A Természettudományi Közlöny a Természettudományi Társulat kiadásában és Szily Kálmán társulati titkár szerkesztésében 1869 elején indult. A széles értelemben vett és modern természettudományos ismeretek terjesztésére vállalkozott. E törekvés az egyik legidőszerűbb társadalmi feladatnak számított, de az sem volt kétséges, hogy a célkitűzés megvalósítása komoly akadályokba fog ütközni.
„A természettudományi munkák, miket a közönség nemcsak tanulsággal, de élvezettel is olvashatna, irodalmunkban még jóformán teljesen hiányzanak. Hézag létezik irodalmunkban, mit a közönség talán alig érzett, de amit élénken éreztek egyesek s érzett a napi sajtó jobb része, midőn az illetőket minden kínálkozó alkalommal a természettudományi ismeretek népszerűsítésére figyelmezteti.”
A természettudományos ismereteket népszerűsítő lapot eleinte az a veszély fenyegette, hogy a korabeli olvasóközönség – amelyet mindig jelentős mértékben a történeti-jogi érdeklődés jellemzett –, nem fogadja majd szívesen. Annál feltűnőbb, hogy a korántsem alaptalan aggályok mennyire nem igazolódtak! A Természettudományi Közlöny hamar népszerű lett.
Az eredetileg kitűzött kettős célt maradéktalanul elérte: a természettudományok legújabb és legfontosabb haladásait [az olvasóközönség] könnyű szerrel megismerhesse, szélesebb körökben is terjessze s ha szükséges, meg is kedveltesse, lassanként, észrevétlenül beoltsa a természettudományi ismereteket”.
A Természettudományi Közlöny sikere jelentős mértékben szerkesztőin múlott.
A havonta 4-5 íven megjelenő periodika a természettudományok minden ágából – az állattantól az általános és műszaki vegytanig –, hozott ismeretterjesztő cikkeket; közölte a Társulat aktuális híreit, válaszolt beérkezett levelekre és havi kimutatást nyújtott az időjárásról. A fejtegetések egy részét – főként, ha azok konkrét kísérletekhez is kötődtek, vagy pl. csillagászati problémákat érintettek – ábrákkal, rajzokkal illusztrálták.
A Közlöny tanulmányainak témaválasztása imponálóan széles és a célnak megfelelő volt; felülmúlta a politikai napilapokban megjelent, hasonló tárgyú tárcacikkek színvonalát. A köréje csoportosuló, pályafutását és korát tekintve egyaránt fiatal természettudományi értelmiség kivétel nélkül jó publicista volt; többen már egyetemi katedrát kaptak. A természettudomány eredményeit is figyelembe vevő társadalomismeret elterjesztésén fáradoztak, anélkül azonban, hogy megalapozatlan párhuzamokat és általánosításokat erőltettek volna. A társadalomtudományban, a politikában elsősorban J. S. Mill, a természet világának megismerésében pedig Charles Darwin hatott legerősebben rájuk.
A lap szerkesztőinek kifejezett törekvése volt a praktikus tudás terjesztése.
Ezt mutatja például Wartha Vincének 1870-ben a festőanyagok vegytanáról, 1875-ben Magyarország vas- és szénkészletéről, Szilasi Jakabnak 1890-ben a cukorgyártásról megjelent cikke. De az elméleti kutatás eredményei sem hiányoztak.
Ma is érdekesek azok a munkák, amelyek például 1876-ban az agy életfolyamatairól (Balogh Kálmántól), 1880-ban a mesterséges gyémánt készítéséről, 1890-ben a színképelemzésről (Kövesligeti Radótól) olvashatók.
A Természettudományi Közlöny sokszínű tematikájával, tudományosan igényes és gyakorlati szempontokhoz igazodó szellemével a korszak legrangosabb ismeretterjesztő lapja volt.
