A „XVII. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok”on – az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban – neves pszichológusok előadásait hallgathattuk meg és minden előadás egy fokkal közelebb hozott minket önmagunk megismeréséhez.  Dr. Ujhelyi Adrienn előadásában arra világított rá, milyen aspektusát képezi személyiségünknek és mennyiben tükrözi hús-vér valónkat az a kép, amelyet a világhálón mutatunk magunkról. Előadásának az Online identitásunk címet választotta.

Bevezetőjében egy rövid történeti áttekintést adott az internet robbanásszerű fejlődéséről. Megtudhattuk, hogy 1991-ben az interneten egyetlen honlapról el lehetett érni a világhálón fellelhető összes tartalmat, illetve, hogy annak rohamos elterjedése Magyarországot mennyiben érinti. Szó esett az internet penetrációról, ami megmutatja, hogy a lakosság mekkora arányban érhető el az interneten keresztül. Ez az érték hazánkban 65%, ami csupán 13%-al van az Európai Unió TOP10-es listájának 10. helyezettje mögött (a teljes lista ide kattitva érhető el). Az előadó fő kutatási területe az online társas világ és az internetes közösségek szociálpszichológiai aspektusai, ezt a szemléletmódot hűen tükrözte ez az értekezés. Felvázolta, hogy az internetes közösségeket megvizsgálhatjuk a magas társadalmi szintektől kezdve egészen individuális szintig. Az előadás szűk időkerete az egyén szintjének vizsgálatát engedte meg.

A problémafelvetés kiindulópontjaként ismertette, hogy egy korábbi kutatás szerint a vizsgált személyek önéletrajzának és LinkedIn profiljának összehasonlításakor kiderült, az  utóbbi sokkal pontosabban tükrözi valódi énjüket, s ezt tovább vezetve az online profilunkkal általában az ideális énképhez igyekszünk közelíteni. Érdekesség, hogy ugyanez a jelenség figyelhető meg gyerekeknél a kedvenc videojátékukban létrehozott karakterükkel kapcsolatban. Dr. Ujhelyi Adrienn felhívta a figyelmünket egy másik érdekes jelenségre az online identitásalakításban: a nem-cserére. Megdöbbentő volt számomra, hogy a férfiak sokkal nagyobb számban vesznek fel női szerepet a webes érintkezés során, mint a nők. Ennek számos oka van, a hagyományos nemi szerepeken túl – hiszen társadalmunk sokkal elfogadóbb a férfias attitűdökkel rendelkező nőkkel szemben, mint fordított esetben – például az is, hogy az online szerepjátékokban (ún. MMORPG‑kben, mint például a Word of Warcraft) egy női játékossal szemben sokkal segítőkészebbnek mutatkoznak társai. Selfünk idealizálását azonban a közösségi oldalak árnyoldalai miatt nem fokozhatjuk a végletekig, hiszen ezeken a portálokon mások is megoszthatnak információt rólunk, így nem tudjuk kontrollálni a rólunk kialakított képet. Online identitásunk, akárcsak való életünk mozaikszerűen épül fel az egyes elemekből (levelezés, chat, Facebook, Youtube, online szerepjátékok), hiszen ezek más és más pszichológiai környezetet teremtenek számunkra. Ezeket az elemeket különböző szempontok szerint különböztethetjük meg egymástól, s ezek között az anonimitás az, ami az előadás folyamán hangsúlyos szerepet kapott.

Ha névtelenségbe burkolózunk szociális reprezentációnk magja, a név eltűnik a képből. Az internet megjelenésével az anonimitás kialakításához szükséges erőfeszítések – melyek a telefonos, illetve nyomtatott távkommunikáció uralma alatt még erős gátat szabtak – minimálissá váltak. Érdekes és helytálló megközelítés, hogy az anonimitás nem dichotóm, azaz „vagy van, vagy nincs” természetű, sokkal inkább érdemes egy dimenzió mentén elképzelni, ahol az anonimitás foka terjedhet a nevesítéstől (0 anonimitás) a technológiai (teljes) anonimitásig. Ezen az egyenesen közbülső pontként helyezkedik el például a kódszámon, nicknéven való csevegés, illetve a mások passzív, „láthatatlan” megfigyelése (kukkolás). A névtelenséggel csökken a ránk nehezedő felelősség, a szociális normák súlya és növekszik a személyes biztonságérzetünk. Ez az oka annak, hogy ilyen helyzetben hajlamosak vagyunk a technológia használata során bennünk felgyülemlett frusztrációt agresszió formájában levezetni. Ezen kívül anonim helyzetben nem támaszkodhatunk a nonverbális kommunikáció jelzéseire a beszélgetésben, s így sokkal gyakoribbak a félreértések, melyek konfliktusokhoz vezethetnek, vitába torkollnak. A fentieket demonstrálja az egyre szélesebb körben népszerű, vagy népszerűtlen trollok (online provokátorok) megjelenése és az ún. Cyberbullying, az online zaklatás jelensége. Mindezek mellett az anonimitásnak vannak pozitív oldalai is, ilyen például a kockázatmentes önfeltárás lehetősége. Sokkal könnyebb egy tabu identitást névtelenül kibeszélni, s egy fórumon történő hosszú beszélgetés megerősítheti azt, hogy hovatartozásával kapcsolatban az illető Coming outololjon saját családjának.

Ezt követően szó esett az internetes társkereső oldalakon történő én-megjelenítésről. Kiderült, hogy az idevágó kutatások szerint szinte mindenki csal egy kicsit, amikor önmagát egy ilyen oldalon bemutatja: a férfiak átlagosan 2 cm-rel magasabbnak mondják magukat, míg a hölgyek leginkább a súlyukkal kapcsolatban „jó szándékkal pontatlanok”. Kiderült, hogy aki az adatlapján csúsztat valamely témában, azt később, a bemutatkozó szövegben igyekszik minél jobban kikerülni. Ebből következik, hogy minél többet hazudik valaki egy ilyen oldalon, bemutatkozása annál rövidebb lesz. Ezután áttértünk a közösségi oldalak világára. Megtudhattuk, hogy a Facebookon naponta kb. 4 milliárd megosztás és 250 millió képfeltöltés történik. Ennek nyomán Dr. Ujhelyi Adrienn az oversharing jelenségét, azaz a túlzott megosztást és annak pszichológiai hátterét mutatta be. A notórius megosztás és posztolás mögött a pszichológia minden szakterülete más-más mechanizmust vél felfedezni: evolúciós nézőpontból például magyarázatot adhat erre egy túlzásba vitt jelhagyási ösztön, vagy kurkászás (itt érdemes belegondolni, hogy az ősemberek esetében ez vajon hogyan valósulhatott meg…). Személyiségpszichológiai szempontból jelenthet túlkompenzálást, míg a szociálpszichológia szemszögéből ez inkább egy extrém kísérlet arra, hogy felkeltsük mások érdeklődését, illetve az oversharing egyfajta „közös emésztés”. Az oversharer úgy gondolja, ez a leghatékonyabb módja annak, hogy „megrágja” életének eseményeit.

Levezetésként két izgalmas példát hallhattunk arra, milyen extrém reakciók léteznek az online identitás jelentőségének drasztikus megerősödésére. Evan Ratfliff 2009. augusztus 15-én eltűnt az online világból és 5000 $ „vérdíjat” ajánlott annak, aki egy hónapon belül megtalálja őt. 21 napig tartott ki, akkor készítették róla az első fotót, de saját bevallása szerint addigra iszonyatos üldözési mánia lett rajta úrrá (aki többet szeretne megtudni róla, ide kattintva tájékozódhat). Az érem másik oldalán egy bangladesi médiaművész életének minden (szó szerint minden) pillanatát megörökíti, azonnal feltölti honlapjára és GPS-lokációja is a nap 24 órájában elérhető.

Az online világban publikus és privát selfünk teljesen összemosódik, online és offline identitásunk szinte elválaszthatatlan egymástól. Ilyen módon hihetetlenül nehéz megvalósítani magánéletünk védelmét. Érdekesség, hogy léteznek erre specializálódott cégek, akik megtisztítják teljes online profilunkat. A modern szociálpszichológiának fő célja, hogy ezek a fontos kérdések társadalmi vita formájában kerüljenek terítékre és a táguló szociális kör szükségessé teszi, hogy új játékszabályokat alakítsunk az interneten történő társas érintkezésre vonatkozóan. Elképesztően hangsúlyos, hogy a mai fiatalokat, gyerekeket – akik már ebben a világban nőnek fel –, erre szocializáljuk, hiszen számukra az online identitás énképüknek már egy jelentős magját teszi ki.