A SIKOLYOK EMLÉKE MEGMARAD

„Azzal vádolom Oskar Gröninget, hogy 1944. május 16. és július 11. között Auschwitzban legalább háromszázezer szándékos, aljas és kegyetlen gyilkossághoz nyújtott segítséget.” Ezzel kezdődött az egyik utolsó, még életben lévő auschwitzi őr, a 94 éves volt SS-tiszt pere a németországi Lüneburgban. (A szerző e témáról írt könyve hamarosan megjelenik. A Szerk.)

Oskar Gröning Tercer Reich

A tárgyalás óriási rendőri készültség mellett, elképesztő biztonsági előírásokkal vette kezdetét. Az épület előtt fiatalok az áldozatok mellett tartottak szimpátiatüntetést. Megjelent néhány neonáci suhanc is, de rendbontás nem történt.
Bár Oskar Gröning 1942 szeptembere és 1944 októbere között szolgált az auschwitzi koncentrációs táborban, az ellene emelt vád azonban csak arra az 57 napra szorítkozik, amely alatt az úgynevezett „magyar akció” zajlott. Mindössze ennyi idő kellett ahhoz, hogy a magyar gettókból Auschwitzba deportált 430 ezer zsidó közül legkevesebb 300 ezer embert a gázba küldjenek. A magyar áldozatok számát egy kivételesen precíz kimutatás, az úgynevezett „kassai lista” bizonyítja. Ugyanis a Magyarországról Auschwitzba tartó összes vonat Kassán haladt át, és az ott dolgozó helyi vasutasok mindegyiket regisztrálták.
Azt már Gröningtől halljuk a tárgyaláson, hogy egy-egy szerelvény 40-50 vagonból állt és egy-egy marhavagonba mintegy 80 magyar zsidót zsúfoltak be. „Most nem tudom kiszámolni, hogy ez mennyi” – állítja Gröning. Ezt még a bíró is furcsállotta, hiszen a vádlott mindvégig azt hangoztatta, hogy ő, mint volt banki alkalmazott, a lágerben is csak számokkal és pénzügyekkel foglalkozott. Éppen ezért nevezték őt „Auschwitz könyvelőjének”.
A „magyar akció idején, ha jöttek a transzportok, akkor mindenkinek ott kellett hagynia a munkáját és menni kellett a rámpára. Ha én szerveztem volna, másként csináltam volna” – emlékezett.
Gröning azon a rámpán végezte a „munkáját”, ahol a foglyokat szelektálták: a munkaképteleneket rövid úton elgázosították, a többieket kényszermunkára vitték. Feladata az volt, hogy a deportáltaktól elvett és a rámpán hagyott poggyászokból kivegye a pénzt és az ékszereket, majd miután mindent lekönyvelt, juttassa el az értékeket a berlini központba.
A tárgyalás első napján felolvasott vallomásában Gröning hosszan kitért egy történetre. A rámpán hagyott csomagok közt felsírt egy kisbaba. Nyilván az anyja hagyta ott, abban bízva, hogy így a baba megmenekülhet az elgázosítástól. „Megszakadt a szívem, amikor azt láttam, hogy egy őr hozzávágja a vagon falához a bébit. Ez az eset sok mindenre rádöbbentett. Kértem is az áthelyezésemet, de nem történt semmi” – vallotta.
Child Survivors Auschwitz

Ennek az áthelyezési kérelemnek azonban semmi nyoma nincs az iratok között. Ha volt is ilyen, Gröning szerint azért nem értek rá ezzel foglalkozni, mert néhány fogoly megszökött és riadót rendeltek el a koncentrációs táborban. „Az erdőben kerestük őket – folytatta –, amikor egy parasztházat találtunk 8-10 holttesttel. Először azt hittem, hogy elkapták és lelőtték a szökevényeket, de kiderült, hogy az erdei házban az elgázosítást próbálták ki. Később egyszer láttam is, hogyan történik. Minden ajtót, ablakot jól bezártak, és csak kis kémlelőnyílásokat hagytak. A parancsnokhelyettes felvett egy gázálarcot, kinyitott egy kis nyílást és azon dobta be a szoba közepére a Zyklon–B-t. Majd ezt a nyílást is becsukta, de így is jól hallottuk a rémült emberek egyre hangosabb ordítását. Egy rövid idő után észleltük, hogy mind meghaltak. Az évek elteltével is fülemben csengenek a gázkamrából kihallatszó halálsikolyok. Soha nem fogok ezektől megszabadulni” – nyilatkozta Gröning egy 2005-ben a BBC-nek adott interjúban, amelyben saját auschwitzi szerepéről beszélt.
Az interjú óta 10, Auschwitz felszabadítása óta 70 év telt el. Vajon miért kellett ennyi idő ahhoz, hogy végre bíróság elé állítsák a haláltáborban szolgálatot teljesítő SS-tisztet? A frankfurti ügyészség már 1976-ban is nyomozást indított Gröning ellen, de azt az eljárást kilenc évvel később bizonyítékok hiányában megszüntették. Németországban korábban nem emeltek vádat olyan nácik ellen, akiknek a kezéhez „nem tapadt vér”.

Dov Levin és Dalia Dorner Demjanuk ügyének tárgyalásán
Dov Levin és Dalia Dorner Demjanuk ügyének tárgyalásán

A Müncheni Törvényszék 2011-ben hozott ítélete azonban alapvetően megváltoztatta a német igazságszolgáltatás szemléletét. A bíróság akkor John Demjanjukot, a sobibóri koncentrációs tábor őrét 27 ezer zsidó meggyilkolásában való bűnrészességéért ítélte el, noha egyetlen konkrét erőszakos cselekményt sem tudtak rábizonyítani. Ekkor mondta ki először egy ítélet, hogy a népirtásért mindazoknak felelniük kell, akik bármilyen beosztásban résztvevői voltak a gyilkoló gépezetnek. Ez az ítélet precedenst teremtett, bár nem emelkedett jogerőre, mert Demjanjuk a másodfokú tárgyalás előtt meghalt.
Gröninget sem azzal vádolják, hogy ő maga bántalmazott vagy ölt volna meg foglyokat. De részt vett a foglyok őrzésében, a rámpán elvette értékeiket, átadta azokat a Harmadik Birodalomnak és pontosan tudta, hogy Auschwitzban tömeggyilkosság folyik. Tehát egyik fogaskereke volt a népirtás jól működő futószalagjának.
Kopaszra borotvált nők
A tárgyalás előrehaladtával mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a vádlott folyamatosan kisebbíteni próbálja saját szerepét. Már eddig is számos olyan tényt vitatott, amelyre objektív bizonyítékok rejlenek a bírói pulpitus előtti asztalon álló négyládányi iratban. Mindaddig tagadta, hogy a „magyar akció” lebonyolítására bármiféle külön eligazítást kaptak, illetve, hogy titoktartást követeltek volna tőlük, amíg elé nem tártak egy ilyen tartalmú, 1944-ben kelt hivatalos iratot. „Egy hasonló iratot valóban alá kellett írnom. De túl izgatott voltam ahhoz, hogy felfogjam az értelmét” – magyarázkodott a bizonyíték láttán.
Természetesen hallottuk a már jól ismert kibúvót is: „1942-ben, amikor az SS-be kerültem, arra treníroztak, hogy az ember mindent megcsinál, amit mondanak neki, nem gondolkozik.” Amúgy Gröning nem „bekerült” a Waffen SS-be, hanem egy toborzáson önként jelentkezett oda.
Arra a bírói kérdésre, hogy miként vélekedett a zsidók megsemmisítéséről, a vádlott így felelt: „Hallottam, hogy ők a német nép ellenségei. Háború van, a háborúban pedig logikus, hogy lelövik az ellenséget. A képeken a zsidók rosszarcúak, állítólag bántják a parasztokat is. A propaganda is folyton ezt sulykolta. De az ön generációjának ezt úgysem lehet elmagyarázni” – mondta a végtelenül udvarias, ám igen határozott, 45 év körüli bírónak.
Gröning az első perbe fogott náci, aki elismeri, hogy a holokauszt megtörtént. Elmondta, hogy hosszú évekkel korábban összevitatkozott egy holokauszttagadóval, aki azt írta könyvében: nem igaz, hogy a koncentrációs táborokban bármiféle borzalom történt volna. Gröning egy hosszú és felháborodott levélben írta meg a szerzőnek: nemcsak hogy igaz, de ő maga is ott volt Auschwitzban, és minden úgy történt, ahogyan mondják. „Ez az egész zsidóság elleni akció volt, amit én nagyon sajnálok” – vallotta most a perben. De vajon ez egyúttal azt is jelenti, hogy Oskar Gröning valóban bűnösnek érzi magát? Vajon mi értelme van egy aggastyánt elítélni 70 évvel a holokauszt után? A jog szerint legfeljebb 3 évet kaphat, és minden valószínűség szerint azt sem fogja letölteni. Az Auschwitz borzalmait túlélők erkölcsi elégtételre vágynak.

Eisenhower tábornok
Eisenhower tábornok

De van még egy nyomós ok, amit Eisenhower tábornok fogalmazott meg egykoron: „Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.”
(Forrás: Vasárnapi Hírek, Jogász szemmel. Megjelent a 2015. április 25-i lapszámban)

Author: Sándor Zsuzsa

„Ügyész volt -, amíg érdemes volt; bíró volt -, amíg hagyták. Ügyvéd lehetne, de nem lesz. Mindig írni akart. Most végre szabadon megteheti. Ír és írni fog.”

Vélemény, hozzászólás?