Dán filmeket nézni jó dolog. Dán filmeket nézni, és utána azokról beszélni meg különösen jó, ugyanis attól rögtön alternatív értelmiséginek nézik az embert, és illedelmesen csodálják. Legtöbben ilyenkor elmesélik azt a különös élményüket, amikor egyszer véletlenül láttak egy nem amerikai, de még csak nem is német, francia, esetleg magyar filmet. Ezeket a helyzeteket meg elég nehéz kezelni, mert ugyan már, mi köze lenne, mondjuk Kusturicának Lone Scherfighez, vagy Thomas Vinterberghez?! Ilyen esetekben különösen szenvedélyessé válok, és nehezen kezelhető lelkesedéssel beszélek a filmekről, amikor meg már tényleg nem lehet velem bírni, szóval olyankor a filmek dán címeit használom, és elkerülhetetlenül felsorolom a dogma alapelveit, miközben azt is kifejtem indokolatlan részletességgel, hogy ezek hogyan is jelennek meg a különböző alkotásokban.

DOGMAFILM: „BŰNÖK” („Forbrydelser”)

A Lars van Trier és Thomas Vinterberg által megalkotott szigorú szabályokat, persze nem szokták teljes egészében betartani, gondolom, ez sem fogja. A legfontosabb megkötések, hogy kizárólag kézi kamerával, helyszínen rögzített hanggal, mindenféle vizuális trükköt mellőzve (beleértve még a feliratokat is) kell leforgatni a filmet. Tilos mindenfajta megvilágítás, azoknál a jeleneteknél, amelyek felvételéhez túl kevés a fény a nyersanyag expozíciós értékéhez mérve – el kell hagyni, vagy egy egyszerű lámpát kell a kamerára helyezni. Ez utóbbit nagyon ügyesen hidalták át például az „Olasz Nyelvlecke kezdőknek” („Italiensk for Begyndere”) esetében azzal, hogy egyszerűen a legtöbb helyszínt telepakolták lámpákkal, ezáltal felidézve bennem az IKEA világítástechnikai osztályát. Arról meg már nem is beszélve, hogy a templomban található csillárok is igen kiváló derítők.

A „KIDOBÓ” („Manden Bag Doren”)

„A kidobó egy hétköznapi ember története, aki kétségbeesetten próbálja meg lerázni magáról a családja által ráaggatott nyűgöket. Svend mindenét feláldozza, hogy idősödő szülei házasságát megmentse. Az évek során azonban szinte elviselhetetlenné válik számára az élet. Kapcsolata barátnőjével, a szép és őszinte Lizzie-vel lassan rádöbbenti, hogy mennyire ráragadt a családban öröklődő beteges ellenségeskedés és féltékenység (…)”. A dán filmeknek gyakori témája a család és az individum viszonya. A szülők és a szerelem egymást kizáró tényezők: Az „Olasz Nyelvlecke kezdőknekben” a szülők halálából szinte egyenesen következik a szabadság és szerelem beteljesedése. Az „Örökség” („Arven”) főszereplőjének gyönyörű kapcsolatán úgy gázol át erős anyja, mint magyar őstermelő a tűzpiros John Deere traktorral a Kossuth téren. A szülők bűneiért gyermekeik vezekelnek.

„ZÖLD HENTESEK” („De Gronne Slagtere”)

Kutyából nem lesz szalonna, ellenben villanyszerelőből kiváló a szafaládé. Bjarne és Svend, megelégelik főnökük, Holger hentes gonoszságát, és saját hentesüzletet nyitnak. A bolt azonban egészen addig nem akar beindulni, míg egy szerencsétlen baleset következményeként nem kényszerülnek arra, hogy a frissen elhalálozott villanyszerelőt húsáruként értékesítsék, elvégre egy halott szakember a hűtőkamrában hosszú távon semmiképpen sem megoldás. Az üzlet fellendül, magas forgalom, nagy forgási sebesség, de hogyan biztosítható a szükséges árualap?! Danny Boyle „Sekély sírhantját” („Shallow Grave”) idézi fel bennem. Van valamiféle rokonság a skót és a dán filmművészet között, elég, ha csak a „Wilbur öngyilkos akar lenni” című, skóciában játszódó, angolul skót akcentussal beszélő, Lone Scherfig filmre gondolunk. Kitudja, talán a klíma teszi…

„RÚGJ ÉS FUSS” („2 Ryk og en Aflevering”)

„Jacob állandóan barátaival, Boval és Mikkellel lóg egy álmos külvárosban. A suli az agyukra megy, egyetlen szórakozásuk a helyi videótéka, a gyorsétterem és a pálya. A srácokat igazán csak a futball és a nagy mellek hozzák lázba- Melyiket válasszák? A nagy mellekhez a szerelmen keresztül vezet az út, Jacob számára pedig Mathilde jelenti a szerelmet. A kamaszok hormonjai hatalmas erővel próbálnak felszínre törni. Ilyen helyzetben vajon racionális maradhat-e az ember? Mi lesz Jacob választása: foci és barátság, vagy a csaj és a szex?” – írja a kiadott sajtóanyag. Ezzel az ismertetővel pedig tulajdonképpen nehéz bármit is kezdeni, egyszerűen nem vagyok hajlandó olyan mondatokkal szembesülni, mint „Mi lesz Jacob választása: foci és barátság, vagy a csaj és a szex?”. Szóval én megértem, célcsoport meghatározás, és most kinéztük a „Hangyák a gatyában” című retteneten szocializálódott réteget, számukra vonzóak az ilyen mondatok. Számomra viszont nem annyira, és ilyenkor szokott velem olyasmi történni, hogy párhét múlva egy, a Filmvilágban olvasott cikk ébreszt csak rá arra, hogy milyen remek filmről maradtam le. Akkor viszont már hiába próbálom valahonnan megszerezni, ha esetleg sikerül is, akkor is csak dán hanggal, és török (esetleg héber) feliratozással, ami persze nem megoldás.

„NAPPAL ÉS ÉJJEL” („Dag och Natt”)

Hihetetlenül erős, megrázó alkotás. Zárt tér, a kamera soha nem mozdul ki az autóból, nem tudjuk meg, hogy milyen típus, csak azt látjuk, hogy bőrülés, bőrkormány. Volvót feltételezek. Egy öngyilkosságra készülő utolsó napja, dialógusokból építkező történet, redukált cselekmény. Hiába a piros plüssülés a moziban, akkor is kényelmetlen, egyébként is, be vagyunk zárva az autóba, egy pillanatra sem szabadulunk, nem lehet kitörni. A dán filmekre jellemző, hogy hihetetlen szakszerűséggel, és csalhatatlan ízléssel bántják szereplőiket, a megismert sorsdrámák nem válnak öncélúvá. A „Nappal és éjjel” fokozatosan rántja elképzelhetetlen mélységekbe a nézőt, elveszek a nagy, piros plüss székben, és hiába van vége a filmnek, az nem segít, a lámpákat is teljesen feleslegesen kapcsolják fel, az utca sem jelent megoldást, hiába süt a nap, megtöltve ragyogással a Jászai Mari teret, és hiába fúj arcomba a Duna felől a jeges szél, nem tudok szabadulni, nincs más, csak a katarzis.

„UTÁNA” („Lad de sma Born”)

„Miként bírható ki a kibírhatatlan? Ez a legfontosabb kérdés a harmincas évei közepén járó pár, Claes és Britt számára, akik öt hónapja egy autóbalesetben elvesztették egyetlen gyermeküket. Más-más módon próbálják leküzdeni a fájdalmukat. Britt nem említi az esetet, Claes azonban másról sem tud beszélni. Britt a munkájába ássa bele magát: szociális munkásként kapcsolatba kerül egy fiatal anyával és a kisgyermekével, ez a kapcsolat azonban messze túlmegy a szakmai érdeklődés határain. Claes nem képes dolgozni, szabadságolják. Ezt azonban nem árulja el Brittnek, azzal tölti napjait, hogy titokban követni kezdi a nőt, aki elütötte a lányukat. Kényes és törékeny helyzet alakul ki mindannyiuk számára. Amikor Claes végül szembetalálkozik a nővel, nyilvánvalóvá válik, hogy a bosszú nem enyhítheti fájdalmukat.” Lars van Trier „Idiótákja” („Idioterne”) szerint a felfoghatatlanra csak idiotizmussal válaszolhatunk, de létezhet-e válasz arra, amire persze nyilvánvalóan nem.

„TESTVÉREK” („Brodre”)

„Michael mindent jól kézben tart: sikeres karrier a hadseregnél, gyönyörű feleség és két lánygyermek. Öccse, Jannik ide-oda sodródik, néha a törvénnyel is összeütközésbe kerül. Michaelt egy ENSZ misszió során Afganisztánba küldik, ahol eltűnik egy bevetésen – halottnak nyilvánítják – Sarah csak Jannikra számíthat, aki azonban minden rossz tulajdonsága ellenére képesnek bizonyul arra, hogy felelősséget vállaljon önmagáért és a családért. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a közös szimpátiánál többet éreznek egymás iránt.” Hasonló alapszituációt már Lone Scherfig-nél is láthattunk, ahol „Wilbur öngyilkos akar lenni”, de aztán inkább mégiscsak súlyosan beteg bátyja feleségére és kislányára vigyáz. A főszerepben viszont ezúttal Ulrich Thomsen, akit én eddig az „Örökségben” („Arven”) és a „Születésnapban” („Festen”) láttam, így persze pontosan tudom, hogy mennyire jó színész. Nagyon. Annál jobb. Nehezen magyarázható.