„Ma hajnalra virradóan megszületett Lady Társadalomtudomány és Lord Matematika második gyermeke, Demográfia. Bájosan göndör grafikonjai apjára ütnek, de a szülők reményüknek adtak hangot, miszerint nem lesz olyan retek unalmas, mint bátyja, Statisztika. A kisdedet a malthusiánus egyház templomában tartják keresztvíz alá, minden érdeklődőt szívesen várnak, aki nem ijed meg a diagramoktól.”
Csakhogy itt megint beleütközünk a Malthus-féle törvénybe. Nagyon úgy nézett ki, a dinamikusan növekedő népesség egyszerűen feléli a forrásokat, aztán szép csendesen éhen veszik – erről az írek tudnának is mesélni. Egyfajta egyensúlyi helyzetet kell felállítani, vélte Malthus, születésszabályozást bevezetni, mert különben mindenkinek annyi lesz. De aztán mégsem így történt. Ennek számos oka volt – az egyik a népességfelesleg kivándorlása a nagy üres területekre. (Mondjuk hogy mennyire voltak üresek, arról az indiánokat kéne megkérdezni.) A másik – és fontosabb – pedig az ipari forradalom, ami egyszerűen keresztülhúzta Malthus elméletét. Nem az történt ugyanis, hogy feléltük a forrásokat, hanem új forrásokat fedeztünk fel, és azokat sokkal jobb hatásfokkal kezdtük használni. A mezőgazdaság olyan terméshozamot produkált, ami addig elképzelhetetlen embertömegeket tudott eltartani, a találmányok pedig segítettek abban, hogy minden lehetőséget kiaknázzunk. Az orvostudomány szárnyalt, a társadalom is rájött, hogy higiénia is van a világon, aminek következtében a halálos járványok is visszaszorultak az emberi mélytudatba (bár időnként azért előkukkantanak). A növekedési ráta tehát sosem látott szárnyalásba kezdett, ahelyett, hogy behúzta volna a kéziféket – nesze neked, Malthus.
Itt tartunk most. A „nagy demográfiai átalakulás” közepén. A Föld népessége még mindig nő, az új malthusiánusok a források beszűkülésétől és az ezt követő összeomlásról prófétálnak, az optimisták viszont reménykednek, hogy megint megtaláljuk azokat a válaszokat, amelyekkel legyőzhetjük a kényszereket, mégpedig pont a növekedésnek hála, mert a növekedés egyben az innovációra való készséget is növeli – ahogy eddig is mindig történt. A növekedés üteme mindenesetre csökken, hisz úgy tűnik, a demográfia egyik törvénye, hogy a gyermekkori halálozás számának drasztikus visszaesése (ami nem függetleníthető a gazdasági fejlettségtől) előbb-utóbb a születések számának csökkenését vonja maga után. A nyugati országok már el is jutottak oda, hogy az alacsony születésszám miatt a népesség reprodukciója legfeljebb bevándorlással biztosítható – ez pedig, kombinálva a hihetetlenül magas átlagéletkorral, elöregedő társadalmat jelez. Aminek szintén megvan a maga hátulütője, de a demográfust momentán ez se érdekli. (Máskor talán igen, de momentán nem.) Valószínű, hogy előbb-utóbb a világ többi része is eljut erre a pontra, de addig megy a versenyfutás: feléljük-e előbb a forrásokat, esetleg megint kitalálunk valamit? Mit tudom én. A demográfus se tudja.
Hivatalosan engedélyezett másodközlés