Ismerjük azt a kreativitási feladatot, amikor egy képről kell pár mondatos történetet írni, egy másik képről úgyszintén, végül a két kép összekapcsolásával egy mindkettőt leíró történetet alkotni. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi a legnehezebb. Valami hasonlóra tettem kísérletet én is. Cikksorozatomban azt a merész feladatot vállaltam, hogy összekötöm a tényszerű történelmet a film művészi világával, többletinformációval szolgálva mindkét szakterület számára. Konkrétan a szocializmus történetét és a Mézga család rajzfilmsorozat három évadát kötöttem össze úgy, hogy több szempontból elemeztem mindkét témát, megkerestem és kiemeltem a kapcsolódási pontokat. Kutatásom hibrid jellegéből adódóan új összefüggéseket fedeztem fel, új értelmezési lehetőségekre jöttem rá. A továbbiakban kiértékelném, hogy milyen tanulságok vonhatók le cikksorozatomból.

Mint tudjuk, Magyarország az 1956-os forradalmat követően egy új, lazább rendszerű szocializmust hozott létre. Az ún. gulyáskommunizmusban sokban enyhült a totalitarizmus diktatórikus jellege. Kádár János nem követelte ki a személyi kultuszt, (formálisan) feloszlatta a titkosrendőrséget, javította az életszínvonalat; általánosan élhetőbbé tette Magyarországot. Ez a fajta nyugatiasodás addig elképzelhetetlen volt. Így sikerült az is, hogy az öncélú iparfejlesztés helyett olyan „luxuscikkeket” engedett meg magának az ország, mint a filmiparba való befektetés. A szocializmusban számos világszínvonalú film és rajzfilm készült. Utóbbiak a Pannónia Filmstúdiónak köszönhetően. Dr. Bubó, Mézga Géza, Gusztáv vagy Nick Grabowski figurái kiállták az idő próbáját. Ezeket a rajzfilmeket a mai napig is sűrűn közvetítik különböző tévécsatornák.

Láthattuk, hogy a szocializmus államhatósága komolyan rányomta bélyegét a magyar filmiparra, alig találunk olyan 25 perces epizódot, hogy rejtett vagy nyílt formában ne találkozunk politikával. A sorozat sikerének egyik kulcsa, hogy kettős értelmezésnek ad teret, azaz nyugati és keleti szemmel is nézhető. Így élvezhető volt az elkötelezett szocialistáknak is, akik a nyugat léhaságát látták benne, de a liberálisabb szemléletű néző is megtalálta benne azt, amit keresett, hiszen a film értelmezhető a Varsói Szerződés csődjének kifigurázásaként is. Bármelyik szemszögből is szemléljük, a sorozat nem más, mint egy társadalmi karikatúra.

Munka közben fedeztem fel pár kutatásra érdemes területet a rajzfilmsorozattal kapcsolatban. Ilyen például a nyelvezet. Romhányi József munkássága egy kiaknázatlan terület, amelyről hosszú elemzést lehetne írni. Továbbá nagyon érdekesnek találtam a sorozatban megjelenített nemi szerepeket, főleg, hogy a harmadik évadban láthatunk erre külföldi példákat is. Cikksorozatom nem foglalja magába a teljes háttérapparátust, ami lehetővé tette az animációs film létrejöttét. Továbbá, érdekes lenne a filmgyártás anyagi oldalát kutatni: azt, hogy miért nem volt pénz 1968-ban, és miért nem volt pénz 2005-ben a megrajzolásra. Ilyen és ehhez hasonló témák merültek fel az írás folyamatában. Így kutatásomat nem tekintem egy, a témát kimerítő, teljes körű társadalmi és filmelemzésnek, ám a téma van annyira érdekes, hogy cikksorozatommal további kutatásra ösztönözzem a téma iránt érdeklődőket.

Legvégül álljon itt egy jelenet, ami egy remek példa a kettős értelmezésre, és egyben a személyes kedvencem. Annál is inkább, ha belegondolunk, hogy mindezt 1968-ban vetették papírra, a szocializmus kellős közepén, és az állami televízióban tűzték műsorra. Egyik értelmezés szerint azt láthatjuk, hogy mennyire megengedő volt a rendszer, a másik szerint pedig az elzüllött nyugatot jeleníti meg a párbeszéd. A jelenet akkor játszódik, mikor Aladár láthatatlanná válik, és poénból kicsórja apja szájából annak szivarát. A párbeszéd Paula és Géza között így zajlik:

– Hát nem érted? Hogy repülhet el egy szivar csak úgy magától?
– Ez az a szivar, amit a repülőtéren vettél? Akkor mit csodálkozol?
– De Paula! A szivarom kiment a szobából és közben szívta magát.
– Lehet, hogy valami LSD-s szivart vettél, Géza, mert mielőtt rágyújtottál, viszonylag normálisan viselkedtél.