KISORSOLT ASZTALOK

„– Pezsgőt vagy koktélt?” – tartja a tálcát az orrom elé fél kézzel egy férfi, miközben húsz fokkal elhajlik a függőlegestől, úgyhogy muszáj elvenni tőle egy poharat, hátha attól visszanyeri az egyensúlyát, de félreért, mert azt magyarázza az inasruhába bújt alak, hogy remekül választottam: a pezsgő nélkülözhetetlen báli kellék, és a koktél inkább hölgyeknek való, nyári ital.

Illusztráció: Gálavacsora (Forrás: Port Event)

Elindulok az asztalhoz, jegyem szerint a 19-eshez. Segítőm, egy piros menyecskeruhába öltözött lány csilingeli, hogy ma este társadalmi beosztás szerint sorsolták egymás mellé a vendégeket, és hogy a 19-es asztalnak iparművész, sportoló, pr-menedzser, ex-politikus, építész és egy újságíró jutott. Figyelemre méltó ötlet, és már messziről felismerni a 19-es asztal első vendégét: ex-politikust, kinek arca – úgy mondják – nyolc évvel ezelőtt rándult mosolyba, és nem tudja abbahagyni. Ma már saját, ipari alapanyagokat gyártó cégét vezeti, és az idegenforgalomban is járatos, ám amikor azt kérdem, döcög-e az üzlet, a spanyol öv viseletének bosszúságairól mesél, ami folyton a derekára csúszik, és hogy a propeller mindig félrebillen a nyakában, hiába varrta a felesége az inggallérhoz. Nem jut több idő a szmokingra, megérkeznek a többiek. Előbb az iparművész saját tervezésű, hátul, mély kivágással büszkélkedő ruhában, majd a sportoló, háromgombos, szürke öltönyben.

A pr-menedzser sötét kosztümöt hord, parfümje szemmel láthatólag megigézi a sportolót, az építész fekete garbót és zakót választott ma estére. Gyors bemutatkozás, aztán rendelünk. A nők pezsgőt, a férfiak konyakot. Lassan nyílik meg a társaság. Az iparművész nagy jártasságot mutat a textíliákban, felét sem érteni annak a sok csomónak, amivel egy szőnyeget egyetlen óra alatt föl lehet bogozni egy szögekkel kivert, falra erősített falapra. A sportoló, olimpiai esélyeket latolgat, és azt magyarázza, miért jobb, ha az olimpiai lángot repülővel, s nem hajóval viszik Görögországból Kínába. Az építész egy Duna alatti, vernei víziókat idéző kávézó tervét vázolja a szalvétájára, a pr-menedzser pedig frekvencia-vitába bonyolódik az ex-politikussal, hogy már megint felparcellázták Magyarország légterét, és hogy a médiakurátori szakma keresett, igaz, meglehetősen kevés kiválasztottnak adatik meg, hogy hódoljon e hivatásnak. Élőzene kúszik a szavak közé, egyre hangosabb lesz a társaság, kipirulunk, nekibátorodunk, és a pincér már negyedszer fordul a poharakkal. A piros ruhás lány közli: késik a megnyitó, mert az államtitkár úr autója dugóba került, és hogy elnézést, de ezt a bált nélküle sajnos megnyitni nem lehet, ő a védnök, az egyedüli.

Kis műsorszám szakítja meg a várakozást. Egy táncdalénekes örökzöldeket ad elő szürke ruhában, három félmeztelen férfi dobál egy meglehetősen alulöltözött nőt, aki olyan gyorsan pörög, gurul és repül kezük között, hogy megmoccannak a konyakok a gyomromban. A bátrabbak tánccal próbálkoznak később, mondván, a nyitótánc minden bál fénypontja, ám a szervezők még időben a parkettre küldik a palotást járó, fiatal profi csapatot, és a tapsvihar után, amely valóban kijár nekik, a ráksaláta következik. Elcsöndesedik a terem, illedelmesen villázzuk a gumihúsú, rózsaszín pöcköket, aztán meghozzák a csészelevest, majd megversenyeztetjük a bélszínt a göngyölt pulykával, és iszunk bort, sört, kávét, meg kapucsínót, no meg az újabb pezsgőt az államtitkár úr tiszteletére, aki a somlói galuskával egyszerre robog végig a termen. Beszéd következik, és aki eddig nem tudta volna, most értesül:

Magyarország ezer éve Európában van, és hogy a diplomaták térképét politikusok, nem pedig geográfusok rajzolják. Ám széles, társadalmi összefogással felemelkednek a sorompók, a kapuk, ami persze, áldozatokkal jár, de jogász, közgazdász, tanár és villanyszerelő, parlamenti képviselő és marós évek óta azon dolgozik, hogy együttesen, közösen, eddig még soha nem látott módon, 2014-ben, vagy 2018-ban, de egyszer csak

Szép beszéd, jóllakottan dőlünk hanyatt, kezdődhet a bál. Az építész parkettre hívja az iparművészt, a sportoló a pr-menedzsert választja, az ex-politikus a piros ruhás lányt viszi táncba. Jó nézni, ahogy megmozdul az ország, egybeolvad a kisorsolt asztalok népe, és felekezettől, pártállástól, szakmai érvektől mentesen ropják izzadásig. Pár év, és bebálozzák magukat az elmúlásba – azt hiszem.

*

Eredeti megjelenés dátuma: 2012.10.19.

*

Author: F. Tóth Tibor Benedek

ftoth.benedek@gmail.com