NAPSZÁLLTA

Nézőként, kritikus szemmel figyelve ismét láttam egy filmet, ami egyszerre megérintett, idegesített, és vonzott. Napszállta (Sunset) − magyar-francia dráma, 144 perc, 2018. Rendező: Nemes Jeles László.

A film plakátja

A film rövid tartalmát kritikám végén megtalálhatod. Ha elolvasod, valószínűleg azt hiszed, hogy egy érdekes történetet láthatsz majd. Hited igen hamar meginog, mert víziók, a valóságtól eltávolodott képek, több szálon futó cselekmények befejezetlen voltát látod, hallod, érzékeled.

Az embernek az az érzése, hogy visszacsöppent az 1910-es évek világába, mert csak ilyen lehetett hiteles lenyomatok alapján. Rengeteg statisztával dolgozik a rendező, korhű ruhák, berendezések, helyszínek. Költségvetése kb. 2 milliárd forint.

A főszereplő, Írisz, állandó mozgásban van, az ő szemével látjuk a világot.  Útkeresés, és a miértek kutatása közben túl sokat gyalogol a filmben.

Közben nem értem igazából, miért nem akarja az író, a rendező, hogy értsem a filmet.

Jelenet a filmből. Fotó forrása: Laokoon Filmgroup

Írisz állandóan megy, mindig megérkezik valahova, mindig valaki figyelmezteti, menjen el onnan, de ő újra elindul, nem tud leállni. Egy óra elteltével várod, mikor lesz vége, miközben a sok feltett kérdésére, és a neki feltett kérdésekre senki nem válaszol. Vártam, egyre csak vártam, hogy egy normális párbeszéd néha enyhítse a feszültség teremtette perceket, oldásként. De nem. Mindig kérdez valaki valamit. Ez ilyen.

Te keresed a cselekmény lényegét, Írisz keresi a múltját, a testvérét, akiről eddig nem tudta, hogy létezik. A környezet, amibe belecsöppent olyan, mint ő. Úgy érzed senki nem normális.

Írisz egyre kimerültebb lesz, és Te vele fáradsz el, és ha nem is átéled, de iszonyú nagy feszültséget érzel, amiből kitörnél. Félmondatok, különleges atmoszféra, idegölő cselekményrészletek. Írisz mindig bajba kerül, de megjelenik valaki, akiről fogalmad nincs, hogy ő ki, és segít, hogy újra elinduljon, bár mindenki kéri, maradjon egy helyben. Közben gyilkolnak, ő mindent lát, majd tovább sétál, és megint segít rajta valaki, majd eljön a film vége, és azt hiszed, hogy amire végig vártál, eljő, és kielégíti kíváncsiságod, lezárul a történet. Óh, naiv egyszerű néző, ez nem történik meg.

A főszereplő egy lövészárokból (talán ápolónőként) − néz rád a záró képsorban, de előtte, hogy ne legyen hiányérzetünk a gyaloglás által megtett utak tekintetében, egy szomorú momentum − e lövészárok zsúfolva van katonákkal, akik szakadó esőben, ázva-fázva, a háború kegyetlenségét szívfájdítóan idézik fel.

Írisz előre néző tekintete találkozik a nézőkével. Vége.

A mi feladatunk marad a megoldás, de ennyi titok megfejtése a kapott kevés adat alapján lehetetlen. Mi lesz a sorsa, a bátyja él-e, vagy talán meghalt?

Nyomot hagyott bennem a Napszállta, mély nyomot. Igen nehéz, nyomasztó film, több mint két óra. Levegőre vágytam utána. Nem nézném meg még egyszer. Nem közönségtoborzó film. Szeretem az „egy bizonyos rétegnek szóló” filmeket, azaz művészfilmeket, de ez a tűréshatáromat döngette. Bármely világhírű rendező, operatőr alkotásával vetekedhetne, ha érthetőbb lenne a mondandó, és ha a párbeszédeket nem nyomnák el az erős utcai háttérzajok. Megkezdett történetek, kusza cselekmények, annyi függőben hagyott indulatszál feszül a filmben, hogy pillanatonként arra gondoltam, most abbahagyom − de mégsem tudtam. Hogy miért? Tessék megnézni a filmet, talán érthetővé válik.

***

Rövid tartalom: Az Oscar-díjas Nemes Jeles László  filmje. 1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.

Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle − a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

Author: Kránitz Laura

Budapesten él. Érdekli minden, ami művészettel kapcsolatos. Rendszeresen 2009 óta ír, elsősorban verseket, groteszkeket, valamint filmekről, színházi előadásokról (kritikus szemmel, nézőként). Írásai rendszeresen az alábbi fórumokon jelennek meg, illetve az általuk kiadott antológiákban: Litera-Túra Irodalmi Magazin, Gondola Kulturális Magazin, A Hetedik- online irodalmi folyóirat, 7torony- irodalmi magazin, Dokk- független irodalmi kikötő, Kárpát-Medencei Újságírók Egyesülete, Art’húr Irodalmi Kávéház, Lenolaj kulturális online műhely, Aposztróf kiadó, Láncolat irodalmi műhely, Éden- Művészeti Hálózat.

Vélemény, hozzászólás?