Hampuk Richárd, a Person Communications ügyvezetője és Pintér Dániel Gergő az MTA SZTAKI kommunikációs vezetője, a Média 2.0 szerkesztője, a BME és a Metropolitan Egyetem oktatója voltak a Hisztéria Krízis Klub vendégei, ahol olyan kérdések kerültek terítékre, mint a Teréz körúti robbantás, vagy a korábbi amerikai elnökválasztás. A szakértők mindkét eseményt a kríziskommunikáció górcsövén keresztül vették szemügyre.
Kríziskommunikációról beszélünk akkor, amikor egy hirtelen jött stresszhelyzetben a válság által érintett szervezet reputációját megvédendően továbbított hírek és a hivatalosan közölt információk egy meghatározott és megfontolt forgatókönyv alapján kerülnek közlésre.
Legalábbis ez lenne az ideális eset, de mint azt a Hisztéria Krízis Klub előadás során hallhattuk, sajnos egyik vizsgált esemény sem illett bele ebbe a közlési keretbe.
2016. szeptember 24-én (szombat éjjel) szögbomba robbant a Teréz körút 4. szám alatti üzlethelyiség előtt, ahol három ember sérült, melyek közül ketten egy rendőrjárőr tagjai voltak. Papp Károly rendőr altábornagy csak másnap (vasárnap) este nyilatkozott az ügyben, amikor is a felvázolt 7 lehetséges alternatíva mellett kijelentette, hogy a robbantás célpontja egyértelműen a rendőrség volt. A hatóságok ezt követően hétfői napon adták közre a videófelvételeket a feltételezett elkövetőről és egy 10 millió forint összegű nyomravezetői díjat is felajánlottak. A rendőrség mintegy hónapon át tartó nyomozásának eredményeként a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei a feltételezett elkövetőt végül Keszthelyen fogták el.
A helyzet pikantériáját adta, hogy a robbantás előtti napon az október 2-ai kvótanépszavazás kampányhangulatában a DK részéről elhangzott az a kijelentés, hogy „ne szimuláljon a kormány terrortámadást!” – hívta fel rá a figyelmünket Pintér Dániel Gergő válságkommunikációs szakértő. Utóbbi már csak önmagában nézve is kedély-borzoló, de a másnap éjjel bekövetkezett detonációval és az első 24 óra kommunikációs csendjével együttesen borítékolta, hogy spekulációk kapnak szárnyra: a médiamunkások és bloggerek reflexió-gépezete beindult. Olyan hangzatos szalagcímek, mint az „Allah akbar” öntötték el az online sajtó felületeit és futótűzként terjedtek a „Miért nem zárhatjuk ki, hogy az Iszlám Állam robbantott?” – kérdéshez hasonló feltevések. Az összeesküvés elmélet hívei kapva kaptak az alkalmon és a kialakult helyzetet a saját retorikájuk szerint keretezték.
Miért érdekes ez? Adott volt egy helyzet, melyet a rendőrség nem megfelelően kezelt, hiszen a hatékony válságkommunikáció egyik kritériumának sem tudott eleget tenni: az azonnali, reaktív és megfelelő kommunikációnak. Egy átmeneti nyilatkozat kibocsátásával, mely nem a primer valóság (a történtek) védekezéséből artikulál, hanem a szekunder valóságot (a krízist) kezeli és mint ilyen a megfelelő krízisérzékenységből adódóan képes egy bizonyos mederbe terelni a közhangulatot, megnyugtatni a lakosságot, elejét lehetett volna venni a találgatásoknak és egy sokallta határozottabb, felelősségteljesebb fellépést lehetett volna prezentálni. Úgy a szervezeten befelé, mint kifelé. Másfelől a rendőrségi kommunikáció hiányában a médiadeficitből kikerülni akaró tömegek a közösségi média és a blogok világa felé fordult, hogy információhoz juthasson, ami Pintér szerint azért volt kiváltképp veszélyes, mert fennállt a lehetősége annak, hogy a szekunder valóságot kommunikáló platformok a kialakult válsághelyzetben átvehetik az irányítást a hivatalos kommunikációs szervek felett. Ez nemcsak a tekintetben volt rizikós, hogy a médiamunkások saját preferenciáik és érdekeik mentén egy torzított valóság közvetítésének a monopol helyzetébe kerülhettek, hanem felvetette a valóság-értelmezés kitágításának a lehetőségét is egyben. A szakértő hozzátette, hogy a vizsgált eset értelmezésekor mindenképp figyelembe kell vennünk azt, hogy ma Magyarországon nem lehet úgy a terrorizmusról és a migráns-kérdésről diskurzust folytatni, hogy az mentes lenne a kampánytéma fogalmi territóriumától. Tehát bármi, ami az előbb említett két témával összefüggésbe hozható az potenciális kampánytéma is egyben és nem tud kizárólag belbiztonsági ügyként aposztrofálódni. Ennek eredményeként nem meglepő, hogy az esetet követően a politikusok is éltek a lehetőséggel és a rendőrségi késlekedésből adódó helyzet-előnnyel: a válsághelyzetet a saját előnyükre igyekezték fordítani.
Kakuk György (DK): „ Több hónapnyi kormányzati gyűlöletkampány után olyan hangulat alakult ki az országban, amelyben már nagyon sokan nem tartják lehetetlennek, sőt inkább valószínűnek tartják, hogy egy ilyen akció mögött akár Orbánék is állhatnak. Ezt mi nem állítjuk, ez az általános vélekedés a közösségi oldalakon.”
Molnár Zsolt (MSZP): „Az ügyben csak tárgyszerű tájékoztatásnak van helye, találgatásokra, spekulációkra, híresztelésekre alapozva nincs helye félelemkeltésnek, ez pedig minden közéleti szereplő és véleményformáló közös felelőssége.” A politikus hétfői napra összehívta a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését a rendőrség feletti civil kontroll gyakorlása végett.
Staudt Gábor (Jobbik): „A részletek ismerete nélkül nem kívánok nyilatkozni”.
Ne feledkezzünk meg ugyanakkor a válság másik szereplőjéről: a kormányról sem. A kormány nyilatkozatának vizsgálatakor érdekes volt megfigyelni, hogy az arculati elemek szándékos, vagy nem szándékos összekeverése és az eddigi kommunikációs összeolvadások tükrében nem igazán volt lehetőségünk éles határvonalat húzni a kormány és a Fidesz közé, így annak reakcióját a válság kapcsán is egyként értelmezhettük.
Pintér Dániel Gergő a kialakult krízishelyzet tekintetében az említett „összemosódottság”, valamint a kormányzás permanens politikai kampányolássá avanzsálódása miatt „mindkét fél” részéről az éles elhatárolódás stratégiáját tartotta célravezetőnek.
Összességében tehát megfigyelhettük, hogy a rendőrségnek egy eszkalált problémaegyüttessel kellett szembenéznie: magával a kialakult válsággal és annak a nem megfelelő kommunikációjából adódó „kimenetelekkel”. Helyes fellépése esetén ugyanis a problémaérzékenysége és a proaktivitása segítségével csírájában képes lett volna elfojtani a lehetséges krízishelyzetet megelőzvén ezzel a valódi krízis kialakulását és elmélyülését.
Hampuk Richárd, a Person Communications ügyvezetője több ízben is testközelbe került az amerikai elnökválasztás mechanizmusával: először 2012-ben az Obama-kampányban, majd idén 2016-ban a Hillary-kampányban vett részt önkéntesként. Elmondása szerint mind kommunikációs szakemberként, mind magánemberként kíváncsi volt a Trump-kampány működésére és arra, hogy többszöri disszonáns megnyilvánulásai és botrányai ellenére mégis mi tartja életben kampány-gépezetének motorját, hogy miként tudja fenntartani támogatói lojalitását? Kérdései akkor kerültek megválaszolásra, mikor ellátogatott Trump kampányközpontjába és az ott folytatott személyes beszélgetések alkalmával körvonalazódott számára a republikánus elnökjelölt választási vonzerejének mibenléte.
Támogatóinak körében Donald Trump egy hús-vér, valósággá vált hős, aki nemcsak hogy megvalósította az amerikai álmot és kemény üzletemberként szinte a semmiből felépítette birodalmát, hanem szókimondása és hajlíthatatlan karaktere miatt egy olyan figurát képez az amerikai politikai palettán, ami bizonyos tekintetben kuriózumnak számít és az eddig megszokott, unalmasan udvariaskodó politikától nagyon eltér. „Izgalmas jelenség” és mint olyan, képes volt felkavarni az állóvizet és megszólítani azt a választói réteget, melyet Hillary Clinton óraműpontos, archaikusra vasalt politikai kampánya képtelen volt: a fehér, munkásosztályból származó, alacsonyan képzett szavazók rétegét. A „nép fia”, aki gyűlölet beszédei és szexbotrányai ellenére is egy azonosulási felület tudott lenni sok amerikai választó szemében – hangzott el az előadáson.
Ezzel szemben Hillary, aki történelmet írt azzal, hogy elnökjelöltként az FBI nyomozást indított ellene az e-mail botrány ügyében, nem tudott a tömegekre érzelmileg hatni és ezáltal nem tudta kellően mobilizálni szavazói bázisát. Kampányának fontosabb lépései kivétel nélkül egy jól bevált, olajozottan működő, több éves politikai mechanizmus, struktúra képét közvetítették, ami még csak egy villanás erejéig sem hordozta magán a változás és az „újdonság” jegyeit.
Hampuk Richárd szerint a demokraták szavazói apátiája éppen ezért részben ezzel az érzelmi kötöttség-hiánnyal, részben pedig azzal magyarázható, hogy nem tulajdonítottak kellő értéket saját szavazatuk jelentőségének.
Bár Donald Trump sokkal több krízishelyzettel kellett megküzdjön kampánya során, az adott politikai térben az adott feltételek mellett mindezek a krízisek emlékezetessé tették és jelzőtűzként tudtak hatni szavazói bázisára és annak mobilizációs készségére.