HÁTSÓ AJTÓS FELSZÁLLÁS

A 212-es autóbusz a Boráros tér H és a Svábhegy között jár. Csaknem minden este ott állok az Újbuda-Központ M megállóban a megváltást jelentő kék mozgó dobozra várva, 1-2 tucat honfitársammal együtt. Érkezik a járat, a kijelző rendszerint a „Felszállás az első ajtón” feliratot mutatja, a jegy-ellenőrzést biztosítandó. A napokban azonban felmerült annak a lehetősége, hogy egy jegy nélküli plusz utas is érkezhet a járatra – de az már biztos, hogy nem az első ajtón. A haverjait már régóta ismerjük, ilyen az influenza-vírus, vagy agresszívabb társai: a SARS, a MERS, a H1N1 és egyéb válogatott vírusok. Ő azonban most kikiáltotta magát a vírusok királyának…

A koronavírusról alig lehet tudni valamit. (Legalábbis arról az egyről, amelyik most tűnt fel, de vannak egyébként vagy hatan). Szemlátomást világuralomra tör, miközben sorra fertőzi az alattvalókat, néhol indokolt, de sokszor indokolatlan pánikot okozva. Úgy tűnik, elég érzékeny, sokszor sírva fakad a klór, a kézfertőtlenítő és egyéb, a védekezésre használt eszköz láttán, de azt nagyon szereti, ha beleköpünk egymás arcába. A terjedési adatok alapján nem szereti a túlzott meleget (Afrikában csak elvétve találunk eseteket), de az is igaz, hogy egyetlen vírusmentes földrész sincsen a világon az Antarktiszon kívül.

Magyarországon a cikk írása pillanatában 25 fertőzött van, azonban nem tudni, lesz-e ebből 50, 100, 1000 vagy akár még több. A jobb félni, mint megijedni elv alapján a vírus elvileg már nem mehet koncertre, színházba és iskolába, valamint a karanténban lévő páciensek lakásaiba sem. Mai ismereteink szerint a legveszélyesebb az idősekre nézve, de – természetéből adódóan – bárki hordozó lehet.

Sokan próbálják elbagatellizálni a jelenlétét, de a korlátozó intézkedések sokat segíthetnek a terjedés megállításában. Ez olyan helyzeteket szül, ami a vírus király mivoltához méltóan köp bele az arcunkba és az életünkbe. Példának okáért, március 16-i (hétfői) kezdettel az iskolák távoktatásos munkarendre állnak át, tehát nem kell bemenni az órákra, mégis minden további nélkül meg lehet bukni. A Facebook, a Skype, a Kahoot és egyéb, internetes oktatást lehetővé tévő megoldások hatékonysága sok mindenen múlik, pl. azon, hogy az ország elmaradottabb területein van-e, és ha igen, milyen minőségű az internet-szolgáltatás.

Koronavírusnak lenni nem lehet egyszerű, de még nehezebb lehet koronavírusos betegnek lenni. A kis, RNS-ből álló izé még csak nem is él, de azért jól hazavágja a légutainkat, a tüdőnket, és ha idősek vagyunk és van krónikus alapbetegségünk, akár az életünket is veszélyeztetheti. Ma még nem egyértelmű, mennyire tekinthető veszélyesebbnek egy influenzavírusnál – ez valószínűleg csak a járvány lefutásával derül ki -, de azt tudni kell, hogy egyelőre nincs okunk a PÁNIKRA! Ez ugyanis a legrosszabb tanácsadó.

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében tisztítanak egy autóbuszt – Vajda János felvétele

A Lex rhodia – ami eredetileg a tengeri szerencsétlenségek okozta károk közös viselésre vonatkozó római jogi alapelv volt – a közös veszélyhelyzetben a teherviselés is közös. Ezt lefordítva saját, kissé felforgatott életünkre nézve azt jelenti, hogy felelősséggel tartozunk – nem csak családunkért, nagyszüleinkért, de azért is, aki velünk szemben áll a buszon. Ez a vírus – akárcsak a többi -, ugyanis nem válogat. Ellentétben velünk, nem törekszik az együttélésre, nincs benne irgalom, ő végtelenül egoista módon csak terjeszteni akarja saját magát. Most mutatkozhat meg igazán, mennyivel is fejlettebb az ember mindenféle baktériumhoz és vírushoz képest, azzal, hogy figyelünk egymásra. Így talán esélyünk van rá, hogy visszaorozhatjuk a királyi címet a koronavírustól, és jobb, felelősségteljesebb emberként mászhassunk ki a jelenleg mindent elárasztó takonyból.

 

 

Author: Weisz Dávid

Tájékoztatás, értelmezés, tanítás - ez a három tevékenység a tudomány által elért eredményeknek a megszokottól kissé eltérő módon történő kommunikálására vonatkozik. Az aktuális tudományos hírek hátterének ismertetésére törekszem. Kapcsolat a szerzővel: weiszd@caesar.elte.hu

Vélemény, hozzászólás?