R. Szabados Tamás, a Syllabux Kiadó tulajdonosa és ügyvezetője immár 27 éve dolgozik a könyvszakmában, és annak elég sok területét megtapasztalta. A Syllabux Könyvkiadót 2008-ban azért alapította, hogy „minden könyv piacra kerülhessen”. Ez volt ugyanis az első hazai könyvkiadó, ami egyszerre jelentette meg a kiadványokat e-könyvben és papíron is. Azóta szerencsére több olyan könyvkiadó van, ami arra szakosodott, hogy minden könyvet megjelentessen, úgyhogy erről a területről Szabados Tamás és a munkatársai visszavonultak. Miként ő fogalmazza meg az ars poeticáját: „A magunk örömére csinálunk könyveket, azaz kizárólag olyan kéziratokkal foglalkozunk, amelyeket kedvelünk.” Ezúttal az általa írt „A Siebenkreuz alapítvány” című regény hazai fogadtatásáról faggattuk.

 

R. Szabados Tamás és a tanítványai - Völgyes Vali pillanatfelvétele

R. Szabados Tamás és a tanítványai – Völgyes Vali pillanatfelvétele


– „A Siebenkreuz Alapítvány nincs bejegyezve. Nem irányítja se magánszemély, se politikai szervezet. Nem áll mögötte hivatal, se kormány, se konszernek. Nem sorolható egyetlen gazdasági csoport érdekszférájába sem. Nincs központja, nincs kiépített hálózata, pénzügyi erőforrásai végesek. Mégis mindenütt ott van, és a maga képére formálja a történelmet.” Most is, 2015-ben, a jelenlegi Magyarországon?
R. Szabados Tamás: – Az egy dolog, hogy az ember íróként szereti a konteókat – de ez csak a regény kerete. A Siebenkreuz valójában az iskoláról szól, illetve arról, hogy a magyar társadalmi reflexeket, viszonyokat mennyire meghatározza a jelenlegi iskolarendszer – és persze arról, hogy ez az oktatási rendszer még ideális esetben is zsákutca. Egyébként egy ilyen jellegű alapítvány és iskola vidáman működhetne ma is. Ami nem feltétlenül jó.

– Az, hogy az Ön által felvetett téma kezd divatossá válni – elég csak Szabó Tibor Benjamin „EPIC” című regényére utalni –, az örömet, vagy bosszúságot jelent az eredeti szerzőnek?
RSzT: – Nem a Siebenkreuz az első iskolaregény az irodalomtörténetben – tehát nem az a gond, hogy az EPIC iskolaregény. Igazából az se probléma, hogy feltűnően sok egyezés található az én 2011-es regényem és a tavaly megjelent EPIC között. Az más kérdés, hogy az EPIC kritikusai leginkább azokért a megoldásokért dicsérték az EPIC-et, amelyek a Siebenkreuzban is megtalálhatók. Ez már nem esett annyira jól.

– Miként fogad ilyen olvasói véleményeket: „Nekem gyengének tűnik „A Siebenkreuz alapítvány” című regény. Nem ismerem az írót, de egy elsőkönyvesnek is gyenge. Az eleje kifejezetten idegesítő a Rolexezéssel és hasonlókkal. Már ott majdnem abbahagytam. Tele van fölösleges részekkel (pl. kosárlabda-meccsek), nyújtja a nagyon egyszerű, kézenfekvő dolgokat. Valójában egy ötmondatos történet, mondanivaló nélkül. Ja, és ez a kevés is logikátlan. Már alig vártam, legyen vége. Féltem, hogy hosszú lesz, mert az elektronikus kiadásban tízszer van egymás után a regény és az olvasóm így nagyon lassan számolta a százalékokat.” (Geucsa nick néven posztoló egyik olvasó véleménye)
RSzT: – Ízlésbeli kérdésekről nem szoktam vitatkozni. Az egyik embernek ez tetszik, a másiknak meg más, és mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Hiszek a véleménynyilvánítás szabadságában. De az a tapasztalatom, hogy az embernek rendszerint az olyan művek tetszenek, amelyeket valamilyen szempontból hasznosítani tud, pl. azért, mert a szerző olyan problémákat boncolgat, ami a befogadót is izgatja. Egyébként több népszerű blogot vezetek, nem moderálom a kommenteket, úgyhogy megszoktam, hogy kapok hideget-meleget.

„A Siebenkreuz alapítvány” című regény egyik jellegzetes helyszíne

„A Siebenkreuz alapítvány” című regény egyik jellegzetes helyszíne

– Ön 4. danos ninjutsu oktató; 2008-os alapítása óta vezeti a MAFC Ninjutsu szakosztályát, testnevelést tanított a BME-n is. A legtöbb hazai oktatási intézményben a testnevelés semmilyen összhangban nincs az adott iskola tananyagával. Mit lehet ez ellen tenni? A regényének mintha az lenne az üzenete, hogy lehet úgy is tanítani, hogy a modern európai iskolarendszer oktatási céljai és a keleti harcművészetek nevelési módszertana találkozzon…
RSzT: – Ma már nem tanítok a BME-n, de A Siebenkreuz Alapítványt valóban az ottani tanítványaimnak írtam, mert volt egy csomó dolog, amit nem tudtunk megbeszélni az órákon – úgyhogy ezt a regényt kapták karácsonyra – mégpedig úgy, hogy minden este írtam egy oldalt a zárt fórumunkra. Vicces volt, mert sokszor kérdezték este 20 óra után, hogy mi lesz az aznapi részben, és nekem akkor még fogalmam se volt. Egyébként már egy éve tanítottam a BME-n, amikor rájöttem, hogy elugrándozunk mi itt heti négy alkalommal, de ettől nem lesznek jobb mérnökök a srácok. Ekkor dolgoztam át úgy a rendszert, hogy olyan tulajdonságokat fejlesszünk, amelyek a mérnöki gondolkozáshoz kellenek. Mindez nem idegen a hagyományos harcművészetek szellemiségétől, a hagyományos harcművészetek ugyanis olyan iskolai tantárgyak, amelyeket kifejezetten úgy alkottak meg, hogy a XIX. századi japán imperializmus iskolarendszerének oktatási-, nevelési céljaival, tananyagával és módszertanával tökéletes összhangban legyenek – tehát minden szempontból beleillettek a korszak modern oktatási rendszerébe. Persze közben eltelt csaknem 150 év, Japán is megváltozott, a harcművészetek azonban nem alkalmazkodtak a megváltozott iskolai feltételekhez. Elég sok cikket írtam e tárgyban, illetőleg készül a tankönyvem is – a magam részéről ennyit tudok tenni. De egyáltalán nem tartanám szerencsésnek, ha elkezdenénk a japán oktatási rendszert másolni, és azt se szeretném, hogy kis harcművész képzőkké váljanak az iskolák. Az én rendszerem alapvető eleme például az önkéntesség, az analitikus gondolkozás, a felelős döntés, az együttműködés, az előítélet mentesség, a tolerancia, az esélyegyenlőség, stb. – ami nem feltétlenül tartozik a távol-keleti harcművészetek jellemzői közé.

– „A Siebenkreuz alapítvány” cselekménye egy idealisztikus világban játszódik, vagy a minket körbevevő valóságban? Szabados Tamás realista regényíró, vagy a tudományos-fantasztikus irodalom művelője?
RSzT: – A Siebenkreuz: fikció – ráadásul nem is vonzó fikció! Ugyanakkor mélyen a mindennapi valóságban gyökerezik. Mindig lesznek, akik vissza fognak élni mások kiszolgáltatott helyzetével és gátlástalanul manipulálják őket – ahogy az Alapítvány teszi a diákokkal. Azok a mechanizmusok, ahogy a tanárok befolyásolják a srácokat, a mindennapi életünk részét képezik. Az orosz gazdasági, politikai és katonai terjeszkedés mára valósággá vált. Ezzel együtt a Siebenkreuz nem a vágyaimat, hanem az aggodalmaimat tükrözi – és egyáltalán nem örülök annak, hogy az élet lassanként beéri az irodalmat.

Damien Chazellea: „Whiplash” című filmjének egyik jelenete

Damien Chazellea: „Whiplash” című filmjének egyik jelenete

– A közelmúlt egyik világsikerének számít Damien Chazellea: „Whiplash” című filmje, ami történetvezetésében hasonlít a klasszikus küzdéstörténetekhez: „van egy rendkívül szorgalmas és elkötelezett fiatal tehetség, aki a mentorának köszönhetően jut el a csúcsra, ahol óriási megmérettetés vár rá.” Ön miként vélekedik a filmben alkalmazott edzői módszerekről?
R. Szabados Tamás
: – Nem láttam a Whiplash-t, bár a trailert igen, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy meg kellene néznem – egyébként pont a filmben látható pedagógiai módszerek és célok miatt. Nem versenyzőket képzek, nem hiszem, hogy el kellene jutni a csúcsra, nem hiszem, hogy valami emberfeletti teljesítmény vagy tökéletes alkotás megteremtése lenne az ember életének célja. Ha képesek vagyunk elfogadni önmagunkat és a környezetünket olyannak amilyen, és harmóniában tudunk élni magunkkal és a világgal, akkor máris kellemesebben fogjuk érezni magunkat. Sőt, talán mások is.