A Kesztyűgyár Közösségi Ház jóval több, mint délutáni gyerekfoglalkoztató. Végigjártam a Kesztyűgyár épületét, a néhol világos és tágas, másutt meg zegzugos és zsúfolt tereket, láttam az éppen szoptató sokszoknyás cigánylányt, az állásbörzére érkező tétova felnőtteket, zsivajgó csöppségeket, gyülekező önkénteseket, és a budai elitgimnáziumi osztályt, akiket feltehetően pedagógiai célzattal hoztak a józsefvárosi valóságba. .A Kesztyűgyár Közösségi Ház része a hazánkban először indult, egyetlen területtel átfogóan foglalkozó szociális városrehabilitációnak, a „Magdolna-negyed” programnak.
Testünk és egész lényünk leginkább reprezentatív felülete az arc. Elgondolni egy arcot, akár a múlt rekonstruálása során, akár a tiszta fikció eszközeivel mindenképpen komplex feladat. Vajon hány dimenzióban tudjuk megragadni? Zárt és határozottan megjeleníthető része, amivel belefúródik a levegőbe, vízbe, párnába vagy éppen az útszéli sárba, jellegzetes ívei többet közvetítenek, mint az ember genetikai spiráljának egy egyedi variációját. Egy idegen arc is pontosan megmutatja a tulajdonságok, szociokulturális háttér, személyes diszpozíció néhány jegyét, ám minél több ismerettel szólítjuk meg, annál bőségesebben válaszol. Külső állapota nem elválasztható a belső történésektől, azok pedig az elmúlt időnek a tudatban hagyott nyomaitól. A személyes temporális pozíció révén kerülnek rá az arcra az események, a lelki-fizikai nyomás és a kiteljesedés meglétének vagy éppen hiányának nyomai. Az arc kiterjedése a három dimenzión is túlmutat.
Vajon létezik-e egy, az összesűrítés aktusát magába foglaló alakzata az emberi arcoknak? Milyen lehet az a meta-arc, amely megjeleníti legalább két, de akár végtelen számú individuum néhány meghatározott vonását? Minden szándék céljaként és hordalékaként mi alakítjuk a magunk körül lévő világot. Ahogyan a fejbe a szellem vagy a testbe a betegség, úgy költözik az emberi közösségek által belakott területekre is az épülés vagy a roncsolás ereje. A kulturális környezet által meghatározott spirituális és egzisztenciális szükségleteink napról napra teret követelnek magunknak, szellemi és anyagi termékekben teremtjük őket újjá. Az építészet, kiváltképpen a magasfokú szervezettséget kívánó városépítészet egyszerre szellemi és anyagi produktum, egy adott közösség belső rendjéről, értékeiről és arányérzékéről tudósít. Látva az országot, a várost vagy az utcát, ahol élnünk adatik, fel kell ismernünk a beléjük vetett önmagunkat, aki a működő folyamatok kiszolgáltatottja és alakítója egyaránt. Ember és környezete váltakozó előjelű kölcsönhatását elismerhetjük tehát. Az a bizonyos meta-arc lehet akár egy terület is, emberek lakóhelye, mindennapos csatáik színtere, ahol a fölszabdalt térben két választásuk van: vagy bevakolják vagy fejjel nekimennek a falnak.

AZ IDŐ NYOMAI
Minden budapesti ismeri, de a főváros határán is túlfut a híre annak a belső kerületnek, amelynek sorszámát sokszor pejoratív jelzőként vagy szitokszóként használják még a lakosai is. Ismerjük, a Nyócker. A Múzeum körút, az Üllői út és a Rákóczi út által körbeölelt terület hangulata írókat és filmkészítőket egyaránt megihletett. Műveik átívelik az elmúlt évtizedeket és autentikus adalékok lehetnek egy átfogó szociográfiához[1].1 Azonban a jelenlegi állapot gyökeréhez vezetnek a VIII. kerületnek, mint területi-közigazgatási egységnek a történeti áttekintés fényében megvizsgált belső intézkedései. Népessége szempontjából mindig is tarka, korai kiépülése és elhelyezkedése szerint egy erősen urbánus, de az elhanyagoltságnak és az ezzel járó pusztulási folyamatoknak, a migrációnak és a leszakadásnak már egy egész évszázada kitett kerület a trónörökös iránti tiszteletből lett Józsefváros.
A városrész szülőanyja, a régi Pest a Dunának a Gellért-hegy lábánál elterülő gázlója miatt jöhetett létre. A sekélyebb és lassúbb sodrású vízben a Duna hajózható volt, a rév hadi- és kereskedelmi útvonalakat szolgált ki. A mai Belváros őse a XI. századtól virágzó német kereskedőváros volt. A városfallal körbevett településre a Váci, a Kecskeméti és a Hatvani kapukon lehetett bejutni. A kapuk elnevezése és a tőlük tovafutó utak iránya jól mutatja, merre vezetett tovább a mostanáig változatlan úthálózat. Örököseik az azóta csak növekvő forgalmú Váci, a Rákóczi és Üllői utak. A XIX. századi nagyszabású városrendezési intézkedések során hozzájuk igazították a pest belvárosának arculatát és közlekedését meghatározó körutakat. A városfalon kívüli területek betelepülése a török hódoltság utáni gyarapodással az 1720-as években kezdődött. A pesti lakosok éléskamráját tápláló majorok és szántók felparcellázása és az építkezés egy egész századon keresztül tartott, mígnem az 1770-es években hivatalosan is megalakultak az akkor még önálló, nevükben az uralkodó dinasztia tagjait őrző Lipót-, Teréz-, Ferenc- és Józsefváros. Pest centrális pozíciójának erősödésével egyre több közintézmény és urbanisztikai központ tulajdonosává vált a lakosság tekintetében is rohamosan gyarapodó térség. A terjeszkedés és a városiasodás további két új híd és egy őket összekötő körút tervét hozta magával.
Az 1840-es évektől szervezett építkezés indult az újonnan kijelölt József körúton túli területen is. Pest lassan bekebelezte egykori külterületeit, és a közelben épült két pályaudvar (a Keleti és a Józsefvárosi) révén a külső Józsefváros Budapest egyik kapujává vált. A gyors, sokfajta összetevőjű fejlődés során a céhes kisipart kiszolgáló, később az itt létesült MÁVAG ipartelep munkásainak is lakhelyet biztosító egyszintes épületek és zsúfolt bérkaszárnyák építése kezdődött meg. A lakosság ekkor főként szlovákajkú kisiparosok és szakmunkások, szegényebb zsidó kiskereskedők, zsibárusok és jobb státuszú, muzsikus cigányok színes keverékéből került ki. A korszak városrendezése során alakították ki a Népszínház utca és Kerepesi út törésében a Teleki teret. Korai feladatáról első neve, a Baromvásár tér árulkodik. A pestkörnyéki mezőgazdaság kereskedelmi központjából a XIX. század utolsó évtizedeire a főváros használtcikk-piacává minősült a tér. A Teleki tér egykori rendeltetése alakította körzete építészetét is. Legjobb példa erre a napjainkban frissen renovált Zsibárus-ház, ami összeépült belső udvaraival, bolthelységeivel, a raktárakkal és a műhelyekkel az itt élő zsidó kiskereskedők munkáját segítette, és voltaképpen a piac elegáns kibővítése volt. Az ócskapiac feslett romantikája rányomta bélyegét a környékre. A szegényes díszletek között az elesettség és a társadalmi peremhelyzet állapota felértékelődött, az ócskaságok között rejtegetett kincsekre lehetett bukkanni. A téren működő belső világ mindig az adott korszak társadalmi körképének makettje lehetett, plaszticitásában művészek is ihletet találtak – vagy legalább egy később felemlegetett jó vacsorát az eldugott restiben. A két világháború között az alkalmi munkások gyülekező, munkakereső helye volt, az ötvenes években a megkapaszkodni kívánó standosoknak és a rendszerváltás ügyeskedőinek fellegvára. A múló évtizedek alatt azonban a főváros más központjai vették át a Teleki tér régi státuszait. A szocializmus idején elhanyagolt, mára teljesen lerongyolódott tér bódéival már csak a nyomort keringeti tovább. A külső Józsefvárost tekintve szerencsétlenül alakultak a történelmi folyamatok, az elmúlt félszáz évben folyó új irányú urbanizáció nem sodorta magával, elszakadt a főváros egészséges keringésétől. A Teleki tér a Józsefváros körúton túli szegleteivel együtt megérett a teljes renoválásra, rendeltetésének újraértelmezésére. A fellendüléshez elengedhetetlen, hogy az itt élők önmaguk és a társadalom előtt újra felvállalható szerepeket nyerjenek. Az identitásalkotás és a lakóhely kapcsolata hangsúlyt kapott a helyi közösség önmeghatározását koncepciójának tekintő VIII. kerületi város- rehabilitációs programban is.
A kilencvenes évek dereka óta tervezett megújulás eddigi mérföldköveként a Józsefvárosi Önkormányzat 2004-ben elfogadta a helyi társadalmi város-rehabilitáció stratégiáját. Egyik első lépésként 11 identifikációs negyedre osztották a kerületet. A saját arculattal bíró negyedek programjai a kerületi rendezési terv átfogó programjaiban általánosabban megfogalmazott célok és feladatok megvalósításának eszközei. A negyedek elkülönítése az egyes kerületrészek eltérő arculatának hangsúlyozását, az ott élők identitásának megerősítését szolgálja. A negyedekre vonatkozó fejlesztési programok az egyes területi egységek sajátosságai, egyedi helyzetük és problémáik alapján határozzák meg a szükséges fejlesztéseket, önkormányzati beavatkozásokat. Példának okáért a Nemzeti Múzeum és a Szentkirályi utca által körülhatárolt Palotanegyed külön tervet kíván, amely kijelöli a helyi lakóközösségek közép és hosszú távú feladatait és így mindennapi életükre is közvetlen hatást gyakorol. A történelem a maga hatásmechanizmusaival mindig jelen van: a Palotanegyed a pesti városfalhoz legközelebb eső, a városfejlődés során a Józsefváros legkorábban kiépült területe, ebből kifolyólag paloták, campusok, fontos nemzeti intézmények birtokosa. Az itt élők tapasztalhatják a centrális pozícióból és a városépítészeti értékekből eredő megtisztelő figyelmet, így a polgári öntudat is hozzájárul a negyed karbantartott állapotához. Hasonlóképpen szerves önmeghatározó erővel bír a jóval később, túlnyomórészt állami és magántisztviselők munkájából megépült Tisztviselőtelep. A kertváros alaposan megszervezett anyagi-gazdasági-szociális egységként működött. Az urbanisztikai koncepcióra és a megvalósulásra egyaránt büszke lakók olyan fontosnak ítélték hovatartozásukat, hogy az alapítás után 25 évvel egy kiadványban adtak számot közösségükről és a Telepről.  A Tisztviselőtelepre ma már nem jellemző a közel száz évvel korábbi lokálpatriotizmus, de építészeti értékeinek áldásos hatásaként lakóközösségét továbbra is elszigeteli a környéktől, megőrizve sajátos belső mikrovilágát, hangulatát. Ez csupán kettő, de látványos példa a tér és az azt belakó közösség kölcsönhatásának jelentős identifikációs erejére. A város-rehabilitációs program intézkedéseivel ezt a folyamatot kívánja megerősíteni illetve pozitív tartalmakkal megtölteni, hogy hosszú távon is irányt és lendületet kapjanak a fejlesztések. A szociális város-rehabilitáció stratégiája szerint a legkiemelkedőbb figyelmet kapó negyed a József körúton túli, Fiumei úthoz simuló környék. A helyi közösség önmeghatározásának előmozdításaként nevet is kapott a terület. A Józsefváros szívében fekvő, a Nagyfuvaros utca – Népszínház utca – a fentebb már említett Teleki tér – Fiumei út – Baross utca – Koszorú utca – Mátyás tér által körbeölelt negyed a rajta keresztül-kasul húzódó macskaköves utcájáról Magdolna lett. Ez a szerencsésen semleges, a nőiessége miatt némi kedvességet is rejtő névválasztás talán egyszer lemossa a híres-hírhedt gúnynevet: Belső-Hárlem. A Magdolna-negyed a fővároson belüli kedvező elhelyezkedése ellenére is az épített környezetéből fakadó adottságai, korábbi gazdasági szerepének leértékelődése, történeti, társadalmi fejlődésének negatív alakulása miatt Budapest legnagyobb összefüggő krízisterületévé alakult át, s egyes – jelentős kiterjedésű – részei kifejezetten a nagyvárosi szegénynegyedek jellemző arculatát mutatják. Sajnálatos módon a gazdag multikulturális örökség helyett az utóbbi fél évszázadban csak romló közviszonyok és egyre erősödő szegénységi spirál jellemzi a Magdolna-negyed állapotát. A terület környezeti állapota erősen leromlott, az épületállomány korszerűtlen összetételű és rendkívül rossz minőségű, nagy az aránya a kis alapterületű, nem komfortos lakásoknak. A fővároson belül itt jelentkezik legkoncentráltabban a pusztuló fizikai környezet és társadalmi-gazdasági elmaradottság. A negyedben sok hátrányos helyzetű család él, túlnyomó részük roma származású. A kerületben itt a legmagasabb a munkanélküliség, legalacsonyabb a gazdaságilag aktív népesség aránya, és az iskolázottságot tekintve is a legnagyobb a lemaradás. A városrész szegénynegyed jellegéből adódóan az egészséges közösségi lét hiánya, a kiúttalanság érzékelhető. A negyed lakóinak az élhető élet lehetőségének megteremtésére van szükségük. A VIII. kerületi önkormányzat a Magdolna-negyed szociális rehabilitációjának 15 éves stratégiájával a Fővárosi Önkormányzat integrált társadalmi városrehabilitációs programjának hazánkban először megvalósuló modellkísérletében vesz részt. Az elfogadott terv alapján és a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi, továbbá a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottságai által meghatározott szempontrendszer figyelembe vételével kidolgozásra került a Józsefváros Magdolna-negyed szociális város-rehabilitáció 2005-2008 programja.
HIBA A TÉRSZERKEZETBEN
A társadalomba való visszahelyezést célzó program sikeressége feltételezi a lakóhelyi szegregáció folyamatainak belátását. A tartósan munkanélküli, mélyszegénységgel és leszakadással jellemezhető népesség a térben rendkívül erősen koncentrálódik. Míg a magas státusú társadalmi csoportoknak lehetőségük van arra, hogy a városnak azon területeire összpontosuljanak, ahová kívánnak, az alacsony státusúak csak a többség elnézésével vehetnek birtokba leromló állapotú, ezáltal a szeparálódás útján elinduló területeket. Ők csak a legkedvezőtlenebb feltételek közötti lakhatás szűk lehetőségei közül kényszerülnek választani. Ennek következtében tendencia, hogy a magas státusúak inkább kevés, általában nagy kiterjedésű és térben is összefüggő területekre különülnek el, míg az alacsony státusúak rendszerint inkább több, kisebb területű és térben össze nem függő mikro-szegregátumban tömörülnek. Nem szegregálódásuk mértéke, hanem annak formája tér el gyökeresen egymástól. A társadalom legalján, szegények és nagyon szegények között keletkezett szakadék térbeni konzekvenciájaként a városokban és községekben megnőtt a gettósodó telepeken, településrészeken élők száma. A szocializmus évtizedeiben köztulajdonná tett, ezért elhanyagolt és lepusztulóban lévő belvárosi bérlakásokból a sikeresebb családok továbbköltöztek, az erős migráció csak a fizikai környezet további pusztulását és a társadalomból kirekesztettek további érkezését hozta magával. A veszélyeztetett réteg szélsőségesen kedvezőtlen társadalmi helyzetét átörökítik a következő generációra, így a társadalmi struktúrák fennállása csak tovább erősíti, hogy a leszakadók az indusztriális térszerkezet megmaradó zárványaiba tömörüljenek. A lakóhelyi szegregáció úgy értelmezhető, mint a társadalmon belüli egyenlőtlenségek sajátos, térbeni megjelenése. Aki járt már a Magdolna-negyed aládúcolt, málló vakolatú gangjai alatt, feltekintve a több emeletnyi nyomorra, a megrongált és kiégetett közös vécékre, aki tapasztalta már, hogy itt a pokróccal befedett vagy mocskos üvegű ablakszemek mögött is népes családok élnek, aki látta már a díszeitől megfosztott, lerongyolódott házakat, amikre már a hetvenes évek elején kimondták az elbontási ítéletet, ám a mai napig egy vakolókanalat nem emeltek rájuk, annak megsejthetővé válik az itteni élet szisztémája[2]. A társadalom peremén élni egy voltaképpeni egzisztenciális „léghuzatban” való létezést jelent. A mindennapi szükségletek kielégítése tűnik a legnagyobb tehernek, pedig az elfogadható jövő és az értelmes társadalmi szerep megteremtéséért folytatott küzdelemnek kellene az első helyen lennie. Ennek belátásához és vállalásához azonban kognitív és erkölcsi tőke kell. Ám az egzisztenciális „léghuzat” először éppen ezeket az értékeket röpíti el, hogy helyükbe ez élet elviselhetővé tételének sajátos eszközei lépjenek, mint az önpusztítás vagy az áldozatszerep felvétele és a beilleszkedés elutasítása.
Ha a társadalmi strukturális hatások magyarázói az életmódnak és az életesélyeknek, akkor a lakóhelyi szegregációt e kettő függvényében kell elképzelnünk. Módosító tényező, de általában csekély hatást fejt ki. Abban az esetben azonban, amikor a lakóhelyi státusz közbejövő változója szélsőséges értéket vesz fel, hatása igen jelentőssé válhat. Ebben az értelemben beszélhetünk az erős lakóhelyi szegregáció életmódot, életesélyeket számottevően befolyásoló hatásáról. Sok, korábban státuszát vesztett ember számára a Magdolna-negyed a végállomás. Mocsárként húz lefelé. A társadalmi egyenlőtlenségek feloldásának sikeres útja lehet egy adott mikroszegregátum gazdasági, szociális és környezeti körülményeinek együttes fejlesztésével történő integrációs intézkedéscsomag.4 Hosszú távú célkitűzés a további romlás megállítása és a családokban felhalmozódott és generációkon keresztül öröklődő hátrányok megszüntetése. A jövő záloga, hogy a kirekesztettséget feloldják és a szegénység újratermelődését meggátolják. A Magdolna-negyed rehabilitációs stratégiája a fejlődés legfontosabb irányának a gazdasági-társadalmi helyzet erősödését és a jelentkező társadalmi problémák megoldását jelölte ki.
RÉVÉSZEK MUNKÁJA
A Józsefvárosi Önkormányzat határozata nyomán megalapított Rév8 Zrt. – a VIII. kerület és a Főváros „révészeként” – az elsődleges lebonyolítója a Józsefváros- Magdolna-negyed szociális város-rehabilitáció programjainak. A 2005-2008 közötti 4 éves program tervezett összköltségének egyharmadát a kerület, kétharmadát pedig a Fővárosi Önkormányzat biztosította. Az első két év tervezésről, belső pályáztatásról, helyi lakossági fórumok lebonyolításáról és állapotfelmérésről szólt. A 2008-ban befejeződött program keretében megkezdődött a terület épületállományának felmérése és a rekonstrukciós munkák, megépült a negyed új identifikációs tere és központja, a Mátyás tér és a hozzá kapcsolódó Kesztyűgyár Közösségi Ház. Szervezett közösségépítés kezdődött, továbbá az oktatás, a foglalkoztatás és a bűnmegelőzés terén is történtek előrelépések. Az első évek legfontosabb feladata a változtatással szembeni fenntartások megszüntetése és a bizalom kiépítése volt. A siker érdekében a területen élőknek mind a Rév8, mind a programmal együttműködő civil szervezetek munkatársai felé együttműködéssel kell fordulniuk. 2013-ig az Európai Uniós pályázatokon elnyert összegekből a Magdolna-Negyed Program II. keretében folytatódik tovább a rehabilitáció, azonban a fejlesztési stratégiának számolnia kell a természetes társadalmi mobilitás lassúságával is, tehát nincsen látványos, gyors és megjósolható eredménye. Az eddigi évek reménykeltő eredménye, hogy a régóta tartó szegregációs folyamat megállt és a negyed állapota nem romlik tovább. A Magdolna-negyedet különböző integrációs eszközökkel újra a Józsefváros lakható részévé kívánják tenni, amely befogadja és hosszú távon megtartja az itt otthonra lelő generációkat. Ha múltjához hasonlóan a Magdolna-negyed a jövőben is biztonságot és életteret tudna nyújtani a sokszínű kultúrával és társadalmi háttérrel bíró lakosoknak, akkor a mai szeparálódással ellentétben egy nyitott, eredeti és izgalmas területté válhatna. Az önálló imázs megteremtése összefonódik az identitáskereséssel. Ennek része a közösségfejlesztés, és az évek során megrendezett fesztiválok, ünnepi találkozók, nyilvános rendezvények, a helytörténeti kutatások és természetesen a városszerte hirdetett nyári Magdolna-Negyed Napok. Cél, hogy a negyed egyedi arculatú, de a környező területekhez szervesen kapcsolódó városrésszé váljon. Ennek eszközeként a program tartalmazza a terület gazdasági pozíciójának erősítését és aktivitásának élénkítését, így jövedelemtermelő és önfenntartó képességének javításával a helyi munkaerőpiac fejlesztése és ezzel a tartós munkanélküliség csökkentése lesz a várható eredmény. A stabil gazdasági helyzet nemcsak az életszínvonalon javíthat, hanem a negyed státuszát és lakosainak önbizalmát is megerősítheti, továbbá eloszlathatja a kiúttalanság általános érzését. A hosszú távú környezeti cél a közterületek, zöldfelületek mennyiségi és minőségi növelése és a lakókörnyezet megmentése az épületek folyamatos, kis lépésekben történő felújításával, az építészeti értékek megőrzésével és új beruházásokkal. Mindez a megrekedt ingatlanpiac, a migráció és a helyi lakóközösségekben dúló ellenséges kedés orvoslását is jelentené. A Magdolna-negyed büszke lehet gazdálkodói-iparos korszakából fennmaradt, földszintes és egy emeletes lakóházaira és kisvárosias beépítésű és hangulatú utcáira. A városrész jellegzetességei azonban a változatos formájú munkásbérkaszárnyák, amik minden problémájuk ellenére a Józsefváros történetének, egyben karakterének meghatározó jelenségei. A Magdolna-Negyed sajátos értékeinek szanálása nem lenne segítség az itt élők identitástudatának megerősítéséhez. Éppen ellenkezőleg, a lokálpatriotizmus bensőséges érzésének felkeltésével kell a lakókat egységesen a fizikai környezet védelmére ráhangolni. A bérlői bevonással történő épület-felújítási alprogramban azok a házak vesznek részt, amelyek lakói partnerek a közös tervezésben és a megvalósításban, hiszen a renoválás költségeiből vagy a munkából mindenkinek ki kell vennie a részét. Ezzel az urbánus létre, az együttélés szükséges szabályaira, a környezet és az otthon iránti felelősségre kíván tanítani a program. Mintegy szimbolikus értelmet is tulajdoníthatunk annak a jellegzetességnek, hogy a nyolcadik kerület a főváros legalacsonyabb fekvésű területe. Ebből kifolyólag a bőséges talajvíz a helybeliek örökös problémája. A Magdolna-Negyedben azonban nemcsak a pincék áznak és penészednek, és a földszinti lakások vizesednek, hanem a falakból kilopkodott vízelvezető csövek, ereszcsatornák és a megrongált tetőszerkezet miatt gyakorlatilag minden lakás gondja a beázás. Az igazán nagy baj az alapoknál kezdődik, és ez nemcsak a talajszerkezetre, hanem a társadalmi szolidaritásra is igaz. Amíg nincsen közös teherviselés – és ezalatt nem az anyagi tényezőket, hanem a közösen használt környezet megbecsülését, a másik ember tiszteletét értem inkább – addig sosem lesz valódi megújulás a negyedben. A Magdolna-Negyed Program a felújításért cserébe a lakóközösségektől munkában vagy pénzben megadott önrész biztosítását várja. Ám az épület-felújítás során szervezett közös pincetakarítások legfőbb baja nem a belvíz, inkább az, hogy a széthúzó, acsarkodó lakóknak csak a töredéke vesz részt a munkában. A szűkebb lakókörnyezet iránti felelősség felkeltése már csak azért is nehézkes, mert ahol nem záródik a főkapu, ott rögtön megjelennek az illegális lakásfoglalók. Üres lakásokat, csupasz mosókonyhákat vesznek birtokukba, és a válaszfalakon rést ütnek, hogy lakásokat összenyissanak, vagy a közös vécéhez átjárást biztosítsanak. Az áramlopás és a rendőrségi razzia mindennapos itt, de sajnos a hivatalos szerveknek sincsen befolyása a problémák orvoslására. A Magdolna-Negyed Program az első olyan önkormányzati intézkedés, amely szívós és hosszú munkával átütő megoldást hozhat. Ennek oka, hogy az integrációt a helyi közösségek kohéziójának erősítésével kívánja elérni, amelyek aztán társadalmi immunsejtekként ellenállnának az egyre elharapódzó deviáns magatartásnak. Bár kezdetben a közös pincetakarítások nemcsak a talajvízbe, hanem érdektelenségbe is fulladtak, és több épület lakosai nem voltak képesek biztosítani a szükséges önrészt, az új megközelítés hatása már érezhető és látható eredményeket is hoz a Magdolna-negyedben. A Rév8 időszakosan megjelenő kiadványában, a Magdolna Mozaikban sorra dokumentálva vannak a restaurálások állomásai, az elkészült és a programra jelentkező házak adatai. A valódi változásért a lakók közötti kapcsolat erősítésével, a civil szerveződések elősegítésével és a szomszédsági egyesület szervezetének kialakításával igyekszik tenni a VIII. kerületi szociális-városrehabilitáció. Ennek keretében, és az urbánus szemlélet fóliás melegágyaként fórumokat és találkozóhelyeket kezdtek működtetni a szociális megújulás emberei.

ÖSSZEKAPASZKODÓ KESZTYŰK
A Mátyás tér, mint a negyed legrégebben beépült tere mind elhelyezkedésében, mind adottságaiban is megfelelő egy új identifikációs központ megalkotásához, hiszen a negyeden és a kerületen belüli kedvező megközelíthetősége fontos találkozási hellyé teszi. Másrészt a közösségfejlesztés két kulcsfontosságú intézménye – az Erdélyi utcai Általános Iskola, a Mátyás téri Kesztyűgyár Közösségi Ház – a tér szűk vonzáskörzetében helyezkedik el, ezáltal egy integrált, az iskolához és a Közösségi házhoz egyaránt kapcsolódó kiterjedtebb közterület-fejlesztés valósítható meg. A tér 2002-es rekonstruálása csak rövid ideig büszkélkedhetett eredményeivel, friss növényzetét tönkretették, a játszóeszközöket megrongálták, és így célközönsége, a kisgyermekes családok és nyugalomra vágyók hamar elkerülték. A 2005-ben rekonstrukciós munkák kezdeteként a Lakatos Menyhért Általános Iskolában tartott lakossági fórumon, a program építész munkatársainak segítségével eldőltek a közterület-felújítás főbb irányvonalai. A lakók kezdeti panaszlicitálás után közösen döntöttek a tér új funkcióiról, az ezt kiszolgáló eszközökről, a burkolatokról és a növényzetről. További fejlesztések részeként 2010 őszére sétáló utcává avanzsál majd az Erdélyi utca, mintegy összekapcsolva a Kesztyűgyárat a két épülettel arrébb található Lakatos Menyhért Általános Iskolával. A rendezett, zöld tér kitágul, padok és stílusos fénytestek állnak majd a korzózni kívánó lakosok rendelkezésére. Az átfogó rehabilitációs koncepció már eddig is szép eredményeket hozott. A tér 2008 óta változatlan épségében várja látogatóit, a Kesztyűgyár pedig egyre több réteg és korosztály mindennapjaiban van jelen.
A jelenlegi helytörténeti vizsgálódások alapján mégsem kesztyűgyár – amint a városi legenda tartotta – hanem egy cipőfelsőrészeket készítő üzem működött a Kesztyűgyár Közösségi Ház épületében. Régi minőségében is adott otthont társasági eseményeknek, báloknak és ünnepségeknek, most azonban vállalt szerepe a negyed önértelmezéséhez és szociális fejlesztéséhez való hozzájárulás. A fiatalok számára a továbbtanuláshoz, a társadalmi beilleszkedéshez biztosított esély a legfontosabb, illetve a hátrányok fokozatos leküzdéséhez nyújtott szervezett segítségnyújtás, ifjúsági tanácsadás. A Kesztyűgyár heti órarendje és éves programja is ennek függvényében készül el. Vannak szabad, a kreativitásról és a mozgásról szóló foglalkozások, mint a kézműveskedés, a közös labdajáték és a Kamaszklub, ahol vágyaikról, döntéseikről és jövőképükről beszélgetnek a fiatalokkal a szakképzett munkatársak. De a Kesztyűgyár fő profilját azok a programok adják, ahol a negyedben lakó különböző generációk a kihívásokhoz és a beilleszkedéshez szükséges kompetenciáit növelik. Példának okáért, a szűkös lakásokban növekedő csecsemőkkel szakképzett konduktorok foglalkoznak, hogy az adott életkorban elsajátíthassák a megfelelő koordinációt és mozgássorokat. Az általános iskolások a drámapedagógia segítségével, a nagyobbak a digitális vizuális-művészeti oktatás keretein belül tehetnek szert az egész személyiségüket megragadó tudásra, illetve kulturális kirándulások, táborok állnak rendelkezésükre. A felnőtteknek pedig hetente kétszer állásbörzét tartanak, ahol az önéletrajz megírásától kezdve az interjúhoz való ízléses smink elkészítéséig minden külső segítséget megkapnak a jelentkezők. Évente több, szakmát adó OKJ-s tanfolyam is indul, hogy a negyedben élő, végzettség nélküli felnőttek munkavállalási esélyeit növeljék. 2009-ben összesen huszonhatan szerezték meg a vendéglátói vagy a villanyszerelői képzés oklevelét.
A szegregáció erősödésének irányába ható, népességcserét eredményező folyamatok lassításáért tett akciók eszközei meglehetősen behatároltak. Súlyos társadalmi problémákat nem lehetséges kizárólag szegregációellenes eszközökkel orvosolni. Az antiszegregációs kampányok pedig további súlyos problémát okozhatnak, ha azok megtervezésénél és lebonyolításánál nem veszik kellő mértékben figyelembe a társadalmon belül érvényesülő alapvető strukturális meghatározottságokat. A teljes VIII. kerület problémája például az Erdélyi utcai Lakatos Menyhért Általános Iskola. Az 1898 óta fennálló intézmény hajdan a Józsefváros legnagyobb iskolája volt. A hatvanas években még hétszáz fős diákállomány a későbbi demográfiai visszaesés és a rendszerváltást követő munkanélküliséggel a kerületbe szivárgó népvándorlás hatására mind számában, mind összetételben megváltozott. Mivel más kultúrájú, képzetlenebb rétegek gyerekei jelentek meg az Erdélyi utcai iskola körzetében, a Lakatos Menyhértből tíz év alatt kiiratkoztak a nem roma származású tanulók, és húsz fő alá csökkentek az osztálylétszámok. Mostanra már csakis cigány diákok tanulnak az ódon falak között, ám az etnikailag megterhelt negyedben sem az intézmény változatlan fenntartása, sem megszüntetése nem oldana a bajos helyzeten. A mostani szeparált állapot már önmagában feszültségforrás, ám az Erdélyi utcai iskola felszámolásával tanulóit a kerület többi intézménye venné át, amikből az etnikai arány változása miatt a nem roma szülők ismételten elvinnék a gyerekeiket – tehát a szegregáció lényegében nem változna. Egyetlen megoldás a Lakatos Menyhért Általános Iskolában folyó oktatás színvonalának célszerű erősítése, a hatékonyabb munka érdekében beindított alternatív módszerek és új taneszközök alkalmazása lehet. A Magdolna-Negyed Programok része, hogy a tanórákon nagyobb hangsúlyt kapnak a diákok kreativitására, asszociációira számító metódusok. A cél, hogy érdeklődésüket megragadva, a szociokulturális háttért és érzékenységet tiszteletben tartva foglalkozzanak a gyerekekkel, illetve a tudást izgalmassá és a tanulást értékessé tegyék a szemükben, mindezekkel pedig a beilleszkedéshez szükséges kompetenciákat fejlesszék. Persze a Lakatos Menyhért Általános Iskolában új lendületet kapó munka még a szomszédos Kesztyűgyárral kiegészülve is elszigetelt, és rövidtávon alig érzékelhető eredményeket hoz. Programjaik lehetőséget nyitnak arra, hogy az itt élők esélyt adjanak önmaguknak és gyerekeiknek a felemelkedéshez. De csak kevesen látják be ennek a bizonyos esélynek az életükben betöltött szükségességét, hiszen ez már a társadalmi szerepekről alkotott belső kép változásáról tanúskodik.
A Kesztyűgyár egy olyan integrációs központ kíván lenni, melynek falai között több társadalmi osztály találkozhat, és a közös tevékenységek során a résztvevők feloldódhatnak, testközelből ismerkedhetnek egymással. Ilyen a minden hónapban meghirdetett Csere-Bere Piac, a táncházak és az ünnepek előtti ajándékkészítés. A negyed etnikai állapotából kifolyóan leginkább a roma kultúrát népszerűsítő, a cigányság temperamentumához alkalmazkodó események teszik ki a Kesztyűgyár programkínálatának nagyobbik részét. A XXI. században nem lehet társadalmi fórum az aktuális problémák hangsúlyozása nélkül. Ilyen a globális ökológiai probléma, amire a kerületben működő csoport, a Zöld Fiatalok környezettudatosságra szólító programjai hívják föl a figyelmet. Az országosan kiugróan rossz egészségi mutatók ösztönzik a megelőzésről, egészséges életmódról és sportról szóló évenkénti Egészségnap megszervezését, és a Közösségi Háznak életvezetési tanácsadásban betöltött folyamatos szerepét. Úgy tűnik, a szociokulturális háttér része az emberről, annak testéről-lelkéről és az élővilágban betöltött pozíciójáról való gondolkozás, amelynek szerves megváltoztatását az identitás megerősítéséhez tartozó folyamat részévé kell tenni.
A VIII. kerületi önkormányzat a Magdolna-negyedben elindított szociális városrehabilitációjának kulcsa az ember, akit a társadalmi és gazdasági szerepeitől, kapcsolataitól, egészségi állapotától, múltjától és jövőjétől, környezetétől valamint jogos egzisztenciális szabadságától elválasztani nem szabad. A fentebb felsoroltak mentén jelölődik ki a személy jelene illetve identitása, és ezek mentén lehet szívós és apró változtatásokkal őt letaszítani vagy felemelni. A gettósodó városrész egyik komfort nélküli szoba-konyhájában tengődő munkanélküli saját döntése az, hogy kezébe veszi-e a vakolókanalat vagy tovább bambul a rogyadozó mennyezetre. De a többségi társadalom feladata, hogy megláttassa a legszegényebbekkel, van értelme a vakolókanálnak, a tanulásnak és a munkának, és a fáradozásuk nem lesz hiábavaló, mert ezekkel az értékekkel átléphetik a középosztály küszöbét.
A Magdolna-negyed felszabdalt terei talán egy összeszabdalt arcot mutatnak, amin a hegek gyógyulása még a sebek ejtésénél is hosszabb időt vesz majd igénybe. De a legfontosabb az volna, hogy az itt élők megértsék: a Magdolna olyan fiatalos, olyan szép, olyan büszke negyed lehet, amilyennek ők akarják – a lakóhelyi szegregáció csak tünet, de nem maga a betegség, ahogyan az itteni tétlenség oka sem a valóságos tehetetlenség.