– Jaj, itt jön a kis tanárok kedvence!
– Megcsinálod a házimat?
– Adjál már egy ezrest…
– Felrúgjalak, öcsi?
– Nézd már, sír…
– Szűz vagy még?!
– Na mi van, át akarsz itt menni? Úgyse fogsz…
– Hallod, segíts már… Mennyi jött ki a 3/a-ra?
– Téged választunk utoljára a focicsapatba, mint mindig!
– Hány forint volt ez a cipő? 1000? Az enyém 50000…
– Figyelj, mondd már a tanárnak azt, hogy itt voltam időben, neked elhiszi!
Sok iskolai osztályban előforduló jelenség, hogy az ún. menők kipécézik a fizikailag leggyengébbet és/vagy a legjobb tanulót, és szinte folyamatosan szekálják, megkeserítve ezzel életét. Egyszerre számítanak segítőkészségére, mi több, elvárják, cserébe pedig megalázást adnak. A felsoroltakon kívül akad durvább eset is (verés, szexuális inzultáció stb.), de olyan esetet is ismerünk, amikor magát a tanárt bántalmazták. A probléma valós: ezt igazolja az is, hogy a kormány nemrég iskolarendőrök alkalmazását javasolta a problémás iskolákban (a koronavírus-járvány miatt ez most ideiglenesen jelentőségét vesztette). Hogy ez mennyire jó megoldás, abban vannak kétségek, ahogy a tantermek bekamerázása is felvethet személyiségi jogi aggályokat. Pszichológusokra, mentálhigiénés szakemberekre, érzékenyítő foglalkozásokra annál nagyobb szükség lenne, de ez csak elvétve teljesül maradéktalanul.
Tekintsünk egy 15 éves srácot, legyen a neve Etele. Etele most iratkozott be egy közepes színvonalú fővárosi szakközépiskolába. Az informatika érdekelte leginkább. Az első néhány hét kirívóan nehéz szinte minden diák számára: új tanárok, új osztálytársak, nehezebb és több tananyag, szigorúbb értékelés, több tanóra. Megkönnyíti a helyzetet, ha a tanuló érdeklődő, kíváncsi és még barátkozni is megpróbál.
Néhány hónap alatt kialakulnak az erősorrendek. Vannak osztályok, ahol nagy az összetartás, segítik egymást és egyenrangú félként tekintenek egymásra. De olyanok is vannak, ahol megindul a klikkesedés, néhány fős csoportokban verődnek, általában külön a fiúk, külön a lányok. Egy ilyen már összeszokott klikk nehezen vagy egyáltalán nem fogad be maguk közé senkit, feltételekhez kötik a csatlakozást, mert úgymond kiváltság közéjük tartozni. Márpedig minden ember szeretne tartozni valahova.
Etele már az első hetekben kitűnt tudásával, szinte mindenből jó volt. A testnevelés órákon viszont szörnyen teljesített. Gyenge volt, a futástól hamar kifáradt, a fociban ügyetlen volt, egy-egy bekapott gólért általában őt hibáztatták. Gyakran előfordult, hogy be sem vették egyik csapatba se, ilyenkor leült a pálya széli padra és készült a következő órára.
Mert ő mindig készült, gyakran mások helyett is. A rossz tanulók, akik az otthoni tanulás és házi feladat-készítés helyett a városban csavarogtak vagy sorozatot néztek, rendszerint őt bízták meg a leckéjük megírásával. Etele pedig, bízva abban, hogy majd ezért megszeretik, mindig készséges volt, és legjobb tudása szerint oldotta meg a feladatokat. De hamar rá kellett jönnie, hogy a helyzete ettől jottányit sem fog javulni. Sőt, egy idő után már számon kérték rajta, ha valamit nem vagy csak túl későn csinált meg nekik. Nemet mondani pedig egyenesen tilos volt.
Sose lehet tudni, hogy egy új osztály milyen lesz. Tudok olyanról, ahol az osztálytársak annyira szerették egymást, hogy még évekkel az érettségi után is tartották a kapcsolatot. Tehát pozitív példa is akad bőven. Két ember is gyűlölheti, szeretheti egymást, vagy közömbösek, mindez csoportban hatványozottabban jelentkezik.
Ritkán, de előfordul tragikus eset is. Főleg Amerikából érkeznek hírek iskolai lövöldözésről, amelynek általában elkövetője egy kirúgott diák vagy alkalmazott és így akar bosszút állni. Vagy azon osztálytársai ellen fordul, akik őt bántották és már nem bírja tovább. Nem ritkán a diák a mészárlás után képtelen felfogni, amit tett, és maga ellen fordítja a fegyvert (nota bene, az amerikai törvények nagyon lazán kezelik a fegyvertartás engedélyhez kötését).
Talán kevesen tudják, de Magyarországon is történt hasonló eset, igaz, nem iskolában, hanem egy kollégiumban. 1973 januárjában egy balassagyarmati leánykollégiumban két fivér 5 napon át túszul ejtett 20 lányt. A két fiatal fiú viselkedése már korábban is kirívóan deviáns volt. Az egyik fiú így szeretett volna Nyugatra szökni (követelései között szerepelt, hogy vigyék ki), illetőleg a kollégiumban lakó egyik lány kikosarazta, így a bosszúvágy is hajtotta. A túszdrámában egyetlen lánynak sem esett baja, az egyik fiú viszont életét vesztette.
Etele viszonylag jól tűrte a megpróbáltatásokat, de pszichésen megterhelődött. Szeretett volna másik iskolába menni, de egyrészt szerette a tanárait, másrészt a szülei nem engedték. Ottmaradt hát, és tűrt. Négy, végtelenül hosszúnak tűnő éven keresztül. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – kiváló eredménnyel érettségizett.
Etelének nem volt barátja az iskolában, így senkivel sem tartotta a kapcsolatot, az érettségi találkozóra sem ment el. Úgy döntött, elengedi ezt az időszakot, és más társaság után nézett. Sokáig tartott, de idővel megtalálta azokat az embereket, akiket keresett.
De ez nem vigasztalja azokat, akik jelenleg ilyen helyzetben vannak. Az akut megoldás az osztály- vagy iskolaváltás, de ettől a generális probléma nem oldódik meg.
A mostani zűrzavaros időkben, amikor az iskolák többsége digitális oktatásra állt át, a probléma mérsékelten jelentkezik. De idővel mindenki visszatér az iskolába – addig kellene valami ésszerű megoldást kitalálni. A hagyományos frontális oktatás felváltása az alternatív megoldásokkal – pl. élménypedagógia – segíthet, de sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy ez mindenhol általános legyen.
Etele sikeres tudós lett, van egy gyönyörű felesége és két gyermeke. Révbe ért. Ő a szerencsések egyike, sok hasonló helyzetben lévő diáknak sokkal rosszabbul alakul a sorsa. Elfáradnak, befásulnak, megtörnek és elkeserednek. Így pedig nehéz egyről a kettőre jutni.
De mint Etele példája is mutatja: nem lehetetlen…
Filmajánló (18+)
Túsztörténet – A balassagyarmati túszdrámáról (magyar tévéfilm, 1989, r. Gazdag Gyula)
Linkajánló
Az osztály (észt filmdráma, 2007, r. Ilmar Raag)
A hullám (német filmdráma, 2008, r. Dennis Gansel)
