A Savas Hírügynökség szerkesztőségének dolgozószobája. Jobb oldalon íróasztal telefon, középen asztal két karosszékkel, baloldalon kisasztal írógéppel. Reményiné gépel, Dumai diktál, hisztérikusan ideges állapotban. Időnként a hajába markol, a vállát rángatja, a körmét rágja, stb. Kezében újságkivágások, papírlapok, ezekből időnként elhullajt, vagy eldob egyet. A színpad szinte úszik újságokban, papírokban, kéziratokban. Az íróasztalt, a padlót, a széket illusztrált és napilapok szemetje borítja be.
DUMAI („diktál”): … És így kőnyomatosom rövidesen ezt a megállapítást veszi át a világsajtó heti cikkeiből. („Kigombolja a gallérját, az arca összevissza rándul idegességében.”) Fő a nyugalom! Ez a háború első parancsolata minden egyes polgár számára! Hidegvér! Higgadtság! Nyugalom! („Leveszi a kabátját, a homlokára csap, liheg.”)
REMÉNYINÉ („befejezi, ismétli”): Higgadtság… Nyugalom…
DUMAI („folytatja, olvas, diktál, m.f.”): Ez csendül ki az Aftingdon Tagedbladed, az Alter Züricher, az Ankara Türkszkája vezércikkeiben is, és ez csendül ki a Savas Ügynökség jelentéseiből! Uralkodni az idegeken! Fő a nyugalom! („Mintha megvadult volna, úgy tapogat íróasztalán összevissza.”)
Hol a bróm… A fenébe teszik mindig a brómomat… Leírta, kérem?
REMÉNYINÉ („ismétli”): Fő a nyugalom…
DUMAI: Hallja! Maga ne intsen le engem! („Az asztalra csap.”) Magának semmi köze a nyugalmamhoz!
REMÉNYINÉ („sértődős, érzékeny hangon”): A szerkesztő úr diktálta, és én csak ismételtem…
DUMAI („tovább diktál”): Ez a háború idegháború is, ahol minden polgár ott áll idegeivel a vártán! („Beveszi a brómot, miután megzötyögtette egy pohár vízben, kimerülten egy székbe roskad az íróasztalnál, szinte hörög.”) Férfias, edzett egyéniségekre van ma szükség… („Leejt egy csomó papírt, dühösen elkapja.”) A fene egye meg…
REMÉNYINÉ („automatikusan legépelte”): A fene egye meg…
DUMAI („felugrik”): Ezt nem diktáltam! Reményiné, maga használhatatlan!
REMÉNYINÉ („szipog”): Kérem, én úgy hallottam… („Radíroz.”)
DUMAI: Nem érdekel, hogy mit hallott! Ön is egy médiamunkás, idegrendszerével a vártán! Aki az idegrendszerével a vártán van, az ne bőgjön!
REMÉNYINÉ („sírva”): Szerkesztő úr tudja, hogy elhagyott a férjem, és sohasem fogadom vissza többé! Ez elég ok a sírásra.
DUMAI: Engem a feleségem tegnap hagyott el, és mégse vagyok ideges! („Egy székbe roskad, liheg, rekedten.”) Itt állok a vártán…
REMÉNYINÉ: Egy céda nő miatt hagyott el a férjem! („Sír.”)
DUMAI: Engem is egy nő miatt hagyott el a feleségem. Világgá kürtölte valaki, hogy a Római-parton víkendeztem egy hölggyel!
REMÉNYINÉ: Olvastam a tegnapi lapban! Sajnáltam, hogy szerkesztő úr abba a csúnya botrányba keveredett.
DUMAI: Rágalom! Az egészből egy szó sem igaz!
REMÉNYINÉ: Nem volt szombaton a Római-parton egy hölggyel? Akinek a férje botrányt rendezett?
DUMAI: Mondom, hogy rágalom! („Sóhajt, halkabban.”) A megyeri parton történt…
REMÉNYINÉ („sír”): A szerkesztő úrnál még rendbe jön majd minden, de én többé nem fogadom vissza Alajost, ha térden állva jön, akkor se!
DUMAI: Kérem, kérem! Talán nem borulna velem össze családi ügyekben?!
REMÉNYINÉ („gyorsan letörüli a könnyeit”).
DUMAI: Folytatjuk! („Diktál.”) A Kaburi Vasárnapi Lap jelenti, hogy meg nem erősített állítás szerint egy megerősített konvoj kis híján áthaladt az Oleander-fokon, és mint Havannából írják… („Közben tapogatja a zsebeit, Kihúz egy asztalfiókot.”) Állandóan eltűnnek a szivarok!…
REMÉNYINÉ („leírja”):… eltűnnek a szivarok…
DUMAI („rákiabál”): Mit ír?! Reményiné?!!
REMÉNYINÉ („olvassa”): Havannából írják, hogy állandóan eltűnnek a szivarok.
DUMAI: Megőrülök! Az én havannáim tűnnek el, és nem Havannában lopják a szivarjaimat, hanem itt! Érti?!
REMÉNYINÉ („sír”): Én igazán nem lopom a szerkesztő úr szivarjait…
DUMAI: Ez a maga egyetlen kvalitása! („Diktál.”) Havannából jelentik, és illetékes svéd körök rámutattak arra, hogy a jelentés szerint a hajózás forgalmában újabb jelentenivaló nincs, amit török körökből is megerősítettek.
REMÉNYINÉ: Görög törökből…
DUMAI: Nem görög! Török! („Földhöz vág egy poharat.”) Török! Úgy, mint összetörni… („Cseng a telefon, felveszi a kagylót.”) Itt Savas Ügynökség,
dr. Dumai Süke szerkesztő… kicsoda?… Kérem, én minden áldozatra hajlandó vagyok, ha a feleségemet kibékítik… De mint illetékes rámutatok arra, hogy nemcsak a családi békémről van szó! Pardon!… („Reményinéhez.”) Kezdje meg tervszerű visszavonulását a másik szobába…
REMÉNYINÉ („szipogva jobbra el”).
DUMAI („telefonál”): Én azért adtam az ön magánnyomozójának megbízást, mert szerintem zsarolási manőverről van szó!… Igen? Szóval a hölgy, aki velem volt, nem először víkendezett Megyeren?… És mindég más férfival? („Jegyez.”) Nagyon fontos!… („Jegyzi.”) Ékszereit és ruháit semmi esetre sem a férje keresetéből vásárolja… És engem azzal vádoltak, hogy Casanova vagyok! És engem ezért a nőért a feleségem elhagyott, és a nevemet kiírták a lapok! Mert a férjével pofozkodtam! Műbotrányt rendeztek! Zsarolók!… Igen? („Jegyzetel.”) Ötórai teákra járt más férfiakkal is?… Hát kérem, én hajlandó vagyok kiegyezni! A botrányért kártalanítást fizetni! De csak úgy, ha a feleségemet kibékítik. Különben nincs kiegyezés! Legyen per, botrány és egyebek!… Megzsarolni nem hagyom magam, de áldozatokra hajlandó vagyok a status quo helyreállítása és a treuga dei… Tessék?! („Siralmasan.”) Azt akarom, hogy visszajöjjön a feleségem! A többi mind csak szósz!… Szóval az asszony fivére már útban van? Ő képviseli a férjet is? Jó. Hát én szívesen kiegyezek, hajlandó vagyok anyagi áldozatokra is, de csak úgy, ha a feleségemet kibékítik. Itt van a házban… Az anyósom az első emeleten lakik, oda költözött az asszony… Ha visszatér hozzám, úgy semmi akadálya a kiegyezésnek!.. Ez az én hivatalos állásfoglalásom! („Lecsapja a kagylót.”) Hogy az a mennydörgős mennykő több egymást követő hullámban csapjon beléje! („Balra el.”)
TOPLACSEK („kissé félszeg, ijedős, kopott figura, néhány kopogtatás után középről jön. Körülnéz, halkan ezt mondja”): Jó napot… („Leül.”)
REMÉNYINÉ („be”).
TOPLACSEK: Kezét csókolom. Az Országos Félbőr Könyvkiadótól vagyok.
REMÉNYINÉ: Nem vásárolunk semmit, ha nem tudná.
TOPLACSEK: Milyen érdekes. Nem lenne olyan szíves megkerülni engem, mert a jobb fülemre nem hallok semmit.
REMÉNYINÉ: Hát akkor fordítsa erre a bal fülét.
TOPLACSEK („egyforma mosollyal”): Mondom: Szíveskedjék megkerülni.
REMÉNYINÉ („átmegy”): Nem veszünk semmit.
TOPLACSEK: Öt nap előtt az Országos Félbőr ideküldte új kiadványunkat. Az a címe: „Deák Ferenc: Tegnapi sorstalanság és kiegyezés”. Nagyon érdekfeszítő könyv: Mi mindég előre küldjük kiadványainkat, és csak azután jövök én, hogy kidobjanak. („Egyfolytában.”) Ön nagyon csinos hölgy. („Közben megfordul.”)
REMÉNYINÉ: Szóval arról a két könyvről van szó, amit postán kaptunk?! Ott van a polcon. Visszaviheti. Nem veszünk könyvet.
TOPLACSEK: Szíveskedjék megkerülni, mert a jobb fülemre süket vagyok. A bal, jó órába mondjam, mint a makk.
REMÉNYINÉ („dühösen megkerüli”): Nem veszünk semmit!
TOPLACSEK: Mindig ezt mondják. Aztán jövök én, az elszakíthatatlan Toplacsek, és kifizetik a könyvet. Állítólag én mindenkinek az idegeire megyek. Ön szerint mért van ez? („El akar fordulni.”)
REMÉNYINÉ („visszahúzza”): Csak maradjon így, mert én nem kerülgetem!
TOPLACSEK: Rossz? Más helyen már régen azt mondták volna: kerülgesse magát a guta. („Vihog.”) Hogy ez a szóvicc mér teccik az embereknek?
REMÉNYINÉ („nagyon idegesen nagyot fúj”): Maga tényleg az idegeire megy az embernek!
TOPLACSEK: Ugye? Magam sem tudom, mitől van ez. Hát kérem az 50 pengőt. A „Tegnapi sorstalanság és a kiegyezés” mindvégig izgalmas és lebilincselő, megéri a pénzt és a mérgelődést.
REMÉNYINÉ („félútról visszafordítja, kiabál”): Nem veszünk semmit!
TOPLACSEK: A bal fülembe nem kell kiabálni. Az, jó órában mondjam… („a színpad másik végébe megy nagy nyugodtan, hogy lekopogja”) mint a pinty!
(„Visszajön.”) Szóval várjam meg a kedves férjét? („Leül.”)
REMÉNYINÉ: Idehallgasson! („Csengetnek, mire dühösen el.”)
DUMAI („jön, megáll, nézi Toplacseket”).
TOPLACSEK: Van szerencsém. Nevem Toplacsek… Én a „Kiegyezés” miatt jöttem.
DUMAI: Úgy! („Megkerüli, és mord arccal végignézi.”) Szóval maga a kiegyezés miatt jött?!
TOPLACSEK: Igen: Azt hiszem, hamar megleszünk…
DUMAI („harciasan”): Azt hiszi?!…
TOPLACSEK („ijedten”): Azt hiszem… Miért tartana sokáig?
DUMAI: Csak üljön le! Félhivatalosan már értesültem látogatásáról… („Néz, majd rákiabál.”) Üljön le!
TOPLACSEK („mosolyogva”): Szíveskedjék megkerülni. Csak a bal fülemen hallok. A jobb, az rossz órában mondjam, teljesen süket.
DUMAI („megkerüli”): Üljön le! („Leülnek.”) Most hallgassa végig, hogy ment el a feleségem innen!
TOPLACSEK: Kérem, ez nem tartozik rám…
DUMAI: Maga a kiegyezés miatt jött?! Nem?!
TOPLACSEK: Igen!
DUMAI: Beszéljünk őszintén: pénzt akar! Tessék nyíltan és leplezetlenül kimondani: pénzt akar!
TOPLACSEK: De mennyire!…
DUMAI: Nahát akkor helyben vagyunk. Szeretem a világos beszédet. Mit szól elsősorban ahhoz, hogy elhagyott a feleségem? Mi?!
TOPLACSEK („végignézi”): Meg tudom érteni.
DUMAI: Ne szemtelenkedjék! Semmi oka nem volt rá, hogy elhagyjon.
TOPLACSEK: Hát kérem… Akkor talán visszatér. („Feláll.”) De mennyiben tartozik ez rám? Én…
DUMAI („rákiált”): A kiegyezés miatt jött! Tudom! De először az én ügyemet kell végighallgatnia! („Visszalöki a székbe.”)
TOPLACSEK: És ha végighallgatom, jön a dohány?
DUMAI: Igen! Maga cinikus, jellem nélküli alak…
TOPLACSEK: Velem a pénzéért még gorombáskodhat is.
DUMAI: A feleségem olvasta a lapokban, hogy víkenden egy hölgy miatt Megyeren pofozkodtam… Mit vihog?!
TOPLACSEK: Ez jó hecc! És mit szólt őnagysága?
DUMAI: Berohant ide rajtaütésszerűen, és az íróasztalomról több kisebb egységet a fejemhez vágott… Mit röhög?!
TOPLACSEK: Kérem, én a Toplacsek vagyok és a Kiegyezés… („Miután Dumai felkap valamit, hogy hozzávágja, ijedten.”) Csak tessék folytatni…
DUMAI: Délután jött az anyósom. Képzeljen el egy több ezer bruttóregiszter készpénz-kiszorítású anyahajót, két sógorom kíséretében. Ezt úgy hívják, hogy konvoj.
TOPLACSEK: Furcsa nevűek a tisztelt sógorai.
DUMAI: A sógoraimat úgy hívják, hogy Brecsák.
TOPLACSEK: És ki az a Kohn… Nem tudom, milyen Kohnt mondott.
DUMAI: A konvoj az egy hajókaraván. Az anyahajót kísérő két egységet hívták Brecsáknak.
TOPLACSEK („nézi”): Csak azt nem értem, hogy közlekednek csatahajók itt a lépcsőházban? Nem lehet, hogy maga ezt csak álmodta?
DUMAI: Ide figyeljen! Vigyázzon a nyelvére, mert én egy végsőkig elkeseredett ember vagyok!
TOPLACSEK: No de („felemelkedik”) ez valami tévedés…
DUMAI („ráordít”): Kiegyezés miatt jött?!
TOPLACSEK („elkeseredetten”): Igen!
DUMAI („visszalöki a fotelba”): Akkor hallgasson!! Anyósom és sógoraim bejelentették, hogy a feleségem válni akar! Ehhez mit szól?
TOPLACSEK: Szíveskedjék megkerülni… Csak a bal fülemmel tudom megérteni, amit mond.
DUMAI: És még itt kerülgetni kell, mint valami műemléket! („Átmegy.”) Mit szól ahhoz, hogy a feleségem elválik tőlem?!
TOPLACSEK: Ezt értem. Inkább azt csodálom, hogy hozzáment magához… („Ijedten kijavítja.”) Ilyen ideges emberhez… Aki csatahajókról álmodik…
DUMAI: Most pedig beszéljünk a maga húgáról.
TOPLACSEK („néz”): Úgy látszik, a bal fülemmel is baj van… Mintha azt mondta volna („nevet”), hogy a húgomról akar beszélni…
DUMAI: Jól hallotta! A húgáról fogunk beszélni.
TOPLACSEK: De kérem, az én húgom Dömösön van…
DUMAI: Nem érdekel, hogy hol van!
TOPLACSEK: Nem is értem…
DUMAI: Hallgasson! („Előveszi, amit lejegyzett a telefonnál.”) Az ön húga ötórai teákra jár! Tagadja?
TOPLACSEK: Miért tagadnám? Szeret táncolni. De ez nem tartozik a tárgyra…
DUMAI: Gondolja? („Fenyegetően.”) De nem a férjével jár a teákra!
TOPLACSEK („elkeseredetten”): Mi közöm nekem ehhez?!
DUMAI: Nagyon sok! Mert akkor én nem vagyok egy Casanova!
TOPLACSEK („bután áll, azután vállat von.”): Rendben van, ebbe is belemegyek… Szokott fájni a feje szerkesztő úrnak?
DUMAI: Na, csak hallgasson végig. Mert én gyűjtöttem ám anyagot! Érti?!
TOPLACSEK: Kérem, senki sem fogja azt mondani, hogy maga egy izé.:. egy kassza-kontra, és nem tudom, hogy mi köze ennek… („Felemelkedik.”)
DUMAI („ráordít”): Maga a kiegyezés miatt jött és pénzt akar! Nem?!
TOPLACSEK („ugyanúgy elkeseredetten”): Igen!
DUMAI („visszalöki”): Akkor hallgasson! Tudja maga azt, hogy a húga már régen csalja a férjét?! Mi?!
TOPLACSEK („zavarban, ijedten”): Hát ezt… ezt tudjuk… A férje ugyanis mindég úton van… („Kitör.”) De mit macerál engem?!
DUMAI: Nézze, most beszélhetünk okosan. Elsősorban…
TOPLACSEK („mutatja a megkerülést”): Ha szíveskednék…
DUMAI („dühösen átmegy”): Az én feleségem e pillanatban itt van a házban.
TOPLACSEK: Azt hiszem, beszéltem is néhány szót…
DUMAI („csodálkozva”): Beszélt vele? Mit mondott?!
TOPLACSEK: Pár szó után otthagyott. De én azt hiszem, hogy itt valami („Dumai homlokára mutat”), vagy ott valami hiba lehet…
DUMAI: Röviden! Akar pénzt?
TOPLACSEK („lelkesen”): Nagyon! Hol van?!
DUMAI: Ha pénzt akar, akkor meggyőzi a feleségemet, hogy én nem vagyok egy Casanova! Hogy nem kettesben, hanem hármasban voltam víkenden. Hogy a nő férje italos volt, és azért inzultált!
TOPLACSEK: Máskülönben a Tegnapi sorstalanságért a pénzt…
DUMAI („közbevág”): Máskülönben sem kiegyezés, sem pénz! De kénytelen leszek még a húgáról is nyilvánosságra hozni mindent!
TOPLACSEK („kétségbeesetten”): Csak ezt hagyná abba!!
DUMAI: Ezt nem hagyom abba!
TOPLACSEK: Honnan ismeri a húgomat egyáltalán? Ezt szeretném tisztázni.
DUMAI: Azt is megmondhatom! A fedett uszodában! Zug-infót adott nekem!
TOPLACSEK: Mi történt?!
DUMAI: Az ön húga zug-infót adott nekem! Érti?!
TOPLACSEK („tűnődik”): Azt hiszem…
DUMAI: És akkor még nem tudtam, hogy később pénzről lesz szó.
TOPLACSEK: Azt hitte, hogy ingyen kapja tőle a zug-infót?!…
DUMAI: Nézze, azt akarom, hogy kedve legyen az ügyhöz. Adok magának most háromszáz pengőt.
TOPLACSEK („hökkenten visszaül”): Szíveskedjék megkerülni… Nem, nem, maradjon… Csak ez lehet a bal fülem…
DUMAI („pénzt ad”): Előleg. Ha elintézi, hogy az asszony visszajöjjön, akkor kap tőlem még 500 pengőt.
TOPLACSEK: Ez igazán… Először fordul elő a családban, hogy én kapok háromszázat, mert a húgom agit adott…
DUMAI: Ha elintézett valamit, itt vagyok a privát dolgozómban. („El.”)
TOPLACSEK („áll a pénzzel”): Itt állandó muri van, de keresni lehet… („Odamegy a másik oldalon lévő ajtóhoz, beszól.”) Halló! Nagyságos asszony!
REMÉNYINÉ („kijön”): Maga még itt van?!
TOPLACSEK: Szíveskedjék átfáradni… A jobb fülem azóta nem javult.
REMÉNYINÉ („dühösen átmegy”): Maga még itt van?!
TOPLACSEK („körülnéz”): Azt hiszem… Nézze, asszonyom, én ide nemcsak a Tegnapi sorstalanság miatt jöttem az Országos Félbőrtől. Családi békéltetés célja is vezetett.
REMÉNYINÉ: Maga iszik?
TOPLACSEK: Nem. Inkább kínáljon meg cigarettával…
REMÉNYINÉ: Mit akar? Mi?!
TOPLACSEK: Ugyebár nagysád a tisztelt férjétől válni akar?
REMÉNYINÉ: Igen. Mi köze hozzá?
TOPLACSEK: Hát kérem, tisztelt férje megkért engem, hogy ha itt járok üzletileg, egy summa alatt intézzem el a maguk ügyét is. Szeretne kibékülni.
REMÉNYINÉ: Úgy? Az a gazember megbízta magát ezzel?!
TOPLACSEK: Nyugalom, kérem… Félreértésről volt szó. A kassza-kontra téves, illetve egy italos jött arra… Szóval hármasban voltak állandóan a hölggyel…
REMÉNYINÉ: Két hónapig?!
TOPLACSEK („néz”): Mi van?… Csak egy víkendről volt szó, én úgy tudom…
REMÉNYINÉ: Az magának egy víkend, hogy ezek együtt laktak egy villában Pettenden?
TOPLACSEK („pislog”): Pettendről nem volt szó… Legalábbis nekem nem említette a férje. („Hirtelen kérlelni kezdi.”) Nézze, béküljön ki az én kedvemért…
REMÉNYINÉ: Soha! Mondja meg neki, hogyha térden állva jön, akkor sem! Csak éljen ő a Buklainéval!! („El.”)
TOPLACSEK („megsimítja a homlokát”): Csupa új dolgot mondott… („Átmegy a másik oldalra, bekopog.”) Halló! Hiszterika úr! Tessék kijönni!
DUMAI („izgatottan jön, majd eldönti”): Na?! Na?! Mi van?!
TOPLACSEK: Beszéltem az asszonnyal. Hát kérem, ő azt állítja, hogy maga nem mondott igazat…
DUMAI: Hogyhogy?!
TOPLACSEK („fenyegetően”): Pettend!…
DUMAI: Micsoda?
TOPLACSEK: Pettend!… Ott is kapott egy zug-infót. Ezt elhallgatta. És a Buklainét…
DUMAI: Sohasem voltam Pettenden!
TOPLACSEK: Lehet. („Vállat von.”) Talán Buklán volt, és Pettendinéről volt szó.
DUMAI: Mondta neki, hogy hármasban voltunk egész idő alatt?
TOPLACSEK: Mondtam. De csupa újat felelt. Próbálja maga személyesen. („Int a fejével a másik szoba felé, hunyorít.”)
DUMAI: Mit kacérkodik velem?!… Mi van ott?
TOPLACSEK: A nagyságos asszony.
DUMAI: Itt van?! („Odasiet, benyit, de nem megy be.”) A feleségem itt van?!
TOPLACSEK („megnézi a pénzt”): Állandóan muri van, de keresni lehet…
REMÉNYINÉ („kijön”): Mi tetszik?!
TOPLACSEK („odamegy hozzájuk”): Hát, gyerekek, béküljenek ki, és legyenek egymáséi… No! Puszit, gyerekek!
DUMAI: Vele beszélt?… („Felordít.”) Maga barom!
TOPLACSEK: Szíveskedjék megkerülni… Hiába mondom állandóan…
REMÉNYINÉ: Azt mondta nekem, hogy a férjem küldte békéltetni! Valami könyvügynök!
TOPLACSEK: Az Országos Félbőr Kiadótól a Tegnapi sorstalanság és a mai kiegyezés miatt! Ott van a polcon!
DUMAI („a fejét fogja”): Maga ezért a kiegyezésért jött?! A hatvanhetesért?
TOPLACSEK: Nem, csak az ötvenesért.
DUMAI: Adja vissza a pénzt!
TOPLACSEK: Érdekes… A bal fülem is teljesen oda lett. Ajánlom magamat…
DUMAI („körbejárja”): Azonnal adja vissza a pénzt!
TOPLACSEK: Mondja meg, hol a felesége, és én elintézem az ügyet. De pénzt vissza… („Észbe kap.”) nem is kaptam magától pénzt.
DUMAI: Mars ki!
TOPLACSEK („meghajol”): Ma este nagyot iszom az egészségére, és talán egy olcsó zug-infót is veszek valahol.
