Alfons Vansteenwegen kapcsolati terapeuta őszintén, mély együttérzéssel, lépésről lépésre haladva írja le és elemzi az 50-75 éves korosztály párkapcsolatának legfontosabb kihívásait. Mi történik, ha a gyermekek kirepülnek, és oly sok év után ismét egyre több időt töltünk kettesben, ismét jobban egymásra vagyunk utalva? Mit lehet tenni, ha ez újra élesebben felszínre hozza a különbségeket, és súrlódásokhoz vezet? Hogyan lehet a rég tovatűnt szerelem helyén együttes munkával egy másfajta intimitást, tartós szeretetet létrehozni? Hogyan maradhatunk mégis eredetiek és „különbözőek” egymás számára? Hogyan szerethető a másik anélkül, hogy ráerőltetnénk a törődést? Hogyan lehet valódi párbeszédet kialakítani? Mi a helyzet a kapcsolat szexuális oldalával ebben az életkorban? A szerző elsősorban e korosztály párkapcsolati kihívásaival foglalkozik. Hogyan lehet a rég tovatűnt szerelem helyén együttes munkával egy másfajta intimitást, tartós szeretetet kialakítani, amikor a munkával és gyerekneveléssel eltöltött sok-sok év után ismét egyre több idő jut egymásra?
„A kötetben leírt elemzések jótékony, tartós kapcsolat felépítéséhez vezetnek. A jótékony itt azt jelenti, hogy a kapcsolat mindent egybevetve jó érzéssel tölti el a partnereket, sőt mélyen boldoggá és elégedetté teszi őket. Tökéletes kapcsolat természetesen nem létezik. Ha mindkét fél elégedett a kapcsolattal, ha ahhoz viszonyítva, hogy mennyi energiát fektetnek bele, jó érzésük van a kapcsolat egészét illetően, akkor a kapcsolat jó, ahogyan ezt már korábban is megállapítottuk. Az „elég jó” kifejezés a viszonylagos elégedettségre utal a kapcsolat egészének alakulásával. Mindig fontos, hogy a kapcsolatot a maga egészében szemlélve értékeljük, ne pedig egy adott pillanatban fennálló jó vagy rossz érzésünk alapján. A cél az általános elégedettség, nem pedig valamifajta szélsőséges (és szenvedélyes) boldogságérzés. Az „elégedettség” szó itt biztosan helyénvaló: megbékélünk azzal, hogy valami „elég” számunkra. Abszolút értelemben kevesebb, mint a „boldogság”, csakhogy egy állapotot, nem pedig egy pillanatot fejez ki. A tartósság pedig azt jelenti: egy jó és rossz napokat is átvészelő kapcsolat, olyan kapcsolat, amely több életszakaszt ölel fel, olyan kapcsolat, amelyben a felek egyikük haláláig együtt maradnak. A tartósság mélységet ad. Egy tartós együttélésben realisztikus kapcsolat alakul ki. A másik mindennapos megtapasztalása mélységet ad az együttlétnek. Ez az együttélés a valós megismerésre, nem pedig a fantáziára vagy a projekcióra épül. Az ilyen együttlét mélyen átélt kapcsolathoz vezet, amely túlmutat a véletlenszerűségen. Amit közösen birtokolnak, az valódi. Mély kapcsolatot eredményez egy közös veszteség feldolgozása is. Egy eleven kapcsolatban a partnerek továbbra is készek és képesek új dolgokat felfedezni egymásban. Mivel a „szópárbajjal” nem hagynak fel, eredetiek maradnak egymás szemében. A kapcsolat nem kopik meg, nem szürkül el, ha a felek folyamatosan megosztják egymással érzéseiket és élményeiket. A lényeg: a kölcsönhatás két autonóm személyiség között, akiknek megvan a maga saját és a másikétól különböző valósága és világlátása, és akik ezt a valóságot folyamatosan megosztják egymással. És akik „különbözőek” maradnak egymás számára: nagyon önállóak, mégis nagyon közel állnak egymáshoz. Ez teremti meg az együttélés intenzív dinamikáját! Ez a kapcsolat már erőfeszítés eredménye. Ezen azt értjük, hogy egy olyan választáson alapul, amelyet következetesen végigvisznek és beteljesítenek. Számos kapcsolat szinte magától értetődően, szerelemből indul. A szerelem egy állapot volt, amely ránk tört. Amikor együtt élünk, a kapcsolat egy bizonyos pillanatban realisztikussá válik. Ekkor választjuk egymást, és kezdünk el erőfeszítéseket tenni a kapcsolatért. Az erőfeszítés több a magától értetődésnél. Az erőfeszítés mindig túlmegy a „habár” határain. „Habár más vagy, mint amilyennek megálmodtalak, mégis szeretnék együtt maradni veled.” A hosszú évek együttéléséből újfajta magától értetődés alakul ki: az együttélés szinte magától működik. Dolgozni azonban mindig kell rajta. Ha nem fektetünk energiát, időt és figyelmet egy kapcsolatba, az el fog romlani. Teljesen magától soha nem fog menni! Így alakul ki a tartós összetartozás. Az összetartozás csak akkor lehetséges, ha a partnerek már megtanulták, hogy mindegyikük más. Az igazi összetartozás nem összeolvadás vagy egybefonódás. Két olyan ember egymás iránti kötődésében nyilvánul meg, akik újra meg újra vállalják a konfliktusokat, áthidalják a köztük lévő különbségeket, a nyugodt pillanatokban pedig igazi arcukat mutatják meg egymásnak. A tartós és jótékony kapcsolat mindig ajándék, a sors kegye. Nem mindent mi irányítunk. Egy hosszú kapcsolat alakításában a szerencsének is mellettünk kell állnia, szerencse kell a párválasztáshoz, a válságos időszakok átvészeléséhez, és szerencse, ha a társunk is igyekszik tenni a kapcsolatért. Az együttélés ugyanis egyben nagyon törékeny is: ha a felek bármelyike be akarja fejezni, a másik teljesen tehetetlen. Egy kapcsolathoz mindig két ember kell.” – írja szerző.
A KÖNYV ADATAI
A szerző: Alfons Vansteenwegen neves belga család- és szexuálterapeuta
Alcím: Hogyan élhetünk boldog párkapcsolatban ötven év felett?
ISBN 978 963 9718 50 0
168 oldal, 14×20 cm, puhafedeles
Ára: 2200 Ft
Megjelent: 2012. szeptember közepén.
