Nem tudni pontosan, ki volt a legelső ember, de az adatok szerint 400000 évvel ezelőtt a Homo erectus-ból fejlődött ki Afrikában a ma élő ember, a Homo sapiens, azaz értelmes ember. Ebbe az egyetlen fajba tartozik a ma élő összes ember. Már az első ember is kereshette a neki megfelelő környezetet, elvándorolt idegen földekre, ahol termőbb volt a talaj, több volt az állat. Mi más ez, mint egy emigrációtörténet? Azóta is vándorlunk, keressük a jobb megélhetést kívül és belül. Idegen kultúrák összefonódása, összeütközése, találkozása és elkülönülése, minden szépsége és színessége,minden nehézsége és inkompatibilitása koronázza meg és árnyékolja be mindennapjainkat ma is, a huszonegyedik század derekán.

El kellett menniünk Helyszín: Kenya A Szerző saját fotója

El kellett menniünk
Helyszín: Kenya
A Szerző felvétele

Talán most lenne a legnagyobb szükség az antropológusokra, a kultúrák közti közvetítésekre, amikor merőben különböző értékrendek találkoznak és ütköznek össze ugyanazon földterületeken, ahol az egymás megismerése vagy elfogadása olykor nehéz, vagy szinte lehetetlen párbeszéd. De sajnos ritkán történik meg ez a politikai és gazdasági érdekek árnyékában, így aztán a hatalmi médiák által megerősítve úgy mennek el emberek egymás mellett, hogy a legkisebb előítélet is óriásivá nő. Sziszifuszi kősziklaként zúdul az emberi értelmezéstartományra, majd újra és újra visszaesik, mint az ógörög mítoszban. Ahelyett, hogy a szkarabeusz bogár zsákmánya lenne ez a másság felismerése, ami a kínai szimbolikus értelmezési módban, maga az élet.

Ha úgy ülne le egymás mellé két ember, hogy kíváncsiak egymásra, szeretnék tudni, hogy mi vezérli a másik tudatát, milyen világokból került elő, miben és hogyan hisznek ott, hogyan jutottak el a saját útjukra, és náluk milyen a nagymama főztje. Van-e egyáltalán nagymama, vagy nagymamák vannak, vagy több nagypapa? Talán könnyebb lenne egymás mellett elhaladni az utcán és a saját élmény erősebb lenne a plakátok üzeneteinél.

Ha nem is változna meg ettől a világ, egy pillanat békével több lenne a világtörténelem nagy forgatagában.

Emigrációtörténetek

Itt az első, egy sorozat részéből.

Nevezzük Chine-nek. Nem egy konkrét személy, hanem egy kollektív kultúra képviselője, mondhatni annyira egyéni, mint amennyire általános. Több történetből alkotott kép.

Mit keresett itt ebben az idegen országban, ezen az ismeretlen földön, mi hozta ide, ahol egyszer csak eltűnt arcáról a mosoly? A jobb élet reménye, hogy majd hazaküldi a pénzt a halott lánytestvére gyermekeinek, mind a tíznek, hogy legalább az egyik tanulhasson. Vagy majd felépít otthon egy házat, kőből, verítékből, átváltott könnyekből. Mi lett mindebből? Egy kis szoba nyolc másikkal, két kamerunival, három szenegálival, egy etiópiaival, ők ketten pedig nigériaiak.

Most már az a szoba sincs. Csak az űr, az idegenség, a kivetettség, a kétszázhuszonöt CV, amit soha senki sem olvasott el, a munkanélküliség, a Soha ne add fel, fiam!, az apja szájából, a beteg apja csillogó könnyeiből, az őserőből, amit ő elvesztett egyszer és mindenkorra.

Egy gyermek visz egy hatalmas edényt, meztelen kis fekete teste a napsütésben fénylik. Két kislány játszik a viskó előtt, kövecskéket rakosgatnak és nevetnek, a matematika ősi felfedezése van az apró mozdulatokban. A legkisebb bent sír, az anyjuk elment gyógyfüvekért az erdőbe: csak ő tudja, mi gyógyítja meg a gyermeket, senki más.

Múlt héten meghalt másik kettő, mert az a fű túl sok volt. A nagymama főzte a teát, már régen főzött ő ilyet… Könnyek folytak befelé, ugyanúgy, ahogy édesanyja szeméből folytak kifelé, amikor az ő anyja elment ételért, hogy ne haljanak éhen a kicsik – a gyermek már az udvaron hallotta azt a nagy robbanást, és már csak a húscafatokat látta. Az anyja felment a szellemek közé mindörökké.

Árván Helyszín: Kenya A Szerző felvétele

Árván
Helyszín: Kenya
A Szerző felvétele

Úgy ment fel, hogy el sem lehetett temetni, mint az apját, aki a házuk hátsó szobájának padlója alatt volt eltemetve, ahogy életében kérte, mint sokan mások a faluban.  Akkor tudták, hogy a szelleme ott van mindig velük, és vigyáz rájuk. Csak ott kint nem tehetett semmit az a szellem, túl fentről jött a támadás, túl messze volt az a repülő.

Így maradtak árván azok a kislányok örökre, de hát sok más árva is volt a faluban – az élet volt az egyetlen adomány, amit kaptak, és úgy kellett tisztelni, örülni neki, mint egy ajándéknak. A nők nem örökölhettek földet, sem javakat, csak az életük lehetett az egyetlen örökségük, amit úgy igazán a sajátjuknak tudhattak, ezért megtanulták szeretni azt a nyomorban, kiszolgáltatottságban.

De hol volt már az a falu?

Amikor idejött, hozta a Spanyolországban nehéz munkával megszerzett pénzét és beiratkozott az egyetemre, hogy végre tanulhasson. Hogy legyen Valaki, az a Valaki, aki soha nem lehetett, az a Valaki, akinek lennie kellett. Legyél valaki, mondta az apja, amikor összeesett a melegben, mert éjt nappallá téve dolgozott a földeken –  ő még kicsi volt, félt, nagyon félt, hogy itt marad és nem tud Valaki lenni, ha az apja meghal. Nem lett Valaki, nem tudta már fizetni a drága egyetemet, a milliókat, amit a nem európai harmadik országbelitől is lekoppintottak a magánegyetemek. A gazdag világ válasza a szegénységre, a képmutató gazdag világé, aki éhező gyermekeket posztol egy Facebook-oldalon. Nem lett Valaki, bár megígérte az apjának, hogy helyette is az a Valaki lesz, aki az egész családot átviszi a bajokon.

Hol volt ez már?

A Valaki helyett a Senki született meg a szertefoszlott álmok földjén, a gyönyörű, lehetőségekkel teli Európában, ahol nemrég meg akarta verni hét skinhead. Futott, mert szüksége volt a feje kiürítésére, hogy ne gondoljon a napsütéses álmokra. Semmire, de semmire. Hátulról támadták meg, heten estek neki és annyi indulat volt benne, annyi soha nem érzett indulat, hogy leterítette őket, ő, aki soha egy légyhez sem nyúlt. Még ő sajnálta őket, hiszen csak tudatlan gyermekek, gondolta.

Aztán a rendőrség, a nyers modor, a lenézések és a sehonnan előkerült véletlen tanú, aki megmentette az életét. Mindent látott egy ablakból…

Árulhatott drogot, így milliomos, vagy börtönlakó lehetett belőle. Választhatott.  Nem fogadták őt el, ahogy az őseit sem ugyanazok a fehér emberek, akik elhozták az aranyat, a nikkelt, a gyémántot, az olajat és a rabszolgákat, aztán maguk után hagyták a szegénységet, a majdani korrupt diktatúrákat és a reménytelenséget, egy olykor még zenével és reményekkel teli, gyönyörű vidéken.

Miért van ennyi gyűlölet ezen a Földön? Most sem értette, a mélység sem adott választ az állandó megválaszolatlanságra. Mesélj Chine, meséld csak el, hogy honnan jöttél!

„Honnan jöttél?” Helyszín: Kenya A Szerző saját felvétele

„Honnan jöttél?”
Helyszín: Kenya
A Szerző saját felvétele

Natív doktor

Nálunk is vannak natív doktorok… Azt mondod, hogy a tibeti láma füveket ismer, szellemekkel kommunikál… Hát náluk is van ilyen. Vannak emberek, akik örökölték ezt az adottságot, és esőt tudnak csinálni a száraz évszakban, a nedvesben meg elállíthatják. Ha házasság vagy temetés van, akkor el kell állítani. Ezért is fizetnek ezeknek az embereknek. Amikor apám unokatestvérét temették, egész héten esett az eső. Hívták a natív doktort és ő ráénekelt. Másnap reggel, amikor felkelt a Nap, mert mi akkor temetünk, elállt az eső. Amíg temettük… De vannak olyanok, akik esős évszakban, ha eláll az eső, újrahozzák, hogy ne köthessenek házasságot, akiknek az ellenségeik fizetik ezeket a natív doktorokat. Az a doktor, aki ezt csinálja, az életével játszik. Sokan haltak meg így. Villám csap beléjük. A természet büntet, nem kontrollálhatja teljesen az ember a mindenható természetet.

Az esőt előidéző natív doktor tüzet varázsol és alkoholt önt bele: ajándék a szellemeknek. Vannak, akik elmennek az erdőbe, ahol a füvek beszélnek hozzájuk. A füvek megszólalnak, és elmondják, mit tudnak gyógyítani. Az ősök hangja ez.

Sógorom bátyja nagyon jó szabó volt, mindenki ismerte, tőle rendeltek. Pontos volt és kreatív. Egyszer aztán félkezű kabátokat varrt. Nem ez volt a hivatása, de benne volt az ősök hangja. A testvére odament és hazahozta. A szellemek hívták. Gyógyítania kellett. Azóta doktor. Van, aki örökli apáról fiúra, van, akit megszólítanak az ősök szellemei.

A mi családunknak van egy adottsága. Hosszú idők óta meggyógyítjuk azokat az állatokat, akiknek valami baja van a szemükkel. Ismerjük azokat a füveket, amiket ha a szemükre teszünk, akkor az állat szeme meggyógyul. Kicsi koromban küldtek az erdőbe, hogy hozzak belőlük, most is tudom, hol találom őket, ha hazamegyek. Dédnagyapám is tudta, és a gyermekem is tudni fogja.

Nem változtathatsz meg egy kultúrát, a kultúra erősebb az egyénnél. Vannak sarlatánok is persze, ha megfizetik: a sarlatán natív doktor szerez egy szűzlány vaginát, vagy egy női mellet. Tanzániában és Ugandában az Albinokat megölik, mert a testük részei gazdaggá tehetnek. De ez nem legális, ezért ne is mondd, hogy a kultúra része.

A kultúra egy nagyon tág fogalom, értelmezhető külső megfigyelőként vagy annak a szemszögéből, aki benne él.  Az én kultúrám nagyon ősi, ha már minden kihal, ez marad meg nekem. Az utolsó ének.

Kaszt és kultúra

A kaszton kívüliek politikai propaganda és nem a kultúra eredményei, mint az indiaiaknál. Egy gyönyörű szegény lányt kinézett egy gazdag idősebb férfi, de a lány nem akart hozzámenni. Akkor a gazdag megvette a javas embert, aki elmagyarázza, hogy miért van hetek óta szárazság a faluban. Mert ez a lány egy boszorkány. A lányt bezárták egy sátorba, ahová a gazdag éjjel bement és megerőszakolta. Az így született gyermekek kaszton kívüliek lettek.

A kaszton kívüliek mára mind ügyvédek, orvosok lettek. Ők duplán bizonyítottak. A szabadon született, a föld gyermeke akár meg is házasodhat kaszton kívülivel, csak nagyon meg kell vizsgálni a családot, nem-e voltak benne tolvajok, gyilkosok, ugyanis ezek a dolgok öröklődnek. A dédnagyapám nagyon gazdag ember volt és mindenkinek segített. Együttérzésből, felvette a kaszton kívüliek nevét. Azóta apáról gyermekre szállt, de mindenki tudja ma is a történetet.  Nagyon erős a történetek átadásának hagyománya, több száz év van jelen most is, minden ember tudatában.

A tojás

Meséltem dédnagyapámról, aki a leggazdagabb ember volt. Kókuszfarmja volt Kamerunban, sok emberen segített, földeket adott nekik. Most, az örökösök nem akarnak átadni nekem egy centi földet… Mindig ez a föld… Áldás és átok… Tudod, a nők nem örökölhetnek földet…

Volt egy asszony, aki annak az embernek volt az egyik lánya, akinek dédapám földet adott. Valahogy sohasem ment férjhez. Az ő választása, vagy nem, nem tudom… Egész életében szenvedett és ott élt az apjának egy kis darab földjén. Amikor már nagyon öreg volt és tudta, hogy meghal, odament nagyapám testvéréhez, a nagybátyámhoz, aki akkor még fiatal férfi volt. Ránézett, majd a kezébe tett egy tojást. Újjászületek – mondta neki. Mi, afrikaiak, hiszünk az újjászületésben.

Újjászületek, de már nem így, ahogy éltem. Az életem egy szenvedés volt. Lányod lesz és ez a lány teljes életet él majd, olyan sikeres lesz, hogy azt elképzelni nem lehet. Ő dönt majd az emberek sorsa felől.

Ezt mondta és elment.

Nagybátyámnak lánya született. Az összes gyermeke sikeres. Egyikük, Gertrúd bíró az Egyesült Államokban. Rettegett bíró. Ha hallanád, hogyan beszél: „Adtam tizenöt évet a mocsoknak! Túl kevés is neki…” Nem ismer kegyelmet. Erős és hajthatatlan. Valóban nagyon okos, okosabb a férfi társainál. Nagybátyám mesélte nekem, hogy az öregasszony igazat mondott. Gertrúd nagyon gazdag és sikeres nő, de olyan magányos lélek lett, mint ő, hiába vannak gyermekei, családja.

Mi hiszünk ezekben a dolgokban. Ez az az ősi kultúra, amit a kereszténység próbált eltörölni. Kár. De látod, mindig vissza fog jönni apró foszlányokban az idők mélyéről.

  • Tudod, hogy az afrokubai Palo Monte vallásban is a tojással gyógyítanak, a tojáson keresztül kommunikálnak az ősökkel?
  • Ez nálunk Afrikában ugyanígy van.
  • Tudod, mit jelent a tojás a zsidó hagyományban? Az élet forgandó és ott van a rituális peszachiszéderben…

A tojás, az élet potenciálja….

A fehér majom

Sétáltam az erdőben, és láttam egy fehér majmot. Soha nem láttam még ilyet. Hazamentem és elmondtam a nagyapámnak. Elgondolkodott és azt mondta, az Obi családban hamarosan meghal valaki. Ők a leszármazottai a fehér majomnak. Amikor megjelenik, egy öreg halálát jelenti. Visszatérés az ősökhöz.

Tudod, ebben a faluban nincs is fehér majom… Sohasem volt. Ez az ősök jele.

Rá egy hétre az öreg Obi meghalt.

Tudod, nálunk is van egyes vidékeken bagoly… Ha a bagoly hosszasan megjelenik, akkor azon a környéken valaki meghal. Nálunk, Afrikában ilyen jelentése is van, ha visszajön huhogni, az valaki halála…

Úristen, de régi mítosz lehet ez… hiszen közös.

Ne feledd, hogy egy embertől származunk, egy afrikaitól…

Az ünnepek

Nálunk valahogy másképp vannak a szabadnapok. A zsidó közösség tartja a szombatot. A keresztények néha dolgoznak szombaton, az izraeliták viszont nem. Tulajdonképpen a falumban nincs is ez a szombat, hanem van pár szabad nap, amikor senki sem dolgozik. Nem a mai naptárt nézik, hanem a csillagok állását. Régi kultúra ez, és megmaradt az emberek belsejében, ha szakadozottan is.

Dédnagyapámra hasonlítok. Ő nem hitt a woodoo vagy más ősvallások praktikáiban, ahogyan én sem kiskorom óta. Különböztem a többi gyermektől. Egyedül a füvek gyógyító erejében hiszek, mert vannak gyógyító füvek, ahogy mondtam már.

Volt egy hatalmas erdő a falumban, ahova senki nem mert bemenni, mert tele volt ártó szellemekkel – a gonosz uralkodott abban az erdőben. Dédnagyapám nem sokat foglalkozott az ártó szellemektől való félelemmel: bement az erdőbe, kivágta a fákat és hatalmas területre épített házakat. Így gazdagodott meg. Rengeteg kókuszpálmája volt, eladta a terméseket és újabb földeket vett.

Apámat már megtérítették, ő keresztény, eljár imádkozni a templomba, de még mindig hisz a natív doktorokban és a szellemek erejében. Azt hiszed ezt a kultúrát valaha is kiöli valaki? Gyengíteni lehet, de túl erős ahhoz, hogy ne éljen túl mindent. Ahogy mondják, ez az első, és lehet, hogy az utolsó is.

A temetés

Meghalt a nővérem, nem tudom mi lesz most, ha nem küldöm haza azt a sok pénzt, ami a temetésre kell. Összehívják az embereket, levágnak egy tehenet, pár kecskét és három napig beszélgetnek, esznek, isznak. Sátort készítenek és aláülnek, elvégzik az összes rituálét. Sokkal drágább egy temetés, mint Európában. Ha valaki emigrációban meghal valahol, legyen az Amerika vagy Európa, a testét haza kell szállítani. Nem lehet idegen földön maradni. Aki ott született, oda is kell, hogy visszatérjen. Ilyenkor az emigrációban kialakult közösség összeadja a pénzt, ha a családtagnak épp nincs.

Bármi áron meg kell szerezni a pénzt, hogy a holttest hazakerüljön. Nem lehet emigrációban maradni, mert a szellemnek vissza kell térnie arra a földre, ahol született. Nem számit, hogy vallásos vagy, vagy nem, ennek így kell lennie.

Az ősök hangja

Testvéremnek el kellett jönnie Kongóból, mert rosszabbodott a helyzet. De Afrikából nem lehet csak úgy lelépni, a családdal és az ősökkel kell megbeszélni mindent. Testvérem elment a ngangahoz, a szentemberhez. A nganga odafordult a fétishez, ahonnan az ősök hangja szólt és megkérdezte a fétist, mit tegyen a fiú. A fétis azt ajánlotta, hogy tegyen le egy bizonyos összegű pénzt és menjen haza. Majd amikor valahonnan a duplája jön vissza, akkor indulhat más államba menekülni.

Testvérem hazament és várt, de pénz nem jött, a helyzet viszont romlott. Arra gondolt, ez a nganga valószínűleg  átverte őt, mert pénze csak kevesebb lett, nemhogy a duplája… Visszament hozzá és visszakérte a pénzt. A nganga ismét a fétishez fordult. A fétis azt közvetítette, hogy visszaadja a pénzt, de akkor a fiú három nap alatt meghal. Testvérem már olyan elkeseredett volt, hogy nem igazán látta az élet értelmét. Tartott attól, amit a fétis mondott, de mégis visszavette a pénzt. Elment a tengerpartra és lefeküdt. Behunyta a szemét. Várta a halálát. Ha meg kell halnia, meg kell halnia.

Akkor hallott egy hangot, aki a nevén szólította. Kinyitotta a szemét és mellette egy hatalmas kígyó nézett rá. A kígyó szólt: Menj haza, maradj a te országodban és nem lesz semmi bajod. Akkor tudta, hogy ez az ősök hangja. Hazament és ottmaradt. Így kellett lennie.

Hármas síkja van ennek a történetnek. Az ősi mítosz erősebb a saját döntésnél. Meg kellett vizsgálni a fétis hangját a saját elhatározáshoz. Ha a dolgok hosszú távon nem úgy alakulnak, előjön a racionalitás, a saját tudat erősebb a fétisnél, ami vagy az igazi, vagy a hamis nganga által közvetít. De van egy harmadik sík is, a személyes élmény az ősökkel – ennél erősebb nincs. Ez a kultúra megmaradásának eszköze és alapja.

Ti európaiak, mindent elemeztek. Pedig a történet olyan egyszerű, mint a tenger hangja.

A tenger hanga Helyszín: Kenya A Szerző felvétele

A tenger hanga
Helyszín: Kenya
A Szerző felvétele

Nem lesz ettől a pár történettől sem jobb a világ, sem igazságosabb, sem szebb, de gondoljunk csak vissza arra a ma már poros könyvre, ami ott volt polcunk alsó részén gyermekkorunkban. A népek meséi. Ugye rémlik?

Esténként hallgattuk a kígyó szavát az afrikai mesében, a korsós kislány vagy a zsiráfokkal futkorászó fiú akartunk lenni minden este.

Aztán Aladdin világába menekültünk, a lámpához, amikor már minden szürke volt és merev, amikor már nem kaptunk cukorkát vagy szép ruhát.

Indiánok akartunk lenni, szabadok, erősek, vágtatni a szélben.

Most pedig elmegyünk az elfelejtett meséinktől megüresedett mindennapi életünkbe, aztán bekapcsoljuk a netet, ahol horror történeteket olvasunk a cabernet sauvignon mellett.

Hátha mégis előjön valahonnan az a régi, poros könyv és egy kapu kinyílik. Nem baj, ha minden más bezáródik…