A CET FELJELENTÉSE

A Duna-parti CET fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. feljelentést tett a Nemzeti Nyomozóirodánál ismeretlen tettes ellen, különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. A beruházó arra is kíváncsi, hogy Tarlós István főpolgármester meddig nézi el helyettese, dr. Bagdy Gábor ámokfutását.

Porto a Nemzeti Nyomozó Irodától annak kivizsgálását kéri, miként fordulhatott elő, hogy a Fővárosi Önkormányzat, a projekt feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül, 2011. január 19-én jogellenesen lehívta, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott teljesítési bankgarancia teljes összegét, több, mint 1 milliárd forintot. Porto álláspontja szerint megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy a lehívás rendkívül káros következményeivel több magas rangú fővárosi tisztségviselő is tisztában volt, többszöri kérés és felszólítás ellenére mégsem vonták vissza a lehívó levelet, és ezzel a jogellenes lépéssel számos magyar család megélhetését sodorták veszélybe.

A Porto és a kivitelezésben résztvevő magyar vállalkozások megdöbbenését fokozta, hogy 2011. április 6-án a Fővárosi Közgyűlés elé dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes olyan előterjesztést és határozati javaslatot nyújtott be, amely a teljesítési bankgarancia jogtalan lehívásához kívánta megszerezni a Fővárosi Közgyűlés utólagos tudomásul vételét. Ez az előterjesztés a fejlesztő álláspontja szerint nem tartalmazott teljes körű információkat ezért az félrevezethette a fővárosi képviselőket a határozat elfogadásakor.

Az CET ügyben a fejlesztő részéről – elsősorban a Főváros vagyonának megvédése érdekében – további büntetőfeljelentések várhatók, amennyiben az Önkormányzat nevében eljáró személyek – dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Baross Pál a bérbeadást felügyelő ingatlanszakértő és Nagyunyomi-Sényi Gábor –, a Fővárost műszaki kérdésekben képviselő FIMŰV vezérigazgatója bizonyíthatóan nem működnek együtt a kulcsrakész CET megnyitásában. Ennek eddigi hiánya ugyanis a Fővárosi Önkormányzat vagyonának megkárosítása, amellyel komoly károkat okoztak Budapestnek, a magyar kivitelezőknek és fejlesztőnek egyaránt és ezért személyes felelősséggel tartoznak.

Author: Tamás Dorka

(1978, Kecskemét – Szeged – Budapest) Szabadúszó pr-tanácsadó, kreatív menedzser Kapcsolatfelvétel a szerzővel: tamas.dorka@chello.hu (30/474-55-92)