Jurtát rendel Mongóliából, filozófiát tanul, Afrika táblával stoppol Budaörsnél – a PR Herald Médiaműhelyének vendége Klein Dávid expedíciós hegymászó volt.

(fotó: Fekete Attila)

A PR Herald Médiaműhely tagjai végigkísértek egy életutat, ami örökké mozog, folyamatosan változik, állandó „tranzitban van”. Klein Dávid története 13 éves ásványgyűjtő srácként indul, aki ekkor a sziklamászásban találja meg mindazt, amiért csak rajongani tud: kaland, bajtársiasság, fizikai erőfeszítés.

Dávid saját 1975-ös születését szerencsésnek találja, emlékeit olyan állapotként írja le, amit ha később vagy előbb születik, nem tapasztalhatott volna meg a maga teljes valójában. Micsoda ideális állapot – hangsúlyozza Klein Dávid –, hogy még élhetett az elmúlt rendszer sajátos miliőjében, megtapasztalva annak minden furcsaságát, komikus visszásságát. Volt úttörő, átélte a szocializmust, járt NDK-s varrógépboltban, de hátrányokat nem szenvedett, csupán rálátást nyert. Majd pedig a rendszerváltozás minden lehetőségét és nyíló ajtaját kihasználva élt az USA-ban, magántanuló volt Budapesten. Húsz éves múlt, amikor a Tátrában Mezei Lászlóval együtt egy szalvétára írva tervezte meg élete első expedícióját.

Expedíciók, majd visszatérés Európába

1998 tavasza hozta el számára a pakisztáni expedíciót, a Hindukus legmagasabb pontjára, a Tiricsmirre, ami nem tartozik a leggyakrabban látogatott úti célok közé. Dávid indiai utazása nagy fordulatot hozott, de egy idő után úgy érezte, túl könnyű azt a minőséget, amire odakint rátalált, egy indiai barlangban átélni, soványan egy lepedő-lebernyegben ülve, a hely szellemének teljes hatása alatt. Vajon sikerülhet-e ez „akár a Blahán, könyvet olvasva, farmer nadrágban”?.

Dávid odakint hátat fordított annak, hogy meg akarja mondani, mi legyen, hogyan legyen. Elengedte ezeket a kérdéseket, csak ült és várt. Várta az impulzust, várta, hogy valami hatással legyen rá, és a történések egymásutánisága alakítsa a napjait. Budapestre visszatérve, az egyetemen indiai lepedőit saját megítélése szerint komolyabb viseletre cserélte: nadrágfélét és inget húzott. Ahogy Harle Tamás újságíró visszaemlékszik első találkozásukra: „Klein Dávid este 6-kor, egy budapesti filozófia előadás után, mezítláb, indiai viseletben tárgyalta a determinizmus – szabad akarat problémakörét.”

Jurta Érden

Az érdi jurtában Dávid megvalósította azt a helyet, ahol összegyűlhetnek, megpihenhetnek a szabadon ingázó, vándorló élet megszállottjai. Ez a hihetetlen élettér Európa legtávolabbi pontjáról vonzza az embereket, a jurtát és környezetét pedig mindenki alakíthatja, formálhatja kedve szerint, amíg az a közösség érdekeit is szolgálja.

Klein Dávidot Harle Tamás kérdezte (fotó: Fekete Attila)

Szakadék a két világ között

Klein Dávid szerint az Indiában, vagy expedíciózás közben elsajátított életszemlélettel nehezebb Európában élni és érvényesülni. Ahogy fogalmaz, ehhez szüksége van egy „szerepre”. Az expedíciókhoz ugyanis pénz kell, így időről-időre felölti a felelős felnőtt szerepét, tárgyal, megállapodásokat köt. Hegymászás közben viszont szinte egy másik tudatállapotba kerül, eltávolodik az anyagi, fogyasztói világtól. Kiszakad ebből a térből, miközben ennek a világnak az eszközei és forrásai elengedhetetlenek e kalandok átéléséhez. Ez pedig szakadékot nyit a két mentalitás, a kétféle létállapot között.

Dávid számos interjún és médiaeseményen túl is képes ugyanazzal az átéléssel mesélni történeteit, utazásait. Nem szükségszerű, hogy aki ilyen kalandokat él át, át is tudja adni az élményt közönségének, de Dávid előadását hallgatva ott éreztük magunkat a jurtában, mellette ültünk a barlangban, Indiában, magunk előtt láttuk a havas tájat, hallgattuk annak csendjét és megcsodáltuk a legyezőként kinyíló Tibeti-fennsíkot, amiben éppen az a szép és megfoghatatlan, hogy annyira hatalmas és annyira nincs ott semmi.

Az este folyamán megosztotta velünk e vidékek, tájak és élmények jelentőségét, a kezdetektől haladva vele utaztunk anekdotáiban, történeteiben, elérve a jelenig, végül némi utalást téve a jövőre, egy nagy expedíció tervére.