HASZNÁLT EMBEREK BOLTJA

Kis sarki üzlet a körúton. Zárt ajtó mellett is nagy az alapzaj, az ablakok megremegnek az elrobogó villamosok zakatolása közepette. Egy középkorú, jól szituált úr lép be az ajtón, olyan bankárféle lehet. A távolban alig kivehetően csilingelés hallatszik. Néhány tekintet felcsillan a bolt sorai között – különleges hely ez, hisz’ itt emberek között lehet válogatni. Élénk sugdolózás kezdődik. Találgatják, ki lesz a következő.


Sarah Kane illusaztrációja

Jó napot kívánok! – láthatóan kevés ideje van a betérő üzletfélnek, türelmetlenül toporog. Ám úgy tűnik, az elhalt csilingelés nem tette meg a hatását. Ismét zaj támad: egy mentőautó zúg el a körúton. A szirénát nem érdemes túlkiabálni.

Valahol ajtócsapás hallatszik, kisvártatva pedig végre megjelenik az üzlet vezetője. Ugyancsak jól szituált, csakúgy, mint leendő vevője.
– Üdvözlöm. Miben segíthetek?
Szükségem lenne valakire, aki megoldja a problémáimat.
– Milyen jellegűek az Ön problémái?
Tudja, sokat dolgozom. Tőzsdézek. A fél napomat a monitorok előtt töltöm, elemzek, számolok. Pénzt keresek. Sokat. Vagy éppen vesztek…
– Sajnálom, befektetési tanácsadó jelenleg nincs raktáron.
Nem, nem, félreért. Szeretem a munkámat, és azt hiszem, jó is vagyok benne. Értek a pénzhez, sosem voltak ilyen problémáim.
– Akkor mi a gond?
Az idő. És az, hogy nem értek az emberekhez. Van egy feleségem. Azt hittem, ismerjük egymást, de egyre inkább úgy érzem, mintha idegen lenne számomra.
– Mi használt emberekkel foglalkozunk. Igen sokfélék, igen sokmindenhez értenek. De idővel mindent elvesztettek, és most arra várnak, hogy újrakezdhessék az életüket.
Hogy érti azt, hogy használtak?
– Ők is sokat dolgoztak, akárcsak Ön. Csakhogy nem pénzért. Ígéretekért.
Ígéretekért?
– Be nem teljesített ígéretekért, amiből, ugyebár, nem lehet megélni. Mérhetetlenül naivak. Mindent szó szerint vesznek, és képesek akár évekig is várni. Olyan emberek ők, akikben mindig ott pislákol a remény halvány fénysugára. A bizalom biztonsága.
Nem értem pontosan.
– Mondok egy példát. Nemrég került hozzánk egy középkorú hölgy, az egészségügyben dolgozott, 30 évig. Végig egy helyen dolgozott, lelkesen, becsülettel. De a becsületet nem becsülték meg. Fiatalon, néhány év munkaviszony után megígérték neki, hogy magasabb fizetési kategóriába kerül egy hónapon belül. Tudja, a munkája elismeréseként.
És megkapta?
– Várt… Várt egy hónapot. Nem történt semmi, várt még egyet. Gondolta, annyi a munkájuk másoknak is, hogy még nem volt idejük elintézni. Nem szólt senkinek, pedig voltak tervei. Egyedül volt még, szerény, fiatal lány. Nem voltak nagy igényei. Szeretett volna egy nagyobb albérletbe költözni, mert elég szűkösen voltak. Aztán teltek a hetek, teltek a hónapok és még mindig nem történt semmi. Eleinte attól félt, ha szól, negatív következményei lesznek rá nézve. Dolgozott, lelkesen, becsülettel, mert szerette a munkáját és szeretett segíteni az embereken. De rajta elfelejtettek segíteni.
És mégis maradt?
– Igen. Neki fontosabbak voltak a betegek, mint a saját előrelépése. Aztán találkozott egy fiúval, akibe szerelmes lett. Tudja, rózsaszín köd, a szerelem vakká tesz – pláne egy egyébként is rendkívül naiv embert. A fiú mindent megígért…
– ...aztán semmit sem tartott be.
– Így van. De szerette őt. Elfogadta minden kifogását, bármennyire is érezte, hogy valami nem stimmel. A fiú szüleinek volt egy nagy, emeletes háza vidéken – úgy tervezték, övék lesz az emelet, külön bejárattal, külön kasszával, külön élettel. Gondolja el, mekkora lehetőség ez egy fiatal lány számára…
A lehető legnagyobb.
– Egy nap megbeszélték, hogy hétvégén leutaznak, és megnézik a házat. A lány úgy döntött, megszervezi az utat, már a hét elején utánanézett a buszjáratnak, a jegyáraknak. Aztán egy nappal az út előtt a fiú írt egy üzenetet, hogy lebetegedett. Az utazást elhalasztották.
– Ez érthető.
– Eddig igen. Egy héttel később találkoztak ismét, addigra a fiú meggyógyult. Ismét felvetődött az utazás gondolata. Hétvége, menetrend, jegyárak… aztán a fiú megint lemondta. Azt mondta, más dolga van.
Nem is mondta, hogy mi?
– Azt állította, hogy nem fontos. A következő héten ugyanez történt, de már nem is indokolta meg.
És a lány? Nem gyanakodott?
– Nem. Nem kérdezett semmit. Felállította magának a saját elméleteit, azokba kapaszkodott, akár hihetőek voltak, akár nem. Biztosan… nincsenek jól a szülei. Biztosan… behívták hétvégére dolgozni. Biztosan… rendetlenség van…
Rendetlenség van?!
– Kapaszkodott… akár hihető volt, akár nem.
És végül eljutott?
– Nem. Addig húzódott a dolog, mígnem a fiú szülei meghaltak. A fiú örökölte a házat, de úgy döntött, inkább eladja.
Mennyi ideig húzódott?
– 30 évig.
És meddig várt ez a lány a munkahelyén, hogy előrelépjen?
– Még mindig vár… Ezalatt lett használt emberré. De mondja csak, mire is lenne szüksége?
Nézze, én…

Ismét éktelen szirénázás kezdődik, a beszélgetés megszakad. A saját hangukat sem hallják. Nehezen zökkennek vissza.

– Hol is tartottunk? – próbálja ismét felvenni az üzletvezető a fonalat. – Mire lenne szüksége?
A feleségemre.

Egy pillanatra dermesztő csend lepi el az üzletet. Mintha a kinti zsongás soha nem is létezett volna.

– Kérem?
Gondolja, hogy a feleségem is használt emberré lett?
– Nagyon sokféleképpen elhasználódhatunk. Például egy rossz házasság következtében is. Azt mondta, egy ideje már idegenként tekintett rá.
Így volt.
– Volt?
– Igen. Eltűnt.
Mikor?
– Egy héttel ezelőtt.
Az üzletvezetőnek furcsa sejtése támad.
– Tud róla valamit?
Néhány órán át próbáltam magam megkeresni, aztán jelentettem a rendőrségnek. De a kutatás eredménytelennek bizonyult, tegnap éjjel felfüggesztették. Ha valami történik vele, sosem bocsátom meg magamnak…
– Hogy jutott ide?
Felhívott egy ismeretlen, aki megadta ezt a címet és azt állította, hogy itt többet megtudhatok róla.
– Mivel foglalkozik a felesége?
Ápolónő.
– Mióta?
30 éve…

Az üzletben hirtelen kialszik az összes fény, egyet kivéve. Valahol az üzlet mélyén, egyetlen halvány izzó dereng, körülötte egy ember sziluettje. Zúgolódás támad a boltban – mindent áthat a használt emberek elkeseredettsége és félelme.

– Tudja, azok az emberek, akik itt vannak, segítségre szorulnak. De nem kapták meg soha, egészen mostanáig. A lelkük visszafordíthatatlanul károsodott, már nem tudnak megbízni senkiben és semmiben. Nagyon kevés kivételtől eltekintve. Jöjjön velem.

Az üzletvezető int a leendő vevőnek, és elindulnak a halványan derengő fény felé.

– Úgy hívom ezt a helyet, hogy Használt Emberek Boltja. Nem, természetesen nem kereskedek velük, még mielőtt félreértené. Őket egész életükben tárgyként kezelték, így mind a mai napig azt hiszik, ők valójában már nem is emberek. Árnyékuk önmaguknak. Ő is – mutat rá az egyetlen megvilágított személyre az üzletben.
Anna…
– Igen, ő volt az. Egy héttel ezelőtt érkezett. Önszántából.
– Ő volt?!
– Ő volt az a fiatal lány, akinek azt ígérték, jobban megbecsülik majd a munkahelyén. Ő volt az a fiatal lány, aki beleszeretett egy fiúba, aki mindent megígért neki, de sosem tartotta be. Ő volt az a fiatal lány, aki 30 évig csak várt. Ő volt az a fiatal lány, aki egy héttel ezelőttig a maga felesége volt.
Nem lehet… Mit tett vele?!
– Nem én. Maga.
Azonnal hívom a rendőrséget!
– Nem. Nem teheti. A rendőrség nem létezik.
– Hogy mondja?
Semmi sem létezik, amit itt lát.
– De hiszen…
Anna sincs többé.

Az üzletvezető lekapcsolja az Annát megvilágító utolsó lámpát is.

– Nincs több ígéret, amelyet nem tart be.

A távolban sziréna hangja sejlik fel, majd egyre hangosabb és hangosabb lesz, mígnem elviselhetetlenné válik. Aztán hirtelen dermesztő csend lepi el az üzletet. Mintha a kinti zsongás soha nem is létezett volna.

Adja vissza Annát! Kérem…
Még mindig teljes a sötétség.
Anna…
Nem kap választ.
Megígérem…
– Áh, szóval ígéri?! Mondja csak, hányadik ígérete ez?!
Ígé... – elharapja a szót – Az utolsó.
– Miért adjam vissza?
Mert szeretem. Sokat hazudtam neki. Nagyon sokat. De ez az egy állításom mindig igaz volt. Most is.

Villanykapcsoló kattanása hallatszik. Az öreg izzó kínzó lassúsággal melegszik csak be – fokozatosan tűnik fel Anna sziluettje.

– Minden egyes, önhibájából be nem tartott ígéret szinte visszafordíthatatlan károkat okozott Anna lelkében. De ahogy használt tárgyaink, így Anna is „felújítható”. Nem kell más hozzá, csak az, hogy ezentúl tartsa be az ígéreteit.
– Köszönöm…
– Sőt, tudja mit? Nem is kell. Csak egyet. Azt, hogy örökké szeretni fogja. Legyen ez az utolsó ígérete.
Megígérem.

Hirtelen fényár borítja be a boltot, szinte vakít…

A reggeli napfény szűrődik be az ablakon. Eltűnt a bolt, a tulajdonos, minden. Ez már a valóság.

– Drágám, minden rendben?
Anna… Szeretlek. És örökké melletted maradok. Megígérem…

Másodközlés
Eredeti megjelenés: 2020. 12. 10. | Litera-Túra
http://www.litera-tura.eu/weisz-david-hasznalt-emberek-boltja/

Author: Weisz Dávid

Tájékoztatás, értelmezés, tanítás - ez a három tevékenység a tudomány által elért eredményeknek a megszokottól kissé eltérő módon történő kommunikálására vonatkozik. Az aktuális tudományos hírek hátterének ismertetésére törekszem. Kapcsolat a szerzővel: weiszd@caesar.elte.hu

Vélemény, hozzászólás?