Aranymetszés és 10 éves születésnap

Az elmúlt évtized töretlen sikerét ünnepelte 2019. április 13-án a nyitott gondolkodású fiatalok egyik kiemelt hazai fórumává váló TEDxYouth@Budapest konferencia. Ezen az áprilisi szombaton a szót az a tizenkilenc 30 év alatti, innovatív gondolkodó kapta, akik tevékenységükben vagy gondolkodásukban kiérdemelték a figyelemreméltó címet. A konferenciasorozat idei budapesti állomásán az előadók a MIÉRT? MIÉRT NE?! MIÉRT MOST? szekcióhármas valamelyikében mutatkoztak be. Attól függően választhattak, hogy ötletük a világ forgásához adna belső motivációból fakadó új lendületet, vagy annak pillanatnyi megállítása és (ön)kritikus elemzése után inkább egy új körpályára állítaná, esetleg egy teljesen új világ teremtéséhez járulna hozzá.

Aranymetszésben: a világot és egymást (egymást által) megismerni

10 éves mérleg: 208 előadó, 2079 óra előadás, 270 ezer feletti nézőszám (forrás: TEDxYouth Budapest)

10 éves mérleg: 208 előadó, 2079 óra előadás, 270 ezer feletti nézőszám (forrás: TEDxYouth Budapest)

A TEDx közössége tudatos, gondolkodó, proaktív és nem riad vissza az újszerű látásmódtól. A jubileumi rendezvény – ahogy maga is hirdeti – a keretek közül kíván kilépni, mely megközelítéssel buzdítja a közönséget is, hogy tágabb társadalmi környezetét ugyanígy vizsgálja. Engedve a kísértésnek, a konferencia műfaji és szellemi egyediségét távolabbról nézve, társadalmi kontextusában értelmezve, egyfajta társadalmi aranymetszésként jelenik meg, mely egy olyan arányosság, ami természetes egyensúlyt teremt a szimmetria és aszimmetria között. Mindazonáltal a képformálás eszköze is, mellyel elérhető, hogy a tekintet egyszerre érezzen feszültséget és harmóniát. A rendezvény mindkét érzésről gondoskodott. Egyszerre volt szabad és nyitott, ugyanakkor tudatos és formáló. A fiatal önmegvalósító felnőttek bátorsága, őszintesége, kritikussága és önkritikája ugyanannyira nyitotta ki a bizakodó jövőbelátás apró ajtaját, mint amilyen hirtelenséggel a jelen képes becsapni azt.

Miért?

A miértet keresők között megszállott közösségépítő, okoseszközöket oktatásba beemelő startupper, játékfejlesztő producer, a fiatalok és a munkaadók világát összehangoló tanácsadó, párkapcsolatokra szakosodott vlogger, a fiatal kora ellenére sokat tapasztalt önmagát kereső és sok mindenben megtaláló vállalkozó és az online teret is meghódító bűvész is jelen voltak.

„Ahol véget ér az élet, ott kezdődik a hit”

Kapitány Cintia a mezőny egyik legőszintébb játékosaként állt a színpadra (forrás: TEDxYouth Budapest)

Az alig 20 éves Kapitány Cintia előadása volt kétségkívül az egyik legszuggesztívebb az egész nap folyamán. A koraszülöttként, erősen hátrányos körülmények közé született, iskolai képzésében az érettségiig el nem jutó, tanulmányai mellett folyamatosan dolgozó, jelenleg költőként boldoguló lány fordulatos életútjával bizonyította be, hogy az újrakezdés tehetsége kortól és környezeti adottságoktól egyaránt mentes. Viszontagságos, kacskaringós életét nyílt őszinteséggel és hiteles mosollyal elmesélve mutatott példát az önmagukban kételkedőknek.

„Hiszem, ha látom. Látom, ha hiszem”

Az online világ Instagram-bűvészeinek leleplezését meglehetősen szokatlan egy profi bűvésztől hallani, aki az illúzió művészeként kritikusan figyeli a közösségi média likegyűjtő megtévesztéseit. Győri Bettina azon kevesek egyike, aki nőként önálló bűvészműsorral lép fel. Előadásában határozott etikai határvonalat húzott mesterségének szórakoztató és a social csatornákon látott „tökéletes” életek trükkjei közé és kitalált, „fake” profiljával a természetes, hiteles önkép fontosságát hangsúlyozta.

Miért ne?

A fiatalok, akik annak ellenére vágtak bele álmaik megvalósításába, hogy a többség nem látott lehetőséget ötleteikben, akik a hallgatólagos vagy már túlhaladott játékszabályok újraírására vállalkoztak. A 20 éves wannabe polihisztor, a történelmet alkalmazott tudománnyá formáló városi kalandjáték-fejlesztő, a transzgenerációs örökséggel foglalkozó kutató, az inkubációs házakban mentoráló service designer, a megszállott sportoló és utazásfüggő és marketinges mind-mind előremutató gondolatokkal nyitottak új kapukat.

„Ha semmid sincs és mindent képes vagy megkérdőjelezni, akkor vagy szabad”

Lits Benedek, aki ki mer lépni a keretek közül (forrás: TEDxYouth Budapest)

Lits Benedek, aki ki mer lépni a keretek közül (forrás: TEDxYouth Budapest)

Abszolút zavarba hozta a közönség nagy részét Lits Benedek, aki a gondolat forradalma előadásával azt firtatta, hogy vajon le lehet-e esni a véleményszabadság széléről? A fiatal fiú, aki fénykorában 25 másodperc alatt rakta ki a Rubik kockát, hasonló gyorsasággal és hatékonysággal volt képes a színpadon állva a mindent is megkérdőjelezni a hallgatóság fejében. Egyes kritikus tabu témákat kiragadva, jogi, társadalmi és morális síkba helyezve, azokat eltolva, majd felégetve a transzneműség legitimációjától a transzkorúság abszurd racionalitásán át eljutva addig az állításig, hogy a készen kapott információk helyett, merjünk mindent megkérdőjelezni.

„Az egészségügy folyamatos versenyfutás az idővel, annak ellenére, hogy kis esély van csak a győzelemre”

A daganatos betegekkel foglalkozó Völgyesi Tilda több okra vezette vissza az egészségügyben uralkodó káoszt, melynek feloldása mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek szempontjából fontos lenne kiszolgáltatott helyzetük javításában. A káoszt okozó láncfolyamat a képzés során erősen hiányolt/hiányos kommunikációs felkészítéssel kezdődik, mely miatt az egészségügyi dolgozók felkészületlenül maradnak magukra a nehéz érzelmi pillanatokban, így a halálfélelem kezelése gyakran párosul kudarcélménnyel. Ez nemcsak a betegre, hanem a gyógyulást segíteni kívánó szakemberre is rendkívül negatív hatással van. A rendszer robosztus terheit tovább erősíti az időhiány, a betegek zaklatottsága és a láncfolyamat elején ismertetett egészségügyi dolgozókban felhalmozódott sebek hatására az érzelmi bevonódás mérséklése. A fiatal egészségügyi dolgozó az együttérző gyógyítást és az emberhez méltó környezet mindennapi kialakítását igyekszik elősegíteni, melyben az öngyógyító tevékenység kibontakozhat.

Miért most?

A megfelelő időzítés a legfontosabb dolgok egyike a tervezésnél. A szinte minden médiaformátumban tapasztalatot szerző volt könyvkiadó marketingvezető a könyvek fontosságára hívja fel a figyelmet, az Y-generációs véleményvezér a közösségszervezéssel kapcsolatos tevékenységét és felnőttképzési modelljét mutatja be, terítékre kerül napjaink egyik legégetőbb fiatalokat érintő problémája, az iskolai zaklatás, a profi sport és a kiegyensúlyozott élet viszonya, valamint a klasszikus balett és a moderntánc-művészet világa napjainkban.

Dordzsceren Csingisz szerint van kiút a bántalmazásból (forrás: TEDxYouth Budapest)

Dordzsceren Csingisz szerint van kiút a bántalmazásból (forrás: TEDxYouth Budapest)

„Akarsz róla beszélni?”

Dordzsceren Csingisz a 23 éves, félig mongol, félig magyar származású fiatal akart és mert is arról beszélni, hogy a származásbeli különbözősége miatt átélt iskolai bántalmazásokról, feldolgozásáról, a bántalmazotti lét felismeréséről hogyan lehet párbeszédet teremteni. Előadásának célja, hogy bebizonyítsa, van kiút a bántalmazásból és a bántalmazottakból is válhat egészséges, felnőtt ember és nem kell a „nem kívánatos légkör” sebeit örökre magunkon hordozni. Dzsingisz saját példáján keresztül mutatta be, hogyan fordította előnyére a hátrányát, az átélt borzalmak hatására miért lett benne erősebb a magyarságtudat és ezáltal miként érezte magát végül élő, lélegző, teljes értékű és a korábbinál sokkal erősebb embernek.

A megszokottól eltérő: Bill Clinton, Jane Godall és Bono közös színpadon

A TED (Technology, Entertainment, Design) komoly népszerűségnek örvendő konferenciasorozat, amely az Ideas Worth Spreading („Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni”) mottó szellemében izgalmas megközelítésben, szabályozott időkeretek között, gondolatébresztő témákat és előadókat vonultat fel, melyeknek nem titkolt célja az inspiráció. Rengeteg ismert és kevésbé ismert előadó lépett már a Kaliforniából 30 éve indult TED-színpadára, gyakran éppen a tőlük szokatlan, provokatív előadásokkal. A TED közönsége jellemzően heterogén hátterű, ugyanakkor nyitott és érdeklődő. A TEDxYouth egy szellemiségében azonos, azonban különálló platform, ahol a főszerep és egyben a színpad a fiatal, gondolkodó tehetségeké és a cselekvő, innovatív fiataloké.