A zene az emberiség legnagyobb találmánya. Hatásmechanizmusai szerteágazóak: fel lehet tőle pörögni, vagy el lehet tőle aludni; felpezsdít, vagy ellazít; vidámmá tesz, vagy meghatódsz tőle. A zene jelen van. Ott rezeg az összes hang, az összes taktus a porcikáinkban. Képes arra, hogy kizárjunk mindent, de arra is, hogy megteremtse a hangulatot.

Két videót mutatok. A képi világ, a jelenet megegyezik, azonban az egyik alatt csend van, a másik alatt zene. Megváltozik a hangulat és a jelenet a különleges zenétől válik felejthetetlenné (Az első videó 3:15-től egyezik meg a másodikkal. A szerk.)

A filmművészet tudatosan használja a zenét: nemcsak kiegészíti a képet, de egyszersmind hangulatot is teremt. Ez pedig olyannyira számottevő mértékű, hogy gyakran a zenére jobban emlékezünk, mint magára a filmre. Teszem azt, a Harry Potter-láz már lecsengett, de a jellegzetes, John Williams-féle csilingelő taktusok mindmáig ismerősként hatnak, és egyértelműen össze tudjuk kapcsolni a világ leghíresebb varázslójával.

Nem véletlen tehát, hogy a zenészek, zeneszerzők a legelismertebb művészek közé tartoznak. Aki képes egy komplett szimfóniát megkomponálni, azt zseniként tartják számon. Zsenikre pedig a világnak ma nagyobb szüksége van, mint valaha.

Jó magam is próbálkoztam a zenéléssel: doboltam, furulyáztam, zongoráztam, de hamar rá kellett jöjjek, hogy bizony ehhez (is) tehetség kell. A tanulás ehhez kevés, hovatovább megkockáztatom: erre születni kell. Olyan ez, mint amikor egy forgalmas út egyik oldalán állsz, és sehogy sem tudsz átmenni anélkül, hogy ne kockáztatnád az életed. A környéket jól ismerők ilyenkor szokták mondani: ó, a túloldalra születni kell…

A zene ajándék is lehet. Egy olyan ajándék, ami meghat, megmelengeti a szívet, ‘s elrepít különleges messzességekbe. Egy ilyen ajándékot kaptam nemrégiben, és büszke vagyok arra, hogy méltónak találtattam rá. Tiszta hangja volt a hegedűnek: oly tiszta, amilyen a szándék ‘s az üzenet, ‘melyet közvetített.

Most, így bezárkózva még fontosabbnak tartom a zenét. Tavasszal az olasz karantén idején az olaszok kiálltak az erkélyre, kivitték a hangszerüket és egymásnak zenéltek. Arra a kis időre az emberek képesek voltak elfelejteni, túllépni azon, mi is zajlik a világban. A koronavírus ezt nem értheti: de mi értjük: legyőzhető.

„A zene az kell, mert körülölel, és mégsem adjuk fel…”