A TANÍTÁS TANULSÁGAI

Azok az emberek, akik embertársaikkal foglalkoznak munkájuk során, idővel egyre több bizonyságot nyernek arra, mennyire különbözőek is vagyunk. Amikor korrepetálni kezdtem, eleinte úgy tekintettem erre a feladatra, mint egyszerű tényközlésre, magyarázásra. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a tanítás ennél jóval többről szól, ugyanis – habár nem a klasszikus értelemben – meg kell ismerni a tanítványaimat. Mottó: « Exercitatio artem parat » („Gyakorlat teszi a mestert”) – Publius Cornelius Tacitus (i.sz. 56-117, római történetíró)


Nyolc évvel ezelőtt (2007-ben) léptem be a korrepetálás egyedi világába. Nem célszerű úgy megközelíteni egy-egy tanítvány problémáját, hogy az esetleges hibást keressük: a gyerek volt lusta, motiválatlan, érdektelen az adott tárgy iránt; a tanár/tanító, aki amúgy is „pikkel a Petire”; avagy a szülő, aki meg nem is érti, hogy miért kapott már megint egyest a gyerek.
Minden „eset” egyedinek tekintendő. Az én feladatom az, hogy az egyéni adottságokat és a meglévő tudást – ami még akkor is létezik, ha „a gyerek azt se tudja, mennyi 2×2”  – felmérve olyan órákat adjak tanítványaimnak, amelyet követően az ott elhangzottakat hosszú távon is tudják alkalmazni.
A legtöbben matematikával kapcsolatos gondjaikkal fordulnak hozzám, melynek oka kettős lehet: egyik a gyakorlati alkalmazás bemutatásának gyakori elmaradása, másik a túlbonyolítás. Az alapokat viszonylag könnyen el lehet sajátítani akkor, ha a diákok tudják, mi az egész háttere. Annak megtanulása, hogy a2+ b2 = c2 és az, hogy ez a Pitagorasz-tétel, önmagában semmit nem ér. Még az is kevés, hogy „derékszögű háromszög egyik befogójának négyzete plusz a másik befogójának négyzete egyenlő a mi volt a mondat elején…?!”
Amellett, hogy értelmezzük a tételt és rámutatunk, hogy nem a betű a lényeg (a Pitagorasz-tétel egészen más alakban is feltűnhet), fontos a lehetséges gyakorlati alkalmazást is bemutatni, hogy a tanulók tudják mihez kötni az elhangzottakat. Elég csak arra gondolni, miért is  vágunk át egy téren ahelyett, hogy a kijelölt utat követnénk.

A fizika feladata a körülöttünk lévő élettelen környezet folyamatainak, jelenségeinek magyarázata. A matematikát, mint leíró nyelvként használja, így szoros összefüggés van közöttük – érthető tehát, hogy az egyenletek világától viszolygó diák a fizikával sincsen kibékülve.

Ez a tudomány azonban elsősorban nem a számokról, hanem a legtöbbször igencsak látványos kísérletekről szól (hasonlóan a kémiához). A közoktatásban azonban forrás- és időhiány miatt sajnos kevés lehetőség van kísérletek bemutatására, így viszont a tanulók nem tudják mihez kötni, mit is jelent az az s = vt valójában.

A fizika nagy előnye, hogy mindennap tapasztaljuk jelenségeit, csak nem feltétlenül vagyunk tisztában vele. Ilyen a gravitáció, a felhőképződés, az, ha elesünk a villamoson, vagy ha szivárványt látunk.
Meg kell mutatni, mi is valójában azok mögött a képletek mögött és így talán visszafordíthatjuk azt a folyamatot, ami a gyerekek fizikától való elfordulását eredményezi napjainkban.

A középiskolák első két évfolyamán a földrajz tantárgya a természetföldrajz anyagát öleli fel. Többek között a hegységképződés, a folyók járása, a meteorológia és a térképészet alapjai tartoznak ebbe a tárgykörbe. A tapasztalatok szerint a diákok nagyobb része kedveli ezt a tárgyat, a topográfiát kivéve – az ország/főváros párosítás megtanulása még az egyetemeken sem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé.
Ugyanakkor a földrajz tantárgy tanítása is komoly terepi munkát igényel, úgy, mint térkép segítségével való tájékozódás, a geológiai és/vagy domborzati viszonyok vizsgálata vagy meteorológiai állapotjelzők, jelenségek mérések, illetve vizsgálata.

Author: Weisz Dávid

Tájékoztatás, értelmezés, tanítás - ez a három tevékenység a tudomány által elért eredményeknek a megszokottól kissé eltérő módon történő kommunikálására vonatkozik. Az aktuális tudományos hírek hátterének ismertetésére törekszem. Kapcsolat a szerzővel: weisz.david@prherald.hu

Vélemény, hozzászólás?