A KONZERVATÍV LAPSTRUKTÚRA A TÚLVILÁGRA KÖLTÖZÖTT

Nem szeretem a „Tisztelt Olvasóink!” című keretes írásokat az év végén vagy az újév elején a print lapokban. Azok áremelkedést, esetleg komoly strukturális és/vagy tartalmi átalakítást jelentenek. Nincs ez másként a Magyar Nemzetnél sem, amely január 2-án hátrányára változott. A lapot átlapozva mondhatom: bárcsak inkább árat emeltek volna…

Amióta szeriőz lapokat olvasok nap, mint nap, szeretem a Magyar Nemzet állandóságát: a lapstruktúra és –minőség változatlanságát, a majd’ állandó szerzői névsort, vagy éppen azt a policy-t, hogy az 1-es oldalra nem tesznek hirdetést. Sosem okozott meglepetést (csalódást): a külcsín mellett mindig hozta azt a khm… konzervatív belbecst, amely miatt a Népszabadság elolvasása előtt vagy után üdítő volt átlapozni.

Első kézbevételkor már a lap tapintása is aggodalmat keltett bennem január 2-án: valahogy fényesebbnek hatott, erősebb volt a fekete szín, és a lap alján lévő lyukakból is látszott, hogy a nyomda is változott, nemcsak az újság. Ekkor még nagyon rosszra nem gondoltam, ám mikor elolvastam a leadben említett című keretest, hagytam fel minden reménnyel.

A Magyar Nemzet 2014-től nem a Lapcom győri nyomdájában készül, együtt a regionális vidéki napilapokkal, hanem a Népszabadságot és a Blikket kiadó Ringier Kiadó budapesti nyomdájában. Január 2-án reggel eme információra bukkanva már gyártom is a különféle összeesküvés-elméleteket… A „ki ölte meg valójában Kennedyt” kezdetű vad ötletelés helyett nézzük meg, miben változott meg a lap! A nyomda technológiai adottságai miatt az újság az eddigi egy tag helyett kettőben, mégpedig két tíz-tíz oldalasban jelenik meg. „Emiatt módosítanunk kellett a lap eddig megszokott formáján is” – írják ama bizonyos keretesben.

Félve lapozok bele 2-án kora reggel az új struktúrájú lapba. Az 1-es oldalon hál’ Istennek nincs változás: bal oldalon néhány kiemelt téma, a hajtás fölötti és alatti rész is változatlan logikájú, hirdetés egy szál se, a 2-es-3-as oldalpár azonban elszomorít. Eddig a páratlanon voltak a politikai kemény hírek, a pároson pedig a puha hírek – büszke is voltam eme konzervatív újságírói hagyományra. Eddig. Most a frekventáltabb 3-as oldalon maradtak a kemény hírek, ám a 2-esre kéthasábos(!) címes hírek kerültek, valamint az időjárás, a kalendárium és néhány színes puha hír is itt kapott helyet… Így a politikai hírek helyett ezen a páros oldalon csütörtökön a „Tüzet okozott a petárdázás”, vagy „Kislány az év első újszülöttje” címmel jelentek meg írások. Ez az oldalpár, és maga a hírkezelés már majdnem népszabis, amely lapot, pont ezért, nem szeretem. A 4-es és 5-ös oldalon (eleddig általában a Látó-tér rovat otthona, benne riportokkal és interjúkkal) hosszabb riportok kaptak helyet „Belföld” kopffal. A törzsolvasó már majdnem azt hihetné, hogy ez az oldalpár nem változott, de akkor muszáj az 5-ös oldal szélére pillantani, amelyen a Skandináv lottó nyerőszámait olvashatjuk… (Hja, kérem, az ezeknek helyet adó Krónika rovat megszűnte után ezeket a „kis színeseket” a Belföld és a Külföld rovatban helyezték el.)

Menjünk tovább! A 6-os oldal még mindig belpol cikkeket – hosszabb riportokat – tartalmaz, a 7-es oldal pedig…kicsúszik a metrón a kezemből, hiszen ez a lap önmagában, s nem oldalpárban áll! Mikor zavartan összeszedem ezt a lapot a földről, örülök meg annak, hogy ezen kifejezetten előnytelen változtatás mellett legalább a publicisztikáknak helyet adó Nézőpont rovat nem változott. A „csonka lap” másik oldala, a 8-as, Vélemény címmel külsős szerzők írásait tartalmazza, a 9-es pedig…(horribile dictu)… a Kultúra rovat első oldalát, a napi tévé- és rádióműsorral egyetemben! A 10-esen a Kultúra folytatódik – tehát e rovat egészét is csak egyet lapozva lehet teljesen elolvasni.

Például a Magyar Nemzet Sport7fő című kétheti mellékletből jól ismert széles fejléccel jelenik meg a Gazdaság rovat a 11-es oldalon, amellyel ennek így minden más rovatnál nagyobb fontosságot tulajdonítanak. A rovat a 12-es és 13-as oldalon folytatódik, szerencsére a megszokott struktúrában, mínuszosakkal, hírösszefoglalókkal és egyhasábos hírekkel. A 14-es és 15-ös oldalak alkotta pár a Külföld rovat – ez a hely a Sport rovat előtti utolsó állandó rovat, amellyel számomra azt üzenik, hogy a külpolitika (hír)értéke számukra devalválódott. A 14-es oldalon a minősíthetetlen kéthasábos címes hírek, a 15-ösön a külföldi mínuszos sajtószemle, és a szokásos tartalom. A 16-oson kaptak helyet a külföldi puha hírek („Szilveszter fagyban és hőségben”, vagy „Kínában még csak várják a ló évét”), a 17-esen pedig – amely szintén csak egy lapból, nem pedig lappárból áll – csütörtökön az Erdőkerülő rovat, pénteken pedig az olvasói levelezés értetlenkedik a papíron. A 18-as oldalon hirdetések sorjáznak, a 19-es és 20-as oldal pedig a sporté.

Kíváncsi vagyok, végeztek-e például fókuszcsoportos vizsgálatokat a változtatások előtt. Nyilván nem. Azt is szeretném tudni, az olvasóknak mi a véleménye az új lapról. Úgy hiszem, ők sem gondolják azt, amiben a szerkesztőség bízik, hogy „szerethetőbb” lett így az újság.

Sajnos a Magyar Nemzet is beállt a sorba a Népszabadság, Népszava, stb. mellé, így a konzervatív lapfelépítés 2013 végén a túlvilágra költözött.

Author: Bognár Gergely

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) végezte. Pr-szakmai gyakornoki időszakát a Comprad Kommunikációs Ügynökségnél töltötte, ahol később pr-asszisztensként, pr-tanácsadóként, majd projektvezető pr-tanácsadóként segítette – összesen hat évig –, több mint másfél tucat hazai és nemzetközi ügyfél kommunikációját. Két évig a Nézőpont Intézet cégcsoportjának kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett, majd a Young&Partners senior stratégiai pr-tanácsadójaként és fejlesztő trénereként dolgozott, később a cég pr-vezetője lett. Jelenleg a NEST Communications pr- és tréning vezetője. A PR Herald vezető szerkesztőként jegyzi „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka” című digitális portrékötetet. Kapcsolat: gergelybognar@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?