A 2015-ös párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményben rögzített  megállapodások óta egyre többet hallani arról, hogy „a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 2°C alatt kell maradnia, sőt törekedni kell arra, hogy ez a határ inkább csak 1,5°C legyen!” De miért ilyen fontos fél fok különbség, és hol tartunk most? Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság kiemelten foglalkozik a klímakatasztrófa témáival. A
Holnapelőtt – éghajlatváltozás közérthetően szerkesztőségének elemző tanulmánya.

A globális felszínközeli átlaghőmérséklet emelkedése jelenleg megközelítőleg 1°C-nál tart az ipari forradalom előtti időkhöz képest, ami főleg emberi, más szóval antropogén hatásokra vezethető vissza. A napjainkban tapasztalható egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámok is részben ennek az ártalmatlannak tűnő 1°C-os emelkedésnek köszönhető. A globális éghajlatváltozás hatására egyre inkább a szélsőségek felé tolódik el az általunk „normálisnak” tekintett éghajlat.
Ami most rekordmeleg, az pár évtized múlva általános lehet.
Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legutolsó átfogó jelentésében, a korábbiakhoz hasonlóan különböző éghajlat-változási forgatókönyveknek megfelelően becsülték meg, mi várható 2100-ra a Földön. Természetesen nem üveggömbből jósoltak, hanem az éghajlatváltozás természeti, gazdasági és társadalmi hatásairól és kockázatairól szóló legfrissebb tudományos eredmények összegzése alapján.
Az IPCC 1,5 fokos jelentése azt vizsgálja, hogy mekkora a különbség az éghajlatváltozás hatásaiban 1,5°C és 2°C esetén. Hogy világosan látható legyen: megéri-e törekedni a globális felszínközeli átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatt tartására. A jelentés a sokkoló számadatok mellett alkalmazkodási és megoldási lehetőségeket is kínál, hogy valóban ne haladjuk meg a kritikus értékeket.

MI JELENT A +1,5°C?
Bár a 1,5°C elsőre nem tűnik soknak, mégsem elég feljebb venni a fokozatot a ventilátoron. Ez a bűvös szám a Föld teljes felszínét (azaz mind a szárazföldi, mind az óceáni területeket) lefedő hőmérsékleti mérések globális átlagát jelenti. A felmelegedés üteme és mértéke azonban területenként jelentősen eltér. A legtöbb szárazföldi területen meghaladja a melegedés a globális átlagot, ami jelenleg 1°C. A Föld teljes népességének 20–40%-a él olyan területen, ahol a felmelegedés máris átlépte az 1,5°C-ot legalább egy évszakban.
Magyarországon jelenleg 1,2°C-nál tartunk…

Az eltérések oka többek között az eltérő domborzat és felszín-borítottság, valamint, hogy az óceáni területek lassabban melegszenek fel és lassabban is veszítenek hőt, mint a szárazföld. Emiatt a hőmérséklet-emelkedés a kontinentális területeken a legerősebb, valamint az Északi-sarkvidéken a hideg évszakban, és a közepes szélességeken a meleg évszakban. Tévedés azonban úgy gondolni az éghajlat-változásra, mintha csak néhány fok melegedéstől tartanánk. A globális átlaghőmérséklet emelkedése olyan visszacsatolási folyamatokat indít el az éghajlati rendszerben, amelyeknek nagyon súlyos természeti, valamint gazdasági-társadalmi következményei vannak és lesznek. Ilyen például a sarkvidéki „örökké fagyott” talaj (permafroszt), illetve a tengeri és szárazföldi jégmezők felolvadása.
A globális melegedés nem ugyanakkora mértékű a Föld minden pontján. A térképek az évi legforróbb nap (felül), valamint az évi leghidegebb nap (alul) átlagos hőmérsékletének változását mutatják 1,5°C-os és 2,0°C-os globális melegedéssel számolva az iparosodás előtti szinthez képest. (Forrás: IPCC „Külön Jelentés”.)

Azért fontos, hogy legfeljebb 2°C, de inkább 1,5°C alatt tartsuk a globális felmelegedést, mert ezeknek a visszafordíthatatlansági küszöböknek (tipping points) az átlépése rengeteg országban katasztrofális következményekkel járhat. A visszafordíthatatlansági küszöbök olyan értékek, melyek átlépése esetén az éghajlatváltozás egyes hatásai már nem kerülhetők el, még akkor sem, ha később sikerül csökkenteni a hőmérsékletet. Ilyen küszöb például a gröndlandi és antarktiszi jég teljes olvadása.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy „nálunk nincs baj”, jó tudni, hogy a Kárpát-medence kifejezetten sérülékeny területnek számít, ami azt jelenti, hogy az átlagosnál érzékenyebb az éghajlatváltozás káros hatásaira. A hőhullámok, az aszály, a heves esőzések és villámárvizek egyaránt komoly károkat okoztak és okoznak majd Magyarországon, és a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodás, például a mezőgazdaságban, kihívás elé állítja az országot.
MIT HOZHAT 1,5°C HŐMÉRSÉKLET-EMELKEDÉS?
Az IPCC jelentésének szaktudósai részletesen elemzik, hogy mi várható 1,5 és 2°C esetén. A legfontosabb, amire a számok mögé nézve ráébredhetünk, hogy néhány tized fok hőmérsékletkülönbség, vagy néhány centiméter tengerszint-emelkedés több millió élőlény életét határozza meg. 1,5°C esetén az éghajlat-változással járó kockázatok és negatív hatások egyértelműen alacsonyabbak, mint 2°C esetén, noha még mindig jelentősek. Csak egy példát említve, ami minket, magyarokat is közvetlenül veszélyeztet: 2°C esetén a globális népesség 37%-a, míg 1,5°C esetén „csak” 14%-a lesz kitéve extrém hőségnek ötévente legalább egyszer.
(A Föld jelenlegi népességével számolva: kb. egymilliárd ember!)
Döbbenetes számok jönnek ki arra, hogy a fajok hány százaléka tűnik el örökre és az ökoszisztémák mekkora része tolódik el. Az, hogy a korallzátonyoknak lényegében búcsút mondhatunk, szintén elég valószínű már 1,5°C-os melegedéssel számolva is.

Míg Magyarországon egyelőre „csak” a hőhullámokból és heves esőzésekből (vagy épp a csapadék hiányából) eredő mezőgazdasági, árvízi és egészségügyi kockázatok miatt aggódunk, a világ másik felén a kérdés az, mi legyen egyes országokkal, ha szó szerint elönti őket a tenger.

MEGOLDÁSI PÁLYÁK
Ha 1,5°C-nál stabilizálódik a melegedés, úgy, hogy előtte már meghaladja a globális felszínközeli átlag-hőmérséklet emelkedése ezt az értéket. A század végére újra lecsökken, a kockázatok és hatások nagyobbak, mint ha soha nem éri el a 1,5°C-ot. Az IPCC 1,5 fokos jelentésében többféle megoldási pályát vizsgál, amelyek jó része először meghaladja a 1,5°C-os hőmérsékleti küszöböt, és utána a század végére újra csökken a felmelegedés mértéke. Ez így jól hangozhat, azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy sérülékenyebb ökoszisztémák esetén már néhány tized fokos hőmérséklet-változás is visszafordíthatatlan károkhoz vezet. Ráadásul az éghajlati rendszer elemei nem egyik napról a másikra reagálnak a változásokra. Még ha sikerül is betartani az IPCC által megfogalmazott ajánlásokat, akkor is tovább fog emelkedni a tengerszint, és a hőmérséklet csökkenése is lassabban fog jelentkezni az éghajlati rendszer tehetetlensége miatt.

Milyen közel vagyunk a 1,5°C-os melegedéshez? Az ember által okozott globális melegedés 2017-ben elérte az 1°C-ot az iparosodás előtti időkhöz képest. Ha a kibocsátások a jelenlegi ütemben folytatódnak, akkor 2040 körül elérjük a 1,5°C-ot. A valódi megoldási pálya a kibocsátások azonnali csökkentését és 2055-re nettó nulla kibocsátást feltételez. (Forrás: IPCC „Külön Jelentés”)
A közhiedelemmel szemben az éghajlat-változási forgatókönyvek bizonytalanságát jórészt nem az okozza, hogy nem tudjuk, hogy vajon tényleg olyan drasztikus változások várhatóak-e az éghajlati rendszerben, ahogy a modellek mutatják. A bizonytalanságok inkább abból származnak, hogy rendkívül nehéz megbecsülni a 21. század során várható társadalmi-gazdasági tendenciákat, és hogy ezek hogyan befolyásolhatják a jövőbeni energia- és földhasználatot. Fontos szempont még az emberi sérülékenység és kitettség, ugyanis az élelmiszer egyenlőtlen eloszlásához hasonlóan általában ott a legnagyobb az éghajlat-változásból eredő kockázatok aránya, ahol a népesség társadalmi helyzete miatt a legkevésbé tud alkalmazkodni és védekezni.

A forgatókönyvek figyelembe veszik tehát a népesség, a GDP, a technológiai innováció, a kormányzás és az életmód várható alakulását, mint fontos éghajlat-alakító tényezőket. Az éghajlati modellek egyik fontos bemenő adata ezek alapján az üvegházhatású gázok várható légköri koncentrációja. A forgatókönyvek meghatározásakor azt is figyelembe veszik, hogy várhatóak-e egyes országokban éghajlatvédelmi intézkedések, és figyelembe veszik-e a párizsi megállapodásban megfogalmazott vállalások tényleges betartását.
A párizsi megállapodás értelmében a világ országai ígéretet tettek arra, hogy 2°C alatt tartják a felmelegedés mértékét, és törekednek arra, hogy az már 1,5°C-nál korlátozható legyen. Ha azonban az országok a jelenlegi kibocsátás-csökkentési ígéreteiket nem növelik, akkor a század végére legalább 3°C-os globális átlaghőmérséklet-emelkedés várható, kétszer akkora, mint a kívánatos 1,5°C.
Ahhoz, hogy számszerűsíthető legyen, milyen intézkedésekre van szükség, az IPCC úgynevezett karbon-költségvetés becsléseket használ. Ez leegyszerűsítve azt mutatja meg, hogy milyen mértékű kibocsátás mellett marad a melegedés egy adott szint alatt. Az IPCC 1,5°C-os külön jelentése alapján 420 Gt szén-dioxid bocsátható még ki, és ebben az esetben 66%-os eséllyel nem érjük el a 1,5°C-os értéket. A jelenlegi kibocsátási trend szerint ez kb. tíz évre elegendő szén-dioxid mennyiségnek felel meg. Ez persze elég optimista szám, hiszen a 66%-os valószínűség nem éppen kedvező. Ki akarna egy olyan repülőre felszállni, amely csak 66%-os valószínűséggel ér célba?
Sokan úgy gondolják, majd a technológia megoldja a szén-dioxid kivonását a légkörből. Érdemes azonban megjegyezni, hogy bár a 1,5°C-os megoldási pályák mindegyike bizonyos mértékben a légköri szén-dioxid eltávolítására támaszkodik, ezek a technológiák még csak elméletben vagy kísérleti formában léteznek, így pozitív és negatív hatásaik, illetve nagy skálán való alkalmazhatóságuk bizonytalan. Ahhoz, hogy a globális melegedést lehetőleg 1,5°C-nál korlátozzuk, a legbiztosabb megoldás a kibocsátások drasztikus csökkentése – minél hamarabb.
Forrás: A Holnapelőtt – éghajlatváltozás közérthetően szerkesztősége