Nehéz nyelv a magyar. Különösen, ha magyar az ember. Nem akarok itt példálózni, elég, ha felmegy az ember a közösségi oldalakra, és megnézi, hogyan kelnek vele birokra egyes ingerült hazaszeretők. Összeakaszkodnak azzal a kutya nyelvvel, próbálnak gépelés közben logikai konzisztenciát találni a saját mondanivalójukban, közben ügyelni kell alanyra, állítmányra, emotikonra is, és akkor nem is beszéltünk a gondolataikat megnyomorító helyesírásról, ami tudvalevőleg kriptosztálinista ármány, amit csak azért szabadított a nyakunkra a Magyar Tudományos Akadémia, hogy ezáltal szárnyaló intellektusuk biciklikerekei közé botot dughasson. De a legnehezebb a magyar nyelv abban az esetben, ha az ember ismeri, ha érti, ha az munkaeszköze, hogy úgy mondjam. Következésképpen nem irigylem Parti Nagy Lajost.
Tárcák. Én, a laikus, úgy vélem, hogy a tárca a legdirektebb irodalmi formák egyike, értve ezalatt, hogy nem magától születik, hanem van egy tárcányi hely egy újságban, és akkor oda kell írni valamit. Alkalmasint szoros határidőre. Ez teher, ugyanakkor izgalom forrása is, mert meglepő módon néha nagyon jó dolgok születnek abból, ha az írónak muszáj valamit írnia, mégpedig: most rögtön. Kiviláglik ilyenkor, mily feneketlen kút a személyes kreativitás. Vagy mondhatnók: teher alatt nő a pálma. Különösen tetszenek tehát azok a darabok, amikor Parti Nagy arról ír, hogy ott ásít rá a monitor, és nem tud mit írni – és akkor ír a nem-tudásról, arról, hogyan szül valaki a semmiből szöveget, „lyuk köré sajtot”. Aztán itt van a politika is. No most van ebben a kötetben egy törés – leginkább a 2010-es évek tárcáinál válik nyilvánvalóvá -, amikor a tárcaírás játékossága kap egyfajta indulati töltést, ami vagy megüli a szöveg bendőjét, vagy nem üli meg. (Néha megüli.) De hát ez már csak így megy tárcáéknál, akik nem tudnak másról beszélni, mint arról, ami írójukat per pill (tehát nem aludva – alva? – rá négyet-ötöt) foglalkoztatja. Ezzel együtt kell élni. Már az olvasónak.
Különben meg, összegzésül mondva, nagyszerű kötet ez. Egy önnön lehetőségeit – mint befőttes gumit – folyamatosan kitágító nyelvhasználat virágkarneválja, egy igazi… hogy is mondjam… szóval hogy partinagy. Arról nem is beszélve, hogy Lajos.
Akit azért picit mégiscsak irigylek.
IDÉZETEK A MŰBŐL:
„Elég jóban vagyok az anyanyelvemmel, sőt művelem, óvom, legfeljebb e fogalmam számomra mást jelentenek, mint némely buzgó és tiszteletre méltó nyelvvédők számára, kik legszívesebben halálra művelnék, persze nem hagyja magát. Burjánzik és illetlenkedik, zsizseg és pezseg, lebírhatatlan és befoghatatlan. Kosztolányi szerint a nyelv nem vasárnapi üvegvitrin, nem múzeumi tárló, hanem inkább színházi kelléktár és zegzugos fiók, melyben egyaránt van kincs és szemét, talmi és maradandó. Ha óvom, akkor a szabadságát óvom, a bekeríthetetlenségét, vagyis a képességét a folytonos, természetes megújulásra.”
„Tudod, mondja, legföljebb önnön kifejtésük során támadnak úgynevezett ’gondolataim’, ha egyáltalán.”
„Milyen furcsa dolog bányászokat visszatemetni a föld alá.”
„A címlapsztori maga is egy szép szó, tán nem a József Attila-i értelemben, de szép. Nevezett akár címlapra is kerülhet. ’Száz éve született jövőre a nagy magyar költő’, bár ez így, már meg ne haragudjatok, nem elég ütőske, esetleg ’Jövőre született száz éve az öngyilkos költő’, avagy „Önkezével vetett véget jövőre a százéves költő”, ez meg a fiatal célcsoportnak nem ingerküszöb, ’Jövőre száz éve született a tisztázatlan vonatbalesetű fiatal költő’, sőt ’Ki áll jövőre a száz éve gyilkos tehervonat mögött?’, s ekkor a homályos monitor előtt egy szerkesztő felsóhajt, gyerekek, kell ez a sok líra? ’Padlón a MÁV’ – és megvagyunk.”
„A nyelv jelenti a kézzelfogható hazaszeretetet, egyébként azon, hogy magyar vagyok-e, pláne, hogy mennyire, nem szoktam gondolkodni. Nincs identitászavarom, identitásom mindenekelőtt a magyar nyelv.”
Parti Nagy Lajos: Félszép (A szerző maga válogatta kötetbe 1995 és 2018 között különböző lapokban megjelent írásait. Rövid prózai írások, tárcák, naplócédulák, publicisztikák váltakoznak gazdagon a Félszép oldalain, melynek elsődleges szövegszervező elve az idő. Éves bontás szerint olvashatunk köz- és magánérzet éppen aktuális viszonyairól.)
Járvás Péter további írásai ITT olvashatók:
https://www.goodreads.com/book/show/48763705-f-lsz-p