A munkával még csak elboldogul valahogy egy pr-ügynökség, de belegebed, mire a terjeszkedéséhez szükséges megfelelő munkatársat talál. Jelentkezőben nincs hiány, de közülük sokan más szakmák vagy az iskolák „hordalékai”, akik úgy gondolják, hogy a „péerezni” a bolond is tud. Így a lottón se sokkal rosszabb a nyerési esély, mint a munkatárs-keresésben.

Hill and knowlton

Hill and knowlton

 

Az utóbbi időkben folyamatosan növekednek ügynökségem megbízásai, bővülnünk kell. Mivel munkánk van elég, saját nevelésre nincs idő. Nagy a keletje a két-három éves ügynökségi gyakorlatot szerzett „péeresnek”. Kísérletezzünk a hirdetéssel! Feltételezzük magunkról, hogy szakmánkhoz hűen képesek vagyunk beleírni, hogy kit, milyen ismeretekkel keresünk. Hangsúlyozzuk a nyelvtudás szükségességét, és az ügynökségi gyakorlat elengedhetetlen voltát. A kritériumoknak megfelelő jelentkezők aránya: 0,001 ezrelék. Lehetséges, hogy túl szigorúak voltunk. Hívjuk meg a (legalább) háromnegyed részben passzolókat. Először a fiatal, megfelelő képzettségű angol nyelvtudású, a „CV”-jéből kiderülő, a „kommunikációs brancsban” forgó jelöltek kerülnek sorra.
X. úrnak újságírói tapasztalata van, tünteti fel életrajzában. Az állítás igaz, „rendszeresen írt és szerkesztett” az egyetemi lapban. Ügynökségnél szerzett ismeretei is csupán egy „kóstoltatás” szervezésében öltenek testet. Ellenben a diploma átvétele óta eltelt két évben csak akasztott emberként nem tett szert bölcsességre.
A fiatalok arról panaszkodnak, hogy nem kapnak lehetőséget. Nehéz bekerülni jónevű ügynökséghez. Az alapfogalmaknál viszont már elbizonytalanodnak. S a pr-munka számukra vagy csak az írást, vagy csak a rendezvényszervezést takarja.
A kissé rutinosabbak tapasztalata néhány nagyobb lélegzetű konferencia, termékbevezetés levezényléséből áll, rendszerint alvállalkozóként, csak egy-egy alkalomra szerződve. A szakmában a nyüzsgést, a sok érdekes emberrel való találkozást látják; éves stratégiáról, hosszantartó alapos munkáról, krízishelyzetek megoldásáról még nem nagyon hallottak.
A kezdők azonnal nem állíthatók hadrendbe.
A korosabb jelöltek közül sokan, akik már szívtak ügynökségi levegőt vagy lehúztak cégek pr-osztályain néhány évet, megkeseredettségükről tesznek tanúbizonyságot. Kérés nélkül sorolják sérelmeiket, nincs bennük bizonyítási vágy, nem tudnak lelkesedni, csak túl akarják élni az életüket a malomban. Nem értik, mi baj van velük, miért nincs nevük a szakmában, nem látják maguk körül a viszálykodás vagy a szürkeség burkát. „Savanyúka”, „Panaszkodóka”, „Meghurcoltka”, „Szar-keverőke” a fiatalok közül is kiesik.

Burson Marsteller

Burson Marsteller

A péeres sok ember közt forog, akkor is jólöltözöttnek kell lennie, ha a háttérből irányít. Vajon hogyan jelenik meg a jelölt egy sajtótájékoztatón, ha élete sorsfordulójának is beillő felvételi beszélgetésen topisan, rendezetlenül vagy nem az alkalomhoz illően öltözött? Nem kell báli ruhába jönni, de a minőségi anyagból készült kosztümből, jó zakó-nadrág kombinációból többre következtet a leendő munkaadó, mint a pulóverből.
Másik véglet a kiöltözős fajta, „tanári kar évzárón” stílusban.
Borzoska” és „Falusiaska” is fennakad a rostán.
Aztán itt van még a nyelvtudás: két nyelv ismerete nem túl gyakori, s mindez kellő biztonsággal, mint a fehér holló.
„– Igen, egész jól megy az angol” – csillan fel az egyik jelölt szeme. Nem, azért telefonon tárgyalni, még nem megy. Jelentésírás idegen nyelven? Azt azért mégse! Akadnak már szép-számban külföldi iskolákban tanult jelöltek is, pompás nyelvtudással, világlátással, ennek megfelelő fizetési igénnyel, ám kevéske hazai tapasztalattal.
Az írással magyarul is gondok vannak. A „majd belejövök”-től a „meg tudom oldani” feladatokig széles a válaszok skálája, referenciaként sokat emlegetik diplomamunkájukat, mint az eddigi legjelentősebb írásművüket. Kevesen vannak csupán, akik agyukban bizsergést éreznek, ha ujjuk a klaviatúrához ér. A pr-szakosítót végzők is panaszkodnak, igazából nem írattak velük annyit, hogy gond nélkül fogalmazzanak, és művük megfeleljen a tartalmi követelményeknek.
Az ügynökségnél dolgozók közül előnyben részesüknek azok, akik ügyfeleikről lelkesen, de legalább is elismerően beszélnek, akik büszkék eddigi eredményeikre. Hátrányban azok a cégnél dolgozók, akik az eddigi ügynökségeikről lesújtóan nyilatkoznak. A munkaidő gyakori téma a beszélgetésen, sajnos ez nem az a munka, ami mellett óvodába lehet menni a gyerekért. Az a legfájóbb benne, hogy a jelöltek erre maguk jönnek rá. Nehezebben értik meg a vidékiek, hogy ha Budapestre költöznek, az alapoknál kell kezdeniük, se kapcsolatrendszerük, se helyismeretük, se lakásbérletre elegendő jövedelmük nem lesz évekig.
S lássuk mi újság a sajtókapcsolatok terén.
Adott egy jelentkező, különböző cégek, sőt ügynökségek account és pr-munkáin edződve: hét – az adott pr-ügynökséggel régi jó kapcsolatban álló – újságíró közül hatan nem ismerik, a maradék egy is csak egyszer beszélt vele. Kicsit megalapozottnak tűnik az újságírók panasza, hogy a péeresek zaklatják őket.
Az egyik jelölt így foglalja össze a sajtómunka lényegét: „az újságírókat hívogatni kell…” Az ilyenek mind elhagyják a meghívójukat. Igazi, kölcsönös munkaelismerésen alapuló kapcsolat évek alatt alakulhat ki. Talán ezért tudnak csak kevés jelöltet ajánlani az újságírók. Velük vagy a telefonálósok tartják a kapcsolatot, (akiknek a nevét, cégen belüli szerepét nem jegyzik meg az újságírók), vagy az ügynökség vezetői (akik munkatársi állásra nem jöhetnek számításba). Talán éppen az utóbbiak nem hagyják beosztottaikat „kapcsolatot-építeni”.

FYN PR

FYN PR

De hol vannak a rutinosak? Azok is léteznek, ám nem jelentkeznek álláshirdetésekre. Professzionális fejvadász vagy amatőr ügynökségi „felhajtó” megkeresésére nyitottak egy-egy ajánlatra. Ők azok, akik meg tudnak jelenni, ismerik az ügynökségi munkát, akár váltanának is, a rendelkezésre álló bérkeret többszöröséért. Közállapotunkat jellemzi a számlázós – nem számlázós ellentét. Természetesen többet visz haza az, aki számlát ad, s bétéjében önmaga alkalmazottja minimális társadalombiztosítási- és adóbefizetéssel. Bár kérdéses, hogy hosszútávon megéri-e. Gyereket szülni, megbetegedni, vagy egy baleset után hosszasan otthon feküdni a számlásnak előnytelenebb, mint egy főállású alkalmazottnak. Minden vásárlást számlával intézni, adó- és tébé-trükköket alkalmazni viszont előnyösebb. A számlázók által kihozott nettó kereset összes bérjárulékával együtt horribilis lehetőség egy bérkultúrával rendelkező cég számára.
Ilyen a mai kommunikációs munkaerőpiac, kicsi, kis testi hibákkal. Néhány év, és talán a „nevelő-ügynökségek” igazi profikat bocsátanak ki majd. Mivel az érdeklődés nagy a szakma után, talán a munkaerő-kínálat is bővülni fog.
De addig dolgozni kell!