A JEMENI BAHÁ’OK ÜLDÖZÉSÉT ELÍTÉLŐ EURÓPAIAK

Az Európai Parlament és Európa számos nemzeti parlamentjének tagjai közül több mint százan írták alá azt a Nyilatkozatot, amelyben a Jemenben bebörtönzött bahá’í-ok – köztük az év elején nyilvános kivégzésre ítélt Hamed bin Haydara – azonnali szabadlábra helyezését követelik. A levél címzettjei a húti hatóságok irányírói, akik jelenleg ellenőrzésük alatt tartják Szanaát, a jemeni fővárost. ( صنعاء(

Az AFP hírügynökség felvétele

A bahá’í-ok elleni üldözés közelmúltban Szanaában felcsapó újabb hullámát elítélő levél 103 aláírója – Ausztriából, Franciaországból, Németországból, Írországból, Spanyolországból, Hollandiából és az Egyesült Királyságból – a húti hatóságok által elkövetett cselekmények elleni tiltakozókhoz csatlakoztak. A közelmúltban emberi jogok védelmével foglalkozó több ENSZ-szakértő adott ki olyan egybehangzó felszólítást a húti hatóságoknak címezve, amelyben a Mr. Haydara elleni ítélet érvénytelenítését követelik.
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága szintén foglalkozott ezzel az üggyel 2018. januári ülésén.
Jelenleg is hét bahá’í van letartóztatásban Szanaában, akiktől megtagadták legalapvetőbb emberi jogaikat is.

Hamed bin Haydara

Közülük Hamed bin Haydarát tartják fogva legrégebben: 2013 decemberi, munkahelyén történt önkényes letartóztatása óta tartják bebörtönözve. A férfit a szanaai Különleges Bűnügyek Bírósága 2018. január 2-án halálra ítélte. Mr. Haydara ügyét a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásának teljes hiánya jellemzi. Az ítélethirdetés során a bíró valamennyi választott bahá’í testület feloszlatását szorgalmazta, ami immár a teljes jemeni vallási közösséget veszélyezteti.

Author: Gáspár Éva

Vélemény, hozzászólás?