UTAZÁS A TETTEK KÖLTŐJÉVEL

Amikor kezembe veszem, azon nyomban érzem az orromban a frissen nyomott oldalak ropogós illatát. A tört fehér kopogós kötésben a sorok rendezett tömöttségben kanyarognak a papírlapokon. Salamon Pál (akit legtöbben „A Sorel-ház” írójaként ismerhetnek) legújabb regénye: „Az utazás”, folytatása az író 1992-ben elindított hitvallásának, miszerint: „Csak azt írom meg, amit nem tudok nem megírni. Vagyis azt, ami személyes sorsomat vagy a veszélyek felé tántorgó fajtámat, az embert érinti.”

Az utazás elbeszélője korunk válságainak történeti gyökereit kutató felfedezőút elmesélésével indul, végül szerelmi történetek közepette kibontakozó családregénnyé változik. Apa és fia felkeresik a közelmúlt történelemformáló nagyságait négy „javíthatatlan”, jobb sorsra érdemes fiatal bűnöző kíséretében. A találkozások folyamán a történelemkönyvek nézőpontjától meglehetősen eltérő perspektívából szemlélhetjük a nagy szörnyetegek „isteni” küldetéstudatát. Mindezzel a történelem egy zavarba ejtően újszerű olvasatát ajánlja fel. Az már csupán rajtunk áll, hogy elfogadjuk a felhívást, vagy nem. Mindenesetre a szerző nem könnyíti meg a dolgunkat.
Az elbeszélő én rövid, magvas epizódok után kisebb enumerációban ismertet meg minket az elkövetkezendő események cselekvőivel. Amennyiben hajlandóak vagyunk az elbeszélőre bízni magunkat – és nem akarunk erőszakosan magyarázatot kapni a zűrzavarra-, később megérthetjük, mi célból keverednek az idősíkok és létállapotok már az első pár oldalon.

Arról azonban nem tehetek, hogy bizonyos előfeltevéseim befolyásolják az olvasatomat. Amint elkezdtem belemélyedni, az első irodalmi párhuzam, ami az eszembe jutott Dante Commedia-ja volt. A filozófiai gondolatokra épülő szerzeményt hívták elő bennem Az utazás azon elemei, mint például a fiát, már biológiai értelemben nem élő édesapja vezeti egy utazás során, miközben az emberi lét alapjait érintő kérdésekről is tanítja, továbbá az Isteni színjátékban felbukkanó eposzi jellegek, itt a javíthatatlanokat illető állandó eposzi jelzőkkel csengenek össze. („Ábrándosképű András megkérdezte: -Hitler úr építészmérnök? Az addig mozdulatlanul ücsörgő Néma Tamás megszólalt: -Ezek teljesen hülyék!”)
Hiábavaló lenne műfaji szempontból akaratosan beszuszakolnunk valamelyik szépirodalmi regénytípusba. Magán hordozza ugyan a történelmi regények stílusjegyeit, mivel a cselekményvezetése lineárisnak mondható, a téma is e felé hajlik, a történet talányainak nagyobb részére is választ kapunk a kellő pillanatban, azonban az időben való előre-hátraugrálás, valamint a saját idő, és a megélt idő több síkon történő elbeszélése inkább egy filozófiai esszéfüzér érzetét kelti. A szerző létrehozott erre a sajátos írásmódjára egy külön kifejezést:sűrű szövésű irodalom. Ez a fogalom ellent mond a nyelvtankönyvek múlt-jelen-jövő hármas tagolásának. És ha jobban belegondolunk a mindennapi életünk során sem így élünk. Gondolatban és érzelmileg folyton oda-vissza ugrálunk a múlt, a jelen és a jövő között. Így, ha alkalomadtán elkalandozunk, akkor sem szabálytalankodunk, hanem tesszük a dolgunkat. Ahogyan a regény elbeszélője is pontosan ezzel a móddal adhatja meg mondandója hitelességének az alapját.
Ha már felmerült a hiteleség kérdése nem mehetünk el szó nélkül az elbeszélő én kérdése mellett. A szerző állítása szerint: „Az elbeszélő és apám útitársa egyek”. Ezáltal világossá válhat számunkra, hogy itt pontosabban három én (az író, az elbeszélő és a főszereplő) egyé válása történik. Azok számára, akik olvasták Salamon Pál korábbi regényeit ez a tény – Az utazásban elejtett nyomok alapján, magyarázat nélkül -, magától értetődik.
Az pedig, hogy ez a három hang sikeresen ötvöződik-e egyetlen krónikás tollában, arra a regény maga szolgál bizonyítékként. A hitelességet szolgálva minden apró mozdulatot részleteiben rögzít, a párbeszédek lélekremegtető feszültségeitől olykor „köpni-nyelni” sem tudunk. („-Már háromnegyed százada képmutató társadalmárok, politikusok és firkászok, okosabbnál okosabb senkiháziak írják és üvöltik, hogy én, a Sátán ügynöke találtam fel és valósítottam meg a fajelméletet. – Már nem hangoskodott, hanem magából kikelve ordított:- Adolf Hitler annak ellenére merte megtenni ezt, hogy a nagy francia, majd amerikai és azóta minden valamire való alkotmány kinyilatkoztatta, hogy minden ember szabadnak, egyenlőnek és egymás testvérének születik. Ez annyira igaz, mint az, hogy a Föld lapos, és a Nap kering a Föld körül. … Először is, én művész és államférfi vagyok, nem elméletfeltaláló…”)
A fent említett idézet az első állomáson hangzik el Adolf Hitler szájából. Ilyen dialogikus szituációkban az elbeszélő átkapcsol egy másfajta nézőpontba, és mintegy nálánál nagyobb kontextusban, tanúként tudósít az elhangzottakról. Gazdag gondolati, filozófiai, vallástudományi és történelmi háttértudás van jelen apa és fia „szellemi életrajzának” a múlt és a jelen folyamatos összefonódásának reakciója mögött. Míg a cselekményvezetése linearitást mutat, addig a tér és idő kezelése folytonosan fenntartja a káosz érzetét. Az anyagi és szellemi világ teljes zűrzavarában indul és halad a történet előre. Észrevétlenül ugyan de ez az alapvelő konfliktus képezi a majdani megértésünk alapját. A XX. század – és valójában a ma emberének is- elsődleges életérzése pontosan ez a zavaros átláthatatlanság, az anyagi és a szellemi világ egymásmellettiségének teljes megértetlenségéből, félreértettségéből adódóan. („Nem értik, mi akar tőlük a Biblia”) Az anyagi és szellemi világ kettősségének megértéséhez talán minden korok művészei állhatnak a legközelebb, hiszen ők azok, akik alkotnak, teremtenek, hasonlatosan ahhoz, ahogyan Isten is teremtett. A művészek talán ismerhetik az alkotás, a tettek nyelvét. Az utazás pontosan ennek a teremtő nyelvnek a legnagyobb félreértelmezőit látogatja meg, és meséli el, milyen meggyőződésből vezették ők a szakadék szélére az emberiséget. Nem kell sokáig gondolkodnunk, ha mi indulnánk erre az útra, hasonló céllal vajon kit keresnénk meg elsőként. Adolf Hitlert. Salamon Pál is így tesz. Apa és fia kíséretével együtt ellátogat az Alpok hegyei között elrejtett Sasfészekbe. Az egykori kancellár vendéglátásának célja a történelemben elfoglalt szerepét illető hamis megítélések helyreigazíttatása lesz, így szereplőink is megkapják a választ, amiért jöttek. („A küzdelemre alkalmatlan fajok és népek nem csak a fennmaradásuk harcára, de még arra is gyávák, hogy Isten törvényeit elfogadják, és magukévá tegyék… Márpedig a gyáváknak sem az emberi, de még az állati sors sem kegyelmet, hanem kimúlást, halált, szégyent és bukást rendel. Én ettől a sorstól akarom megóvni az embert. Én Isten akaratának végrehajtására érkeztem!”)
Jóformán magunkhoz sem térünk még az előző találkozásból, máris Rettegett Iván Moszkvájában találjuk magunkat. Megelevenedik előttünk a hagymakupolás Vaszilij Blazsennij székesegyház, sétálunk a Moszkva folyó partján, a vakációhangulatra azonban ránehezedik a fekete limuzinok és öltönyös kémek nyomasztó kedélye. A feszültséget tovább gerjeszti a Sztálin elvtárssal való találkozások sorozatos meghiúsulása. A meghamisított jelentések, képmutatások, és szócsaták kereszttüzében végül Sztálin „elvtárs” gyermekkorából gyökerező küldetéstudata szolgál magyarázatként a kialakult állapotokra. („Megéreztem, hogy miközben anyámat és engem átkoz és szíjjal, ököllel ütlegel, a saját születésén áll bosszút… Ettől a susztertől tanultam a hatalom nélküli élet csődjét.”)
„Szó bennszakad, hang fennakad,/ Lehellet megszegik”. Nem véletlen hivatkozik Arany ezen idézetére. Az utazásnak még nincs vége. Apa és fia Trierbe érkezve Marx Károlytól egy romos porosz kocsmában hallják a következőket: „Marx Károly sem nem lutheránus, sem nem zsidó, hanem forradalmár. Mint a proletárforradalom atyja, a forradalom ügyének áldozva írtam meg A zsidókérdéshez című munkámat, mert tudtam, hogy a proletárforradalom igazát egy zsidótól nem fogadnák el. Ezért zsidógyűlölettel hitelesítettem a Kommunista kiáltványt.” Az eddigi meglátogatottak közül, őt találjuk a legelkeseredettebbnek. A szerző lélekábrázoló tehetségének legmagasabb pontjára ér, Marx jellemének bemutatásakor. Egy alkotóelme, aki nem bír megküzdeni a lelkében ütköző ellenmondásos szenvedélyekkel, nem tudja feldolgozni hibáit, ebből adódó keserűségét, pedig családja szenvedi el.
A könyvet olvasva minél közelebbről ismertet meg bennünket a szerző ezekkel az emberekkel, annál inkább látjuk, mennyire nehéz és mégis magától értetődő dolgok miatt értelmezhető félre az anyagi és a szellemi világ kettősségének valós titka. Az utazás utolsó állomása ahhoz az emberhez vezet el bennünket, aki ezt a titkot annak igaz voltában látta, értette. A XX. század egyik valódi hőse ő: Sir Winston Churchill. A vele való találkozással utazóink elérkeznek céljuhoz. Választ kapnak lelkünket eredendően nyugtalanító kérdésekre, előtérbe kerül a nőiség szerepe mindebben. Világossá válik előttünk, hogy a szócséplés hiábavaló, a könyörgés, és a hamis imák mit sem érnek. Mi sem, és a Teremtő sem értjük őket. Egymáshoz és az Úrhoz is egyedül és kizárólagosan a tettek nyelvén beszélhetünk. Ez az egyetlen közös nyelv. Az alkotó nyelv. Finom humora, nyugodt stílusa, olykor kissé steril mondatszerkesztése a mondanivalót hagyja érvényesülni az esztétikai élvezetek háttérbe szorításával. Ezzel is igazolja a regény tételmondatát: „Ha még nem késő, meg kell tanulnunk az alkotó tettek nyelvét…”
A különböző történelmi eszmerendszerek izgalmas váltakozása közben a végső konklúzió mégsincs erőszakosan kimondva. Higgadt alázattal számol be szereplőiben végbemenő konfliktusokról is. Hogy honnan jöhet ez a tiszteletteljesség? A fiú apja iránti érzéseiből. A regény egészén végig ott hömpölyög ez az érzet.
Eleinte kissé zavaró volt az effajta folytonos lassítás, de később rádöbbentem, hogy pontosan jól van ez így. Magamba nézve valahogy én is hasonlóan mély tisztelettel szeretnék majd élni az apám emlékével.

A KÖTET ADATAI
Nyelv : magyar
EAN : 9789632974972
ISBN : 9632974972
Kötésmód : ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám : 272
Méret [mm] : 144 x 215 x 25
Tömeg [g] : 430

Author: Czeglédi Edina

(1988, Budapest) edina0321@gmail.com