Cikksorozatomban a Mézga család hátterét kutatom. A sorozat első négy részét 1968-ban mutatták be a Magyar Televízióban. A reményteljes kezdés ellenére azonban az anyagi források hiánya miatt a gyártás elakadt. Az országból nem is érkezett támogatás. A további kilenc epizódot egy francia producer, Georges de la Grandière finanszírozta, aki Budapesten való átutazása alkalmából figyelt fel a rajzfilmre – ő egy Magyarországon forgatandó La Fontaine-sorozaton dolgozott (Dizseri, 2006).

Ezt több külföldi bemutató követte, a sorozatot Magyarországon kívül Kubában, Németországban, Bulgáriában, Olaszországban, Franciaországban és több más országban is nagy sikerrel vetítették.

A stáb

Az ötlet – ugye, mindennek az alapja – Nepp Józseftől származik, aki diákkorában az Iparművészeti Főiskola padjait koptatta. Később bekerült a Pannónia Filmstúdióhoz, ahol eleinte háttérfestőként, majd 1961-től rendezőként dolgozott. „Amikor még nem voltam stúdiótag, arról álmodoztam, hogy jobb filmeket fogok csinálni, mint Walt Disney. Miután bekerültem, jobb filmeket szerettem volna csinálni, mint Dargay Attila. Egy kis idő múlva egyszerűen csak meg szerettem volna érni a nyugdíjkorhatárt. Ez utóbbi célomat sikerült elérnem…” – mesélte életútjáról 1999-ben a művész.

Jankovics Marcell, Nepp Jószef és Dargay Attila

Főbb rövidfilmjeivel sok díjat nyert meg. Ide tartozik a dohányzásról leszokó ember problémáját ábrázoló Szenvedély, vagy a csintalankodó rovarral küzdő személy történetét elmesélő Mese a bogárról. Első sorozata a Gusztávról szóló animációs filmsorozat, amely nagy sikereket ért el külföldön is. Ezután következett a Mézga család, aminek két évada között elkészítette a Kérem a következőt! című animációs sorozatot, amely Dr. Bubóról, az erdő doktoráról szól.

Térjünk át a film másik Józsefére, Romhányi író, költő, műfordítóra, akinek Mézgáék sikerében ugyanannyi érdeme van, mint Nepp Józsefnek. Romhányi József eredetileg zenész akart lenni, brácsán játszott. 1951-től a Magyar Rádiónál dolgozott mint dramaturg, később a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt. Rászolgált a „Romhányi, a rímhányó” elnevezésre, hiszen közkedvelt állatversei mellett rengeteg rajzfilmnek ő írta a szövegét.

Mézgáék nem az egyetlen Nepp Józseffel való közös produkciója, hiszen ő írta a Kérem a következőt! szövegét is. Stílusa rendkívül egyedi, nagyon szereti a szójátékokat és a helyzetben felbukkanó alkalmi humort. Például az első évad Alfa-Beat-a című részében, mikor Géza főnöke a padlón tátongó lyukon keresztül lezuhan, ez a dialógus hangzik el Paula és férje között:

– Géza! Mit tettél? Mit csináltál?
– Hát, kárriert… azt nem.

Ilyen, és ehhez hasonló formában jelenik meg nála a helyzetkomikum. De ő írta Mekk mester, az ezermester kecskéről szóló magyar bábfilmsorozat szövegét is. Hasonlóan kiemelkedő munkája az amerikai Flinstone család sorozat magyar szövegének megírása, ahol a prózai szöveget rímbe szedte, így adva hozzá saját kézjegyét a munkához.

„Néha légy bolond
Egy kicsikét!
Elrepül úgy a szürke gond,
Derül az ég.”

Mindenki az első két ütemből felismeri a sorozat bevezető címdalát, sőt meg merem kockáztatni, hogy minden korosztályban szép számmal akadnak, akik az egész dalt végig tudnák énekelni emlékezetből. E dalnak a létrehozása Deák Tamás zeneszerző, trombitás, zenetanár nevéhez fűződik, aki egy rendkívül termékeny életművet tudhat magáénak. Ő is részt vett több magyar rajzfilm megalkotásánál, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Dr. Bubó kezdő dala, de olyan komplex műveket is írt, mint a Macskafogó zenéje. Sőt, abban a rajzfilmben még zenélt is: Lusta Dick trombitaszólóját ő játszotta fel.

Láthattuk, hogy Mézga család sorozat vezetését szakmailag elismert művészek tartották kezükben.

 

Bibliográfia:

DIZSERI Eszter, A magyar mozgókép mestere: Nepp József, Filmkultúra, 2006, http://www.filmkultura.hu/regi/2006/articles/profiles/nepp.hu.html (2014. 04. 24).