A viszony ellentmondásos, pedig nem így indult, olyan harminc-harminckét évesen elbűvölt Cortázar. Vagyis: elbűvöl most is. De van, ami azért zavar.

Itt és most. A cím azért nagyon is jó, nem tudom, honnan jött, volt egy ilyen kötete eredetileg? Olvasás közben eszembe jutott, igen, ez itt van és most van. De.

Eleve van bennem némi, nem is kevés távolságtartás az ideológiákkal szemben. Ez az én bajom. Olvastam már esszéjét is, levél a havannai írókhoz, vagy efféle, 1970, vagy kicsit utána, nem tudtam akkor sem hová tenni. Akkoriban mi is (család) ott éltünk, apám úgy próbálta motiválni a kajak-kenura kevéssé fogékony kubaiakat, hogy azt mondta nekik: ha nem hajtasz (edzésen), az életben nem fogsz semmit látni máshol, soha nem engednek külföldre. És ez a legkisebb rossz. Cortázar mégis ünnepli azt a rendszert. Olyan húszéves lehettem, az átkos vége felé vagy már az átkos után, – újátkos –, egy arab srác próbált a buszon megtéríteni, milyen gonoszak az amerikaiak, lebombázták a faluját. Mondtam, nézzen már körül, ez a szovjet szellem öröksége, minden szürke. Ki tudja, kinél van az igazság? A szürke mégiscsak egy szín, a lebombázott falu meg lebombázott falu. Cortázar tapasztalata Latin-Amerika. Németh László téved, amikor Közép-Kelet-Európát ahhoz annyira hasonlatosnak tartja, nem kis fokozati különbségek vannak (Afrika még pokolibb, érzésem szerint). Megértem, ha a latin-amerikai pokolban valaki a baloldaliság felé fordul – ahogy megértem azt is, hogy egy balos diktatúrában pl. a hazafisághoz. Csak hát éppen, mert képes vagyok ezt megérteni, nem is tudom komolyan venni. C. pedig talán igen.
De ez az ideológia. Innen jön az, amit irodalomnak neveznek.

A kötet darabjainak többségét ugyanis átitatja az ideológia. A kiszolgáltatottság egyetemes, a többi: máz. És sajnos van itt olyan, amikor a máz zavaróvá válik. Nagyjából még egy ív is van, az elején – az én ízlésem alapján – még elviselhető ez (A második alkalom tényleg itt és most, ez a novella jutott eszembe, amikor mondták, mikor kell visszamennem a második oltásra, megjegyzésem páratlan szellemességét megérti az olvasó, amint elolvassa nevezettet), aztán jön két nehezen vállalható darab: a Trebmen – ezt a hasonlatot már Wass Albertnél is egészen ízléstelennek éreztem, értetlenül állok előtte –, és a Valaki, aki erre jár: ez nálam tisztán propagandaírás. És a legutolsó, A Mantequilla-meccs: ebben éreztem azt, hogy C. bármit meg tud írni: de végül is mi ez? Ez a novella reprezentatív lenne az Európában élő latin-amerikaiak vonatkozásában? Mert ha nem az, akkor egy ragyogó technikai tudással megírt kommersz darab.

Nem ez a legjobb kötete, az biztos, viszont itt is vannak ínyenc megoldásokkal fűszerezett rendkívüli darabok – mármint az írók 99,9%-a esetében rendkívüliek lennének, C.-nál azért azok sem azok.

A könyvről