EINSTEIN KOCKÁI: EGYSZERŰ JÁTÉKKAL A VALÓDI JÁTÉKÉRT

A hagyományos értelemben vett játék válságban van, hiszen a mai gyerekek inkább a virtuális valóságban élnek és játszanak, amelynek káros hatása közismert. Egy globális kezdeményezés – a The Real Play Coalition – ezen próbál változtatni.

Egy kutatás szerint a szülők kétharmada azt gondolja, hogy gyerekének ma kevesebb lehetősége van játszani, mint neki gyermekkorában. A „valódi” játék viszont elengedhetetlen a kreativitás, problémamegoldás, vagy az érzelmi intelligencia fejlődéséhez, és persze a társas kapcsolatok kialakításában is szerepet játszik – szemben sok képernyő-alapú tevékenységgel.

A Unilever, a LEGO Alapítvány és az IKEA csoport a National Geographic-kal együttműködve létrehozta a Real Play koalíciót azon célból, hogy a gyerekek kevesebb időt töltsenek a képernyők előtti virtuális valóságban, és több időt töltsenek a való világban.

A gyerekek digitális függőségével, az elmagányosodással, a társas kapcsolatok kopásával rengeteg szakértő foglalkozott az elmúlt években – üzenetük nem volt összehangolt, gyakran ellentmondtak egymásnak, a zaj miatt pedig devalválódott a téma.

A Real Play koalíció – az Edelman ügynökséglánc segítségével – újra feltalált egy több mint 100 éves eszközt: Einstein kockáit. Az egyszerű építőjátékot a XIX. században egy német cég hozta létre; akkor még kőből, kvarchomokból, krétából, lenmagolajból és színezékből állt a vörös, kék és sötét színű, 160 darabos készlet.

A koalíció el akarta juttatni a világ összes gyerekéhez ezt az egyszerű „offline” játékot, méghozzá gyorsan és olcsón. A megoldást pedig a 3D nyomtatás jelentette, amelyet külföldön egyre több általános és középiskolában használnak. (Ma már a 3D nyomtatás területének egyik leggyorsabban fejlődő ága a játékok nyomtatása.)

A gyerekek elérését nyilván az Interneten keresztül tervezték, így létrehozták az OpenEinstein.com oldalt, amelyről ingyen letölthető mind a 160 kocka – természetesen 3D nyomtatásra kész verzióban. Sok iskolának, szerte a világon, a koalíció kész kockákat is küldött.

A kezdeményezést elindító három cég vezérigazgatója az idei davosi Világgazdasági Fórumon mutatta be a céljaikat.

A kampány a világ több mint 95 országában több mint 300 millió embert ért el, sok millió média-megjelenést generált, és több mint 30 cég, véleményvezér és NGO csatlakozott a Real Play koalícióhoz, a „valódi” játék elterjesztéséért.

A koalícióhoz bárki csatlakozhat az OpenEinstein.com oldalon, ahol le is tölthetőek a kockák.

Kampányösszefoglaló:

Author: Bognár Gergely

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) végezte. Pr-szakmai gyakornoki időszakát a Comprad Kommunikációs Ügynökségnél töltötte, ahol később pr-asszisztensként, pr-tanácsadóként, majd projektvezető pr-tanácsadóként segítette – összesen hat évig –, több mint másfél tucat hazai és nemzetközi ügyfél kommunikációját. Két évig a Nézőpont Intézet cégcsoportjának kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett, majd a Young&Partners senior stratégiai pr-tanácsadójaként és fejlesztő trénereként dolgozott, később a cég pr-vezetője lett. Jelenleg a NEST Communications pr- és tréning vezetője. A PR Herald kommunikációszakmai főszerkesztő-helyetteseként interjúkat, riportokat ír; vezető szerkesztőként jegyzi „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka” című digitális portrékötetet. Kapcsolat: gergelybognar@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?