, a tudományt, a technikát, a kultúrát és a sportot. Egy másik sima névjegyre rágépelték, hogy Ipari Szemle IKM, és a név alatt még megemlíti a tulajdonos: parlamenti tudósító. Felbukkan egy névjegyen az Országos Sajtó Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa, egy napilap, és egy nevenincs pressbété is egyszerre.
A pálmát Virág úr, színész-újságíró viszi el sajt-cetlijével.
A büfé- újságírók esetében a képlet egyszerű: a sajtóreggeli, sajtóebéd, sajtóvacsora menetrendben végigeszik a napi pr-menüt, biztosítva ezzel a választékos és nyugdíjukból vagy állástalanságuk miatti igen szerény jövedelmükből semmiképpen meg nem engedhető étkezést. A leeső ajándék pedig még jó lehet valamire, egy-egy vaskosabbat a karácsonyfa alá is be lehet tenni, vagy éppen el is lehet adni. A csendes lejmisták veszélytelenek, megfelelő tömeghatás idézhető elő velük az ügyfél számára, egyetlen hátulütőjük az, hogy oda nem illő díszletet jelentenek, hiszen egy Gundel- vagy Fórum-beli eseményen már a portán lekapcsolnák őket, ha nem hivatkoznának újságíró voltukra. Egy okosabb, sajtóban járatosabb megbízó okkal veheti sértésnek, hogy a méregdrága sajtótájékoztatón olyan emberek társaságát kell elviselnie, amelyre nem vágyik, és amelyből nincs haszna.
Veszélyesebb válfajuk az „elhivatott”, aki az evés és ajándék fejében kérdez is – bizonyítandó ezzel jártasságát. Az ősbutaságról tanúskodó érdeklődésük már kellemetlen, hiszen feszélyezi a sajtótájékoztatót tartó ügyfelet és a jelen lévő, jobb sorsra érdemes szakújságírót, akinek fölöslegesen telik ideje, ráadásul még szégyellheti is magát foglalkozása miatt. Az „elhivatottak” legveszélyesebb alfaja: a komplett őrült, aki olyan helyre is elmegy (például kormányszóvivőire), ahol semmit sem remélhet, legfeljebb egy kávét, azonban azt érezheti végre, hogy ő valaki: az ország nyilvánossága előtt felteheti mongol-idióta kérdését valamely főhivataloknak esetleg miniszternek. Vágóképként bekerülhet akár a híradóba is, amire törekszik is, hiszen igyekszik minél közelebb ülni a potentáthoz, akihez a sajtótájékoztató végén azonnal odaugrik, hogy tovább mélyítse tudását.
002
A fenti sajtótájékoztató-látogatók közös jellemzője, hogy vagy soha, semmilyen orgánumban nem publikálnak, vagy olyan lapokba írnak, amelyek a kutyát sem érdeklik, és amelyeknek egyetlen céljuk az, hogy a leszakadó zsurnaliszta-egzisztenciáknak „kosztot és kvártélyt” adjanak.
A céges sajtóeseményeket egy másik nem kívánt vendégsereg is ellepi. Ez az üzletkötők sisere-hada. Névjegyükön kiadók, lapok fejléce szerepel, öltözködésük kultúrált, fellépésük agresszív. Tudják, hogy az ügynökségtől vagy a cég marketingeseitől hirdetést nem remélhetnek, hiszen egy komoly médiatervbe az ő orgánumuk nehezen kerülhet be, ráadásul általában fél évre előre eldől, hol költik el a pénzt a hirdetők. Ezért, amikor a péeresek és a cég marketingesei azokkal a valódi újságírókkal vannak elfoglalva, akik írnak a tájékoztatóról vagy interjút készítenek, az üzletkötők egyenesen a vezérigazgatóhoz vagy a gyanútlan külföldi regionális vezetőhöz mennek. Újságírókat is zavarba ejtő szakmai kérdésekkel kábítják el az áldozatot, majd előrukkolnak szenzációs küllemű és példányszámú lapuk rendkívüli ajánlatával, olyan fantasztikus kedvezményeket ígérve, melyek messze alatta maradnak a cég reklám, médiaügynökségének szerződésbe foglalt árainál. Nem beszélve egy-egy extra hirdetés kreatív illetve produkciós költségeiről. A vezér ilyenkor feszengve ígérget (különösen, hogy gyakran a sajtótájékoztatón butát kérdező büfé-újságíró is beáll a hirdetéstarhálók közé), majd átpasszolja az üzletkötőt a marketingeshez, akire az elkövetkező hetekben intenzív telefonkampány vár, amíg beadja a derekát vagy a telefonközpontosnak feketelistát állít össze, kinek nincs bent soha.
A lejmistákat, és a marketingeseket a kutya se hívja meg. Nade honnan szereznek tudomást egy-egy zaftos tájékoztatóról? A megoldást egyrészt az MTI Tükör kínálja. A gyanútlan sajtótájékoztató-szervezők küldenek egy meghívót a távirati irodába, ahol azt automatikusan beteszik a Tükörbe. Elég egy kis sajtókapcsolat vagy bejárni a régi szerkesztőségbe és a lejmisták mazsolázhatnak a napi, heti vagy akár havi kínálatból. Az eseménylistára akkor is gyakran bekerül a cég, ha a meghívót konkrétan egy-egy MTI-s munkatárs nevére küldik. Az okos péeresek ezért hatalmas betűkkel ráírják: ne tegyék be a Tükörbe.
Másrész egy-egy jó infó után valóságos riadólánc alakul ki, hogy az aktuális napon hol tartják meg klubösszejöveteleiket, és vajon hol tudják a leginkább degeszre enni magukat, hol néz ki egy-egy izgalmasabb ajándék.
Persze vannak valódi újságírók is valódi médiától, akik a potyalesés művészetét úgy gyakorolják, hogy közben írnak is a cégről.
Nagyszerűségüket bendőkapacitásuk is jegyzi. A tájékoztató előadás és a kérdezz-felelek végét meg se várva, kilőnek a svédasztal irányába és pakolnak. Nem csak a tányérba, előkerül ilyenkor a szatyor, domborodik a zseb, s a termékeket vagy csak a prospektusokat bemutató polcok is hamar lepusztulnak. Abban az esetben, ha a sajtóesemény külföldön van, a szálloda minibárja is biztosan kiürül, s betakarítanak mindent, ami mozgatható.
Amíg persze a lejmisták jóllaknak, addig a pr-szakembernek, és a magára valamit is adó újságírónak felfordul a gyomra. A siserehad sajtótájékoztatókról való távoltartása nem lenne bonyolult szakmai feladat, ehhez képest mégis alig-alig vállalják a hívatlan vendégek elküldését.
Pedig a pr-szakmát is minősíti, hogy milyen embereket enged az ügyfelei nyakára.

Author: Kőszegi Zsófia

University of Amsterdam újságíró szakának docense és az Amsterdam School of Communications Research (ASCoR) nevű szervezet médiakutatója. M.Phil címét szociálpszichológiából és pszicholingvisztikából a Sorbonne-n, társadalomtudományi Ph.D.-címét a Harwardon védte meg. Jelenleg Univesity of Southern California ösztöndíjas hallgatója. Kapcsolat a szerzővel: thomas.eleven@prherald.hu

Vélemény, hozzászólás?