Az ország lakosságának általános hangulatát nem a fennkölt idézetek, a pártkongresszusok biztatásai vagy a felvonulások élménye határozta meg, hanem a jövedelem nagysága, a lakások milyensége vagy az élelmiszerekhez való hozzáférés.

Az 1956-os forradalom – bukása ellenére is – mérföldkő volt, nemcsak politikai szinten, hanem a hétköznapokra is jelentős befolyással bírt. Sok szempontból lényegi változást jelentett, például könnyebben lehetett ételhez jutni, vagy az állam által elkövetett erőszak lassan háttérbe szorult. Nem csoda tehát, hogy az emberek komoly reményeket fűztek életvitelük javulásához.  A bérek növekedésével megjelent egy polgáriasodó réteg, ami életformájában – a lehetőségekhez mérten – a nyugati világ hozzáállását követte.

A sorozat is ezt a réteget karikírozza Mézgáék családján keresztül. Géza, sokszor felesége nyomására luxuscikkekhez próbál jutni, mindennapi kicsinyes problémáikat megoldandó. A hároméltű autó, a Góliát-fólia és a hasonló ajándékok mind egy eszményi világ képét vetítik a néző elé, aki könnyen elmerülhet a képzelet efféle világában, hogy hasonló megoldásokat eszeljen ki saját élete problémáira.

Jövedelem

Az ember anyagi életvitelét leginkább a bérével lehet kifejezni, minden létfenntartásához szükséges javat és szolgáltatást pénz ellenében tud magának megszerezni. A második világháborút követő krízis és infláció következtében a reálbérek rendkívül alacsonyak voltak, ez az évek teltével folyamatosan nőtt.

A szocialista eszméket igazolva, a jövedelemarányok közeledtek egymáshoz, így a fizikai és szellemi munka közötti bérezési különbség a korábbi 2,6-2,8 arány helyett 1,3-1,5-szeres eltéréssé alakult. Az egyéni vagyon gyűjtése és szerzése nem volt politikailag támogatott, hiszen ez csak a munkásréteg kizsákmányolásával lehetséges – ami ellentmondott az akkori eszményi világmodellnek (Valuch, 2005).

Mézga Géza, a család feje, bérelszámolóként dolgozik. Konkrétan nem kapunk utalást pénzben kifejezett jövedelmére, de szakmájából adódóan lehet következtetni, hogy milyen kategóriába sorolható: a közepes presztízsű munkahely közepes fizetéssel jár. Maga a munka relatív alacsony végzettséget igényel. A fizetésből nem is futja sokra. Paula, aki háztartásbeli, mindig érezteti is férjével, hogy elégedetlen a család anyagi erőforrásaival. Nem futja sem utazásra, sem jobb autóra, de a gyerekek fejlődéséhez szükséges magánórákra sem. Sőt, a Csodabogyó című epizódból azt is megtudjuk, hogy bár Géza igazgatóját várják vendégségbe, bizony, a hónap vége felé még élelemre sem telik a szeleburdi családnak.

  

A szűkös anyagi körülményeik miatt mindig háromszor is megfontolják, hogy valamire ki kell-e adni az adott összeget vagy nem olyan szükséges a megvenni kívánt dolog, netán lehet-e alkudozni. Ez utóbbi módszerhez sokszor folyamodnak, legyen szó iskola utáni órákról Krisztának vagy akár középkori aranytallérról. Ilyenkor derül ki, hogy Mézgáék szinte mindig tartoznak szomszéduknak. Így ha el is adnak neki valamit, abból készpénzt nem sűrűn látnak. Az első évad második részében, amikor élelmet kéne venni, nincs amiből, mert 31-én senkinek sincs pénze. A távoli rokon szintén nem rendelkezik pénzzel (mivel ők már nem használnak), erre Géza leverten megjegyzi: „Vér vagy a véremben.” Egy másik részben Géza húshagyókeddet iktat be a naptárba, mivel elfogyott a kosztpénz.

Amikor Ausztráliában járnak, Kriszta humorosan jegyzi meg egy kengurut látva: „Egy rokon. Ez is üres erszénnyel ugrál.” Az utolsó évad utolsó részében, mikor az üres lakásba érkeznek meg egy vas nélkül, Géza fontolóra veszi, hogy ideje lenne a feleségének is belépni a munkaerőpiacra: azt tanácsolja, hogy járjon el házakhoz takarítani.

 

Lakásviszonyok

Az életvitel másik legfontosabb eleme a lakás. Mézgáék Kökörcsin utcai lakásuk egy tipikus szocialista építmény, a többemeletes tömbház, ami ennek az időszaknak a jellegzetessége. Szomszéduk, Máris szomszéd (történettől függően, mikor Mézgáék alatt, mikor mellett lakik, vagy akár a lépcsőházi folyosó legvégén) megjeleníti a sorozat folyamán a tömbházlakások összes hátrányát, legyen az eláztatás, zajongás vagy a kölcsönkérésekkel való visszaélés. Lakásuk felszereltsége a kor jellemzőihez képest előnyös, bár azt is figyelembe kell venni, hogy a fővárosban élnek, ahol az életszínvonal magasabb a vidéki városok, falvakénál. Ennek megfelelően villanyárammal, vezetékes vízzel, közcsatornai csatlakozással, fürdőszobával ellátott térben élnek.

A háztartások felszereltségét illetően észrevehetjük, hogy az 1980-as évekre már a lakosság közel fele rendelkezett személygépkocsival. A Mézga családnak is van egy automobilja, amely elég elhasznált állapotban van. Mikor esküvőre indulnak a kecerakoncai rokonokhoz az Autó-tortura című epizódban, így jellemzi az író a járművet: „Lehet, hogy eleve elavultnak tervezték és használtan tolták le a futószalagról”. Természetesen a távoli rokonhoz fordulnak segítségért, aki egy hároméltű motor formájában támogatja őseit. Magától értetődő módon, Géza nem tudja uralni a XXX. századbéli technológiát, így balul sül el a kirándulás.

A rádió és televízió is hamar elterjedt az országban, ami a Kommunista Párt érdeke is volt, hiszen a propaganda alapvető feltétele, hogy a társadalom lehető legszélesebb rétegét szólítsa meg, ezzel erősítve hatalmát. Mézgáék Magyarországán (mint a táblázat mutatja), rádióval a háztartások többsége rendelkezett. A televízió népszerűsége 1960-hoz képest, amikor alig volt a lakosság tulajdonában, tíz évre rá nagyon megnőtt, ekkor az aktív háztartások több mint 70%-a nézhette a sugárzott műsorokat.

A televízió a Mézga család életében fontos szerepet játszik. Már az első évad első része e készülék köré épül, amikor is nyugati krimit szeretne nézni esti programként a család. A rituálé főszereplőjét az író, találó módon „elektronikus házioltárnak” nevezi. Végül a szerkezet csak nem működik, mivel Aladár kicsente belőle az alkatrészeket. A következő jelenet is a szocializmus tévénézési szokásait jeleníti meg: a család átvonul Máris szomszédhoz együtt megnézni a műsort. A közös tévénézés egy külön, egyedi szociológiai jelenség, ami a jelenben nehezen elképzelhető ilyen szinten. Az akkori készülékhiány, illetve az adás gyenge minősége miatt jöhetett létre a fent említett szokás. Géza elektronikai ismeretei alapján a távoli rokontól kapott szerkezetet spárgával igyekszik bekötni a hálózatba. Az epizód végén már a jövőre utaló eszköz segítségével követik a műsort, ami azóta valósággá vált a hologramos vetítés formájában.

 

Táplálkozás, étkezés

A második világháború utáni Magyarországon nehéz volt élelemhez jutni. Ez első sorban a városokat érintette. Egy 1945 decemberében készült, 537 tanuló válaszait kiértékelő tanulmányban részletesen értesülhetünk az általános ételellátásról. Figyelembe kell vennünk a diákok programját is, akik egész héten keresztül jártak iskolába, és a sok délutáni tanóra miatt az uzsonna és a vacsora, sőt sokszor az ebéd és a vacsora együttesen egy étkezést jelentett. A tanulmányból kiderül, hogy a diákok több mint 90%-a evett reggelit, ebédet és vacsorát, 70%-a tízórait is kapott, viszont délután csak 22%-uk étkezett. Reggelire többnyire rántottlevest ettek, mellé feketekávét vagy teát ittak. A tízóraira a megkent kenyér jellemző. Ebédre általában leves, feltét nélküli főzelék került az asztalra, de volt aki (12%) csak levest evett. Uzsonnára a legtöbben ugyancsak megkent kenyeret fogyasztottak, a nap végén pedig üres főzelék vagy burgonyásétel táplálta a tanulókat (Marczell, 2000).

A sorozat első évadában egy teljes rész van az étkezésnek szánva. Az utópikus megoldás a távoli rokontól jön. A néző ismét egy „bárcsak így lenne” jellegű megoldást kap. A heti tápellátást tartalmazó csodabogyó gondolata még napjainkban is futurisztikus elképzelés. A hatvanas években, mikor évente egy személy 50 kg húshoz és 80 kg burgonyához jutott, szép álom volt egy hasonló, élelmező bogyó.

Mézga Aladár a második évad egyik részében Mesebolygóra repül, ahol a teljes égitest édességből áll. A „párszázezer kalóriás faóriásokból” álló marcipánerdőn keresztül elindulva, majd a mézpatakon és az eperfagyi-gleccseren átkelve jutnak el a mesebeli vasorrú bába házához, ahol kolbász helyett „CHOCOLAT” feliratú tejcsokoládéból készült a kerítés.

Édességhez a szocializmus embere csak a legritkább esetekben jutott, elsősorban az élelmiszerhiány, másodsorban az alacsony fizetések miatt. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy az édesség luxuscikknek számított. Ha mégis sikerült csokoládéhoz jutni, minőségét velősen jellemzi Blöki véleményezése: „Ilyet még nem ettem. Né, egy bucka cukor is van benne!”

 

Források:

Magyarország népessége és gazdasága – mált és jelen. Budapest, 1996, KSH.

MARCELL Gyula, Budapest lakosságának életharca ötszáz tanuló étrendjében = „A nagy váltástól” „a rendszerváltásig”, szerk. SIPOS András, DONÁTH Péter, Budapest, Budapest Főváros Levéltára – ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar, 2000.

VALUCH Tibor, Magyarország társadalomtörténete a XX. század mádosik felében, Budapest, Osiris Kiadó, 2005.