A fenti címmel most megjelenő könyv szerzője egyetemi tanulmányait 1985-ben végezte a temesvári Orvosi Egyetemen. 1990-ben általános orvoslásból szakvizsgázik Marosvásárhelyt, családorvosként dolgozik; ezen a területen szerez főorvosi minősítést. Akupunktúrát Bukarestben, addiktológiát Budapesten tanul. Pszichoterápiás képzését Romániában kezdi, majd Budapesten egészíti ki pszichodrámai tapasztalatait. 2011-től szabadúszó orvos, önkéntesként dolgozik Kamerunban, ahova többször visszatér, sőt önálló betegellátó intézményt is alapít. Turóczi Ildikóval legújabb könyvének megjelenése alkalmából beszélgettem.
– A „Változó idők Kamerunban” című könyve egy önkéntesként gyógyító főorvos afrikai viszontagságairól, szépséges és szomorú pillanatokkal teli küzdelmes hónapjairól szólt a hegyi királyságban. Második kötete – az „Álomcsapda” – esszék, elmélkedések, naplótöredékek válogatása. A „Buen Camino – Jó utat!” a spanyolországi spirituális zarándoklat élménykönyve. Miről szól, s mi a műfaja az Ön legújabb könyvének?
Turóczi Ildikó: – A „Boszorkányok, sámánok, varázslók – Esuföld, Kamerun” (ez az új kötet címe) folytatása a „Változó idők Kamerunban” címűnek.
Az első utam két hónapig tartott, ami épp elég volt ahhoz, hogy belekóstoljak egy másik kultúrába, hogy elkezdjünk egy munkát, és majd később visszatérjek hozzá.
A spanyol Caminónak három szakaszát szokás megkülönböztetni: a lelkes nekilendülését, a megpróbáltatásokét és a letisztulásét. Ha az első utamra gondolok, akkor az mindenképp a lelkes, tettre kész nekilendülésé, a kíváncsisággal fűszerezett eufóriáé, ami  ugyan áthullámzott a másodikba is, viszont lényegesen átalakult. Tulajdonképpen a második út volt a megmérettetés, a próbatevés ideje, és a kölcsönös egymásra figyelésé is. Én többszörös szerepben voltam jelen, mint orvos, mint nő és mint adatgyűjtő , és így kellett megtalálnom a helyem a közösségben, pontosabban a közösség kellett elhelyezzen engem önmagában, ami nem volt könnyű egyáltalán, és mindez hozta a maga bonyodalmait, konfliktusait, perpatvarait, egyeztetéseit és megbéküléseit, néha elég boszorkányos vagy varázslatos mód
n. Ennek többé-kevésbé tárgyilagos leírása a második kameruni kötet.
Műfaja? Nem tudom, azt hiszem, hogy műfajilag besorolhatatlan. Több mint útleírás, amolyan terepnaplóféleség, de mégsem egészen az. Szóval nem tudom.
A témám a változás ideje Esu-földön, ehhez meg nem találtam épp erről szóló szakirodalmat, így csak azt tudtam leírni, amit láttam, hallottam, megéltem, tapasztaltam, és próbáltam átszűrni az agyamon.  A hármas szerepkör viszont tágította a konfliktusfelületet, és ha adatgyűjtőként rendben is lettek volna a dolgok, asszonyként és orvosként kemény kihívásokkal találkoztam, amiket már nem tudtam higgadt racionalitással kezelni, viszont úgy éreztem, hogy ezek nélkül nem lenne teljes az írás. Így kerültek a kötetbe a napló- és levélrészletek. A változás idejét leírni nehéz, talán lehetetlen is. Első utam nagyon sok „tételét” cáfolta a második, ennek oka egyrészt a két hónap rövidsége volt, másrészt pedig az egyre gyorsuló idő, benne a változásokkal és ezek következményeivel. Ebben a második kameruni kötetben már igyekeztem nem tételesen fogalmazni, befejezni, de nem lezárni.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a korábbi magánkönyvkiadásokkal kapcsolatban?
TI: – Két kötetem jelent meg privátkiadásban: a „Buen Camino! – Jó utat!”, majd az „Álomcsapda”. A zarándoklatról szólót később a pécsi Publikon Kiadó is megjelentette. Tulajdonképpen naplónak indult mindkettő, nehéz életperiódusaimat átsegítendő. A Caminót aztán mégis megmutattam Fekete Vince erdélyi író, költőnek, ő pedig közlésre valónak találta, mindjárt ajánlott kiadót is, ahol megpróbálhatom. Így történt az „Álomcsapdával” is. A terjesztés nehézségei ellenére szép példányszámban fogyott mindkettő.
– A mostani könyvének ki olvasta elsőként a kész kéziratát? Kik azok az emberek, akiknek hallgat a tanácsaira?
TI: – A. Gergely András antropológus a kötet olvasószerkesztője és Kaczvinszky Péter, aki a kéziratot gondozta.
Kik azok az emberek, akiknek hallgatok a tanácsaira? Azok, akiknek a tanácsai felülírják az ellenérveimet, ha vannak, és többnyire vannak.
– Kiknek szól a legújabb könyve? Milyennek képzeli el az ideális olvasóját?
Turóczi Ildikó: – Mindazoknak, akik ismernek, és kíváncsiak arra, hogy mivel töltöttem az időmet Kamerunban. Akiket érdekel, hogy miért mentem oda, miért megyek vissza, hogyan éltem meg az ott töltött időt, mi ennek az értelme és hozadéka stb. Mindazoknak, akik nem ismernek, de kíváncsiak az Esu-föld „hegyi királyságára”, az ott élőkre, szokásaikra és hagyományaikra, történeteikre, ünnep- és hétköznapjaikra, örömeikre és bánataikra, reményeikre és reményvesztettségükre. És mindazoknak, akik időközben bekapcsolódtak a munkánkba, támogatják és lelkesítik azt. És, hogy milyen az én „ideális olvasó” képem? Nem tudom, még nem gondolkodtam ezen. Kíváncsinak és kritikusnak.