Szabados Tamás, a Syllabux Kiadó tulajdonosa és ügyvezetője lassan három évtizede dolgozik a könyvszakmában, saját kiadóját 2008-ban alapította. Vállalkozói ars poeticája: „A magunk örömére gondozzuk a könyveket, azaz kizárólag olyan kéziratokkal foglalkozunk, amelyeket kedvelünk.” A könyves szakembert ezúttal a könyvkiadás Európai Uniós támogatási rendszerének részleteiről kérdeztük.
– Magyarországnak a közeljövőben megközelítően 70 milliárd EU-támogatást kell visszafizetnie. Mennyire érinti ez a könyvszakmát?
R. Szabados Tamás: – Adófizető állampolgárként természetesen érint, és nem vagyok tőle boldog. A könyves pályázatok egy részéről szerencsére Brüsszelben döntenek, úgyhogy a hazai döntéshozók keze – legnagyobb fájdalmukra – nem turkálhat ebben a kalapban. Nem arról van szó, hogy az EU kizárja a kormány által preferált résztvevőket, hanem arról, hogy ugyanolyan eséllyel kell ringbe szállniuk, mint a többi pályázónak, amit rettenetesen utálnak. Ráadásul az EU-s támogatás sokszorosa a hazainak: míg az NKA átlagosan 200-300 ezer Ft-tal támogat egy-egy kiadványt, az EU címenként ennek a tízszeresét adja, ráadásul több könyvből álló projecteket támogat, amelyek éves kerete 18-30 millió Ft körül van. Ez egy kiadó számára sok esetben a túlélést jelenti.
– Az Európai Unió Irodalmi díjának egyik nyertese az idén a magyar Szvoren Edina volt. A díjat „Európa legjobb feltörekvő szerzőinek elismerésére” hozták létre. Egyetért a zsűri döntésével?
RSZT: – Először is gratulálok Szvoren Edinának. Minden nemzetközi díj, minden lefordított magyar mű tudatosíthatja a külföldi kiadókban, hogy vannak magyar írók. Ugyanakkor nem feltétlenül az úgynevezett magas kultúra a legalkalmasabb erre a célra. A magyar olvasók kifejezetten nyitottak az idegen kultúrákra: a könyvek túlnyomó része fordítás, nálunk műfordítóként sokkal könnyebb megélni, mint íróként – viszont nemigen akad magyar kiadó, amelyik szépirodalmi művekkel akarná letarolni a piacot. A könyvkiadás ugyanis kőkemény gazdasági vállalkozás, amit elsődlegesen a kereslet határoz meg. Érdekes módon mindezt azonnal elfelejtjük, amikor meg akarunk jelenni a nemzetközi piacon. A magas kultúra már rég nem tölti be azt a szerepet, amit mondjuk az 1960-as, 70-es években.
A szépirodalom kiemelt támogatása azon a tételen alapul, hogy vannak értékes és kevésbé értékes műfajok: a szépirodalom értékes, a populáris irodalom nem az – amivel az a gond, hogy a minőség nem műfajfüggő. Az EU-s támogatási rendszer 2014-ig jól tudta ezt, és – nagyon helyesen – nem kötötte meg a kiadók kezét, hanem rájuk bízta, milyen piaci szegmensekben próbálnak pozíciókat szerezni. Tavaly óta viszont hangsúlyossá vált a szépirodalom támogatása, és ezen belül is komoly előnyt élveznek az Európai Unió Irodalmi Díjának nyertesei.
A fordulat egyik lehetséges magyarázata az, hogy a szépírók hihetetlenül jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, de ez természetesen nem igaz. Viszont a kulturális pénzekből élő, vagy azok elosztásával foglalkozó hivatalok – tanszékek, bizottságok, kollégiumok, szövetségek, egyéb testületek, intézetek, stb. – vagyis a magas kultúrával foglalkozó intézmények valóban képesek hatékonyan képviselni érdekeiket. Ráadásul a politika sokkal szívesebben egyezkedik intézményekkel, szervezetekkel, mint azokkal a piaci szereplőkkel, akik nem szoktak hozzá, hogy a hivatali út stációit végigjárva érvényesítsék az álláspontjukat. Ennek következtében az EU deklarált kultúrpolitikai céljai és kultúrpolitika gyakorlata eltávolodtak egymástól.
– A műtárgyak és műkincsek után a könyvek jelentik a második legfontosabb kulturális exportcikket az EU-ban. Az Európai Bizottság évente 3 millió eurót költ műfordítások támogatására, és több mint 2,4 millió euróval támogat a könyvszektorban indított együttműködési projekteket. A Magyar Könyvhéten megjelenő új műfordítások száma mintha gyökeresen ellentmondani látszana ezen nagyívű számsoroknak…
RSZT: – Ha bemegyünk egy könyvesboltba, látni fogjuk, hogy nem a hazai szerzők dominálnak. Magyarország ebből a szempontból kifejezetten EU-kompatibilis: kulturálisan nyitottak vagyunk. Ugyanakkor a Könyvhét deklaráltan a magyar könyv ünnepe: kizárólag magyar szerző műve lehet könyvheti könyv. Ettől függetlenül, mindenki megtalálhatja kedvenc külföldi szerzőjét a standokon, és ezekre is ugyanúgy érvényes a könyvheti 10%-os kedvezmény, mint a magyar művekre.
– A külső országimázskép formálása során fontos és hatékony eszköz lehet a magyar könyvek külföldön történő megjelentetése is. Mi a helyzet ezen a téren?
RSZT: – A 90-es évek közepén több cikket írtam arról, hogy inkább a populárisabb műfajokban kéne a nemzetközi piacon megjelenni. Ezt a modellt ma skandináv krimiként ismeri a világ. Nem azt mondom, hogy tőlem vették az ötletet, de mindenesetre benne volt a levegőben. Míg rólam itthon leszedték a keresztvizet, az északi országok kőkemény állami pénzeket nyomtak abba, hogy megjelenjenek a nemzetközi bestseller piacon.
Az EU tavalyig kifejezetten pártolta ezt a vonalat. Mód lett volna rá, hogy EU-s pénzen szerezzünk külföldi piaci pozíciókat. A szakma sajnos átaludta ezt az időszakot. Szokás szerint elment a szekér.
A magyar könyvszakma meghatározó szereplői egyedül azzal törődtek, hogy számukra kényelmes viszonyokat alakítsanak ki a hazai könyvpiacon. Senki se foglalkozott azzal, hogy külföldön is jól eladható szerzőket építsen fel, ami azért szomorú, mert több olyan írónk van, aki alkalmas lenne rá. Mondok egy példát. Annak idején, boldogult kiadói szerkesztő koromban, évekkel a „vámpír-hiszti” kitörése előtt megkaptam Romanek Gábor álnevű szerző Meta című regényét, ami egy nagyon feszes, sodró, Budapesten játszódó farkasember történet. Egyetlen kiadó se vállalkozott rá, hogy megjelentesse. A szerző azóta eltűnt, az e-mail címét is megszüntette. A magyar könyvkiadóknak sajnos nincs szemük a meghatározó nemzetközi trendekre – és ezen az se változtat, hogy az egyre marginálisabbá váló szépirodalmi életben vannak magyar sikerek.
– A digitális korszakváltás, a globalizáció, valamint a kulturális és nyelvi törésvonalak mentén jellemző piaci szétaprózottság jelentős kihívást jelent az európai könyvkiadásnak. Hogy látja ezt a problémát?
RSZT: – Az EU azért támogatja a műfordítást és könyvkiadást, hogy elősegítse a különböző tagállamok integrációját. Az Unió ugyanis nem csak nyelvileg, hanem társadalmi berendezkedését nézve is sokszínű. Ha kézbe veszem pl. A tetovált lányt, akkor viszonylag pontos fogalmaim lesznek a svéd szociális ellátó rendszerről, a szerkesztőségekről, a bíróságok vagy a családi nagyvállalatok működéséről, a börtönökről, a társadalom szexuális értékrendjéről, stb. – azaz viszonylag pontos képet alkothatok a svéd mindennapokról. Ötleteket kaphatok, esetleg utánanézek dolgoknak, ha megtetszik valami, megpróbálhatom itt is meghonosítani. A populáris kultúra ilyen téren ugyanis pontos (most természetesen nem a sci-fire vagy a fantasyre gondolok), ellenben az úgynevezett magas kultúra ebből a szempontból nem jó információhordozó.
A digitális korszakváltás már komolyabb problémát jelent, ugyanis alapvetően megváltoztak az olvasási szokások. Aki sugárzó képernyőn, azaz monitoron, tableten, mobilon olvas, az inkább a rövid terjedelmű szövegeket részesíti előnyben – és valljuk be őszintén, az olvasás szerepe erősen visszaszorult a szórakoztatóiparban. Viszont a felsőfokú oktatás arra épül, hogy a diák képes nagy mennyiségű szöveget viszonylag gyorsan befogadni és értelmezni. Ehhez az kell, hogy olvasson – tehát nem az irodalmat, hanem az olvasáskultúrát kell támogatni, amihez célszerű olyan műfajokat kiadni, amelyek nem csupán a vájt fülű elit számára fogyaszthatók. Nyugaton gyorsan reagáltak erre a kihívásra, ott minden társadalmi réteg szinte összes problémáját érintő, jól megírt ifjúsági könyvekkel árasztották el a könyvpiacot. Ők jelentős állami pénzeket nyomnak ebbe a piaci szegmensbe.
Az EU egyébként 2016-tól kiemelten fogja támogatni a digitális könyvkiadást, amire a magyar könyvkiadók többsége technikailag sincs felkészülve – arra meg végképp nem, hogy a nemzetközi piacon üzletileg versenyképes, jól felépített szerzőkkel jelenjenek meg a jövő könyvpiacán.
– És mi a helyzet az „e-könyvek” hazai támogatásával kapcsolatban?
R. Szabados Tamás: – Ha azt mondom tragikus, finoman fogalmaztam. Az összeg, amit erre a célra – egyébként teljesen átgondolatlanul – elszórnak, akkor se számítana, ha nagyon okosan használnák fel.
Persze nem akarom egyedül az államra tolni a felelősséget: az, hogy a megfelelő pillanatban nem alakult ki a magyar e-könyv piac, és átengedték a terepet a kalózoknak – aminek következtében a kalóztartalmak letöltése meghatározó kultúrafogyasztási szokássá vált –, elsődlegesen a kiadók felelőssége, akik nem reagáltak akkor, amikor kellett volna.
