Amikor több mint három évtizeddel ezelőtt Egyiptom földjére léptem, de ja vu érzés szakadt rám. Amint kiléptem a repülőgépből, az illatok, a légkör, a város monoton zaja, mintha a sajátom lett volna. Ismerős volt a fűszeres illat, a bűz, a nehéz levegő, amit a Metropolis kiadott magából… Boldog voltam, régészeti feltárásra jöttem… Először, álmaim országába. 

Nem tudtam, hogy az ásatásokon való részvételhez bonyolult, bürokratikus utat kell bejárni az Egyiptomi Oktatási Minisztérium berkeiben, és az akkori Egyiptomi Régészeti Hivatal lerobbant irodáiban. Azt gondoltam, hogy a régészeknek mindent könnyen elintéznek. Igazából mindenkinek ajándékot kellett adni, hogy a dolgok könnyebben menjenek. Először találkoztam ezzel a mentalitással. Megdöbbentett. Most már tudom, ha nincs pénzed, itt senki vagy!

Kákosy László vezette magyar expedíció ügyeit és engedélyeit az Egyiptomi Magyar Nagykövetség Kultúrtanácsosi Hivatala intézte. Egy hét Kairó után lementünk Luxorba, hogy elkezdjük a munkát. Ez volt ám az igazi élmény! Napsütés szmog nélkül, tumultus és lökdösődés nélkül. Úgy éreztem, itthon vagyok!

Először voltam Egyiptomban, minden tapasztalat nélkül! És mit láttam? Szinte minden nemzetnek volt saját régészeti képviselete Egyiptomban, néha kettő is: egy Kairóban, egy Luxorban.

Vendég voltam a Német Házban, a Francia Központban, a Chicago Houseban, a Lengyel Házban (eredetileg Metropolitan House, a lengyelek ingyen kapják az egyiptomi államtól a Hatsepszut templomban végzett munkájuk fejében, a helyiek ezért „Lengyel Háznak” hívják). A magyaroknak azonban nem volt semmi.
Csak a kairói Kultúrtanácsosi Hivatal (most Balassi Intézetnek hívják), amelynek nem az elsődleges feladata az Egyiptomban ásató régészek kiszolgálása.

Ekkor felvetődött bennem, miért nincs Magyar Ház vagy „magyar régészeti képviselet”? Milyen jó lenne, ha Kairóból megérkezvén egy saját házban szállnánk meg, ahol van internet, könyvtár, restaurátor szoba, szobák az itt tartózkodáshoz, egy állandó képviselő, aki az ügyeket intézi, és minden, ami a munkához szükséges; egy kisbusz a szállításhoz és utazáshoz; egy régészeti központ, ahol lehetne tárolni ásatási felszerelést, a régészeti dokumentációt.
Miért kell mindent hazavinni, vagy itteni raktárakban tárolni drága pénzért, ha a Tanácsosi Hivatalnak nincs elég helye?
Akkor kezdtem álmodozni arról, hogy mindazt, ami szükséges egy ásatáshoz, beleértve a Magyar Régészeti Központot is, támogatással meg lehetne valósítani! Sajnos, csalódtam. A magyar elit sok mindenre ad pénzt, de tudományra és művészetre nagyon ritkán! Szponzorkereső köreim nem jártak sikerrel. Ha valaki válaszolt a felkérésre és a reklámanyagra, az volt az első kérdés, nekik milyen hasznuk származik a támogatásból. Haszon? A tudománynak végtelen haszna van, pénzben nem kifejezhető! Volt olyan, aki a leletekről kérdezősködött, mármint hogy kaphatnának-e valami szépet az ásatásból?
Megdöbbentem! Hogy is van ez??? Ha támogatnak, részt kérnek? Ilyen nincs! Mi a nemzetközi kultúra örökségéért dolgozunk, ami nem kiárusítható! Ezek után szponzort találni a kutatásokhoz nagyon nehéz!
A munkánk nem látványos, nem olyan reklámértékű, mint a Big Brother vagy a Való Világ, vagy más, az emberi kultúrát aláásó, a fiatalokat butító, egysíkú, pénzhajhász, megalázó TV program…
Mi egyszerre dolgozunk a jelennek és a jövőnek, a maradandóért! Persze, érthető, a tudományos kutatásban nincs pénz, látható haszon, különösen a régészetben nincs!

Kákosy László professzor

Ami még különösen szomorú, hogy a Magyar Államtól sem várhattunk és várhatunk semmit, hiszen még az is felvetődött, hogy a kairói Magyar Nagykövetség Kultúrtanácsosi Hivatalát is bezárják pénzspórolás végett. Szerencsére, ez nem történt meg, de a Kereskedelmi Kirendeltséget megszüntették! Jelenleg pedig minden más fontosabb, mint a tudomány és a kultúra. Abdelfattah el-Sissi elnök úr egykori magyarországi látogatása megcsillantotta a reményt egy jobb, szélesebb körű kulturális együttműködésre. Lesz-e belőle valami? Csak reménykedem…

Évek óta lakom folyamatosan Luxorban a nyugati parton, éppen szemben a Német Házzal. Ha ismerős jön, mindig vágyakozva mutatom meg nekik és mondom el, milyen jó lenne, ha a magyaroknak is lenne itt egy régészeti központjuk, egy kis oázis a sivatagban. Hátha valaki felajánlja a segítségét és megfelelő kapcsolatokkal is rendelkezik a terv megvalósításához… Eddig még nem jártam sikerrel.
Rendszeresen járok a luxori Oriental Institute Chicago Házába, remek könyvtáruk van, szinte minden megtalálható. Ha valaki pénteken megy, még ebédet is kap.

A külföldi régészeti központok magán és állami támogatások segítségével tartják fenn magukat.
A magyar egyiptológiának ugyan nincs olyan látványosan dicsőséges múltja, mint az angoloknak, németeknek és franciáknak, de eredményeinket nemzetközi szinten értékelik, szakembereinket megbecsülik itt Egyiptomban és külföldön is.
Jó lenne, ha ez otthon, Magyarországon is így lenne!
Volt egy álmom… Nem tudom feladni! Még mindig álmodom!