2013. Pünkösd vasárnapján Ferenc pápa rátette a kezét egy beteg gyermek fejére és hosszasan imádkozott érte. Ez a jelenet a hívők sokaságában azt a feltételezést indította el, hogy a pápa egy rövid ideig tartó ördögűzést végzett. Frederico Lombardi a Szent Szék sajtóirodájának igazgatója azt nyilatkozta a Vatikáni Rádióban (2013. május 21-én – a történések után 2 nappal –, hogy „a pápa nem végzett semmiféle ördögűzést.”

„- Őszentségének nem volt szándékában az ördögűzés, de ahogy számtalanszor teszi azokkal a betegekkel és szenvedőkkel, akik útjába kerülnek, egyszerűen csak imádkozik azért a szenvedő személyért, aki elé kerül. Az ördögűzés – az exorcism -,  szigorú értelemben a tisztátalan lelkek elűzését jelenti, amelyet Jézus Krisztus rábízott az Apostolokra, így értelemszerűen a helytartókra, a pápákra, és a papok is végezhetik.

Az egyháznak szigorú rituáléi vannak az ördögűzésre, nem holmi teátrális pillanatok, ahogyan ezt néha bemutatják, hanem imádságok és gesztusok sorozata (szentelt víz, keresztre feszítés)” – egészítette ki Bernd Hagenkord.

KI LEHET ÖRDÖGŰZŐ AZ EGYHÁZBAN?
Minden pap végez ördögűzést a keresztség szentségének rituáléjakor, ahol megtisztít a gonosztól és az egyház arra kéri a diacézist, hogy mindenhol legyen egy olyan ördögűző specialista, aki meg tudja különböztetni a megszállottságot a mentális betegségektől. A legtöbb megszállottról kiderül, hogy mentális kórban szenved, az ördögűzés elég ritka ma, bár a megszállottakról szóló statisztika bővül. A pápa fejre tett keze és imája elűzte a gonoszt a beteg gyermekről vagy csak egy gesztusnak számított, mint egykor Izsák áldása Jákobra vagy egy szülő szeretetének kinyilvánitása, amikor megérinti gyermeke fejét? A vélemények megoszlanak. Bár az egyház megengedi az ördögűzést, nagyon óvatosan kell bánni vele, hiszen 1994-ben egy román pap és több tanult, egyetemet végzett apáca (volt, aki pszichológiát végzett a Bolyai Egyetemen, volt, aki Indiában írta a nagydoktori dolgozatát) ördögöt űztek ki egy társukból, akit éheztettek és keresztre feszítettek, és a huszonéves lány meghalt. Az eset hatalmas port kevert, és a per sokáig zajlott. Az ortodox (eredetileg focistának készülő) atya hét év börtönbüntetést kapott, a főnővér négyet, de 2012 decemberben „jó magaviseletük miatt” kiengedték őket hamarabb, ám megtiltották, hogy gyakorolja az ördögűzést. Egyes hírek szerint a pap titokban továbbra is folytatja ezt a tevékenységet, bár a fakolostor az eset után leégett. Isten büntetése, a gonosz válasza, vagy a falu közösségének reakciója? Erre nem került magyarázat, mint annyi más dologra sem.

Mungiu román rendező briliáns filmet készített a történetről, amivel a Cannes-i Filmfesztiválról nyertesen távozott, a film főszereplője úgyszintén. A filmet a magyar mozik is forgalmazták: „A dombokon túl” („Peste dealuri”) címmel. Romániában mai napig vannak ördögűző rituálék, szigorúan azonos időpontban, a körmenet után és az emberek hisznek az archaikus módszerben, akkor, amikor az orvostudomány összekulcsolja a kezét.
A pápa kézrátétele a beteg gyermekre ismerős gesztus. jelentése értelmezés kérdése. Vajon hogyan értelmezi a Vatikán a zárt ajtók mögött az elterjedt hírt és honnan indulhatott?

A csodálatos gyógyítások történetei mindig válságos idők után születnek meg. Így volt ez 1949-ben (négy évvel a 2. világháború befejeződése után) Bruno Groening esetében is, akiről elterjedt, hogy csodadoktor, hiszen kézrátétellel gyógyított meg embereket. Azt hangoztatta, hogy „- Nagyon egyszerű az egész, a szeretet gyógyít, hagyni kell a szeretetáramot terjedni”.

Ahol orvosok nem segítettek, a második világháború után Groening több kilátástalan helyzetet oldott meg, több tucat beteget gyógyított meg. Azóta sincs magyarázat, nem tudták megcáfolni eredményeit, de azt sem értették, hogy történt. Gyógyító vagy sarlatán volt ez az egyszerű ács és hajómunkás?

Élete nagy részét perekkel töltötte és már nem tudhatta, mi lett „az utolsó ítélet”, mert megelőzte a földről való távozásával.

Ugyanilyen gyógyító a délszláv háború után megjelent Braco, a beteg emberek csodálatos megmentője.

Groening nagyon erős tekintete szinte Braco gyermeki lényének ellentéte. Mire volt szükség a különböző háborús drámák után és ki hatott az emberekre, egy érdekes tanulmány témája lehetne. Egyik gyógyító sem fogadott el pénzt a segítségnyújtásokért, de Groening egyéneket gyógyított, Braco csak csoportokat. Groening a „szeretetáramról” beszélt, Braco „a szeretet rezgéseiről”.
Érdekes megfigyelni, hogy milyen fizikai, szigorúan tudományos terminusokat használnak a mai gyógyítók! Hol van ez már attól a két, magyarázat nélküli tőmondattól: „Kelj fel és járj!”
A válságban a hitét elvesztett embernek mindig szüksége lesz gyógyítókra, újabb és újabb mítoszokra, a média is elősegíti ezt az aspirációját.
Jelenleg is vetítik a magyar fővárosi mozikban „A sziget” című (2006-os gyártású) orosz filmet, a tarkovszkiji tájakkal és effektusokkal hasonlóan operáló nagyszerű alkotást, ahol egy különös, egyszerű háborús bűnös isteni látnoki és gyógyító erőt kap, és élete további részét imával és gyógyítással tölti, egy furcsa szigeten, a maga meg nem értettségében.

Az ember néhány napig lebeg a film megnézése után, elhiszi, hogy van tisztaság a világon, talán még húsz forintot is odanyújt a koldusnak és megértéssel tekint az úton fekvő hajléktalanra, az egész világot szereti mindaddig, amíg a hatos villamoson el nem tűnik a pénztárcája… Aztán az iratok utáni szaladgálás, a bürokrácia labirintusa, a munkahely épp akkori megszűnése, gyermeke aznapi rossz jegye, a számlák kifizetésének másodszori felszólítása, a globális felmelegedés hatásai elviselhetetlené teszik az életét és egyszer csak megbetegszik. Így, a semmiből. Nyűgös lesz, depressziós, feketének és értelmetlennek lát mindent, nem remél már senkitől semmit, és fáj, nem csak a teste, de az élete is.

Milyen jó, hogy valahol van ilyenkor egy pápa és egy fejre tett kéz!

Ki tudja? Lehet, hogy ilyen egyszerű!