Az első magyar public relations szakfolyóirat társadalomelméleti magazinja
Hans Rosling könyvének alcíme: „Tíz ok, amiért tévesen ítéljük meg a világot, avagy miért állnak jobban a dolgok, mint gondolnánk.” Nem tudom, megvan-e a Philadelphia c. filmből az a rész, amikor Denzel Washington azt mondja: „Most magyarázza el ezt úgy nekem, mintha egy hatéves gyerek volnék.” Na. Pont ilyen érzésem volt a könyv elején – […]
Ha csak annyival akarnám eladni Philippe Sands könyvét, hogy jogtörténeti munka, ami arról szól, hogyan rögzültek a „népirtás” és az „emberiesség elleni bűntett” fogalmak a nemzetközi jogban, akkor gyakorlatilag élve temetném el az idei év egyik legfontosabb tényirodalmát. Úgyhogy nem is teszek így. Mert ez a mű sokkal több ennél. Ez ugyanis (legalábbis ami felépítését […]
„A krétai Epimenidész a következő halhatatlan kijelentést tette: Minden krétai hazudik.” Erre az amerikai Seth Stephens-Davidowitz a könyvében a következő halhatatlan kijelentést tette: „Mindenki hazudik. Na, Epimenidész, most mit lépsz?” Különben meg tényleg. Hazudunk arról, mennyit szeretkezünk, mit gondolunk a gyerekeinkről, mennyire vagyunk toleránsak a kisebbségekkel. Hazudunk a Facebookon, a szociológiai kutatásokban, az állásinterjún. Hazudunk […]
Elégtelen a szókincsem ahhoz, hogy hangsúlyozzam, mennyire fontos Krekó Péter könyve. Nyilván elsősorban a témája miatt – a tömegparanoia ugyanis már egy ideje nem pusztán frenetikus tréfa, alkalom arra, hogy a közösségi oldalakon felhőtlenül kacarásszunk a chemtrail vagy a laposföld-féle butácska agymenéseken. A konteó ugyanis szép csendben a XXI. század hibrid háborúinak hatásos fegyverévé vált, […]
A „Ha már megvetted, olvasd is el!” magánkulturális akcióprogram keretén belül vettem le ezt a kötetet a polcról. Gyanítom, elég sok könyves van azzal úgy, hogy tele a lakás olyan könyvekkel, amiket meglátott valahol, valamiért szimpatikusak voltak neki, ingyen vagy szinte ingyen el lehetett vinni őket, és észre sem vette, hogy igazi olvasói szándék nem […]
Miután Demeter Szilárd PIM főigazgató, akit mostanában a magyar irodalom és kultúra fölött lebegő óvó tekintetként tudok elképzelni (némi Szauron-áthallással) megadta a maga definícióját a „magyar író” nevezetű természeti képződményről (ti.: „az a magyar író, aki magyar olvasónak, magyarul ír művet és azt szeretné, hogy száz év múlva magyarul olvassák ugyanazt a művet, az az […]
