– Na, fiam, volna is mindjárt egy neked való téma – morzsolta orrcimpáját a lap főszerkesztő-helyettese (Efhá), miután tetőtől-talpig végigmérte Viráth Ödön újságírót, aki nem egészen két hete kapta meg a diplomáját a főiskolán, s aki öt perccel ezelőtt, némi protekcióval érkezett a laphoz, mondván, dolgozni akar; írni, cikkeket, interjút, riportot, ezt tanulta, menne a hírek után. – Szóval, le kéne vinni húsz kiló cukrot a taxihoz. Itt áll mindjárt az épület bejáratánál.

Viráth köhintett, és megmutatta oklevelét, amire azt írták géppel, hogy kommunikáció-média szak, de a cukorzsák már várta a szoba közepén, úgyhogy vinni kellett. Efhá elégedetten nézett Viráth után, akitől miután visszatért, s hogy bizonyítsa jó szándékát, megkérdezte:

Aztán van-e valami elképzelésed, fiam; olyan, amiről szívesen írnál?

Viráth egy darabig nem szólt, majd sorolni kezdte a bemagolt témákat, jelesül ötöt, mert az olyan “fél-kerek” szám. Efhá jegyzetelt, s Viráth mintha fényt látott volna szemében az egyik, szerinte is szaftosnak ígérkező történetnél, de jókedve hamar a cukorkilók után sietett. A jegyzetfüzet az asztalon landolt, és Efhá összeráncolt szemöldöke alól a szemével pipálta ki a témákat: az elsőn már dolgoznak, a másodikat épp most veszik fel, a harmadikról ő már a tegnapi lapértekezleten is beszélt, a negyedikhez előbb jogásszal kell konzultálni, az ötödik még korai.

Egyébként ügyes, határozottan ügyes, fiam – mondta Efhá, és annyit még megjegyzett Viráthnak, mielőtt útjára bocsátotta volna, hogy holnaptól jöhet a laphoz gyakornoknak. De hozzon témát magának, mert ha megírja, és még a lapba is bekerül, soronként 57 Ft-ot kap érte. Státusz az nincs, de azt tanácsolta Efhá Viráthnak, hogy “legyen vállalkozó, mert akkor még több is marad az adózás után.”

*

Viráth, fél év alatt 800 sor lehetőséget kapott a megyei lapnál. Vállalkozói engedélyét, mivel egyéb jövedelme nem volt, a születésnapjára kapott SONY lejátszójának árából fizette ki, amit egyik barátja 15 ezer forintért vett meg tőle. Az első szerkesztőségi napot követő héten mind az öt, Viráth által javasolt téma megjelent a lapban. Egyiket sem Viráth írta.

*

A másnap máshogyan kezdődött. Ha jegyzőkönyvbe kellene mondani a történteket, akkor alighanem annyi verziót kellene végigolvasnunk, ahányan visszaemlékeztek az esetre. Viráth ott volt, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, ő a koronatanúja annak az ügynek, amit senki sem jelentett senkinek, sehová. Mint utóbb kiderült, azért nem, mert az eset mindenhetes, és csak Viráthnak tűnt másnaposnak.

– Ha még egyszer meghúzod az anyagomat, kidoblak az ablakon az anyáddal együtt – jegyezte meg az egyik lapszerkesztő (Elasz) a másik lapszerkesztőnek (Mlasz), de csak azután, hogy Elasz ökle, mindjárt a reggeli érkezést követően Mlasz képében landolt. Az esetből nem lett sem botrány, sem cikk, Elasz hirtelen természete ugyanis közismert volt. Egyszer az is megesett, hogy Elaszt a mentőknek kellett elszállítani, mert nem tudott parancsolni ujjainak, s miután azok több ezer sort püföltek a billentyűkön át a monitorra, Elasz lelke nem bírta a tempót. Mlasz viszont azért nem kavart botrányt az esetből, mert tudta, hogy Elasz is tudja, hogy Mlasz az egy éve írt anyagait aktualizálja, azzal a hivatkozással, hogy az ügyeket figyelni és követni kell.

Az eset egyetlen következménye az volt, hogy Mlasz és Elasz még aznap mesteri jó tanácsot adtak Viráthnak, amely így hangzott: „– Fontos, hogy az írásaidban azonos igeidőt használj!

Ilyen előzmények után jelent meg Viráth első cikke, amely a város zöld füvében lapuló, mázsányi ebpiszokról szólt, s amitől felforrt a lokálpatrióták vére. A cikk híre eljutott az egyik országos bulvárlaphoz (Obu) is. Az Obu szerkesztője (Obusz) a fővárosból hívta telefonon Viráth Ödönt, amire Efhá is felfigyelt, és személyesen gratulált Viráthnak.

– Így van, fiam, ilyen sztorik kellenek nekünk. Pedofil nagypapa, agyonvágta az áram vizelés közben, megégette a parókát a hajszárító.

Efhá megszorította Viráth kezét, és kirobogott a szobából.

*

Viráth tárcsázta a mentőket, a tűzoltókat, a rendőrséget, de aznap szerencsére semmi szerencsétlenség nem történt. Viráth ekkor kétségbeesésében, és nem kis részben a szerkesztőségi gyakorlattól felbuzdulva leült a géphez, és megírta a „Lassie hazatér” magyar változatát tizenöt sorban. A „kidobtak egy tévét egy családi vita zűrzavarában” tizenkét sora már olyan hitelesre sikeredett, hogy másnapra olyan is akadt a városban, aki megesküdött: látta repülni a monitort, de mire visszafordult érte, már elvitte valaki. Ez a cikk alapozta meg Viráth hírnevét a városban.

*

A lap főszerkesztője (Lafsz) ezt követően figyelt fel az ifjú gyakornokra. A szerkesztőségi konyhában szakmai jövőt vázolt Viráth Ödönnek, de félbe kellett szakítania önmagát, mert rájött, hogy beszorult a műanyag székbe. A szerkesztőség titkárnője (Szeti) sietett a segítségére, aki ha épp nem élő üzenetrögzítő az irodában, és nem is Lafsz fejét masszírozza, amíg Lafsz alszik a díványon, általában Lafsz kegyeit keresi. A kínos incidenst követő napon a szerkesztőségből eltűnt az összes műanyag szék, Viráth Ödönt pedig, egyik gyakorlott újságíró kollegájával (Gyúk) és egy másik gyakorlott újságíró kollegájával (Mgyúk) együtt – a helyi szakzsargonnal élve – kicsapták vidékre, témára. A feladat adott volt: vissza se térjenek, amíg nincs meg az öt történet, fejenként. Viráth csakis a színtiszta gyakornoki helyzetének tulajdonította, hogy először a helyi tudósító savanyú káposztáját kellett háztól házig cipelni, és hogy legtöbbször lekéstek minden előre megbeszélt időpontot a községi potentátokkal; ha pedig mégis odaértek időre, általában sem Gyúknak, sem Mgyúknak nem volt már annyi ereje, hogy rendesen jegyzeteljen, mert annyira tele volt a fejük a kocsmában szerzett háttér-információkkal. Gyúk és Mgyúk azért – hasonlóan Elaszhoz és Mlaszhoz – továbbadtak Viráthnak egyet a témaszerzés alapigazságai közül „a kisfröccsöt lassan idd, ahogyan a csillag megy az égen.

*

Viráth Ödön úgy döntött, kitör a vidéki elszigeteltségből, és Budapesten próbál szerencsét. Főiskolai tanulmányai és cikkei és nyomán több fővárosi, gyakorlott újságíró kollégát (Főgyúk) ismert meg – köztük volt Obusz is –, akik megígérték, segítenek neki állást találni, s különben is, olyannyira sok az egy négyzetméterre eső újságok száma, hogy kizárt az állástalanság veszélye.

*

Az első állásajánlat médiamenedzseri megbízatásra szólt egy kerületi vállalatnál, ám média-diplomájával túlképzettnek bizonyult Viráth. Az utcán aztán azon töprengett, hogy vajon milyen albérletre futotta volna a bruttó 45 ezer forintos kezdő fizetés. Eltelt egy hónap, szűk lett a szoba pesti barátoknál, komoly állásajánlat viszont nem érkezett. Egy-két flekket bárhol kértek tőle, s mivel önéletrajzába beírta, hogy alapvetően vidéken él, tudósítónak is azonnal jó lett volna bárhova, mert abból hiány van. De csak néha írjon, olykor, és akkor is egy-két flekk a plafon, per ezerötszáz forint, de feltétlenül jelentkezzen, ha történik valami a megyében vagy valamelyik faluban. Viráth ezután megváltoztatta önéletrajzát, s nyelveket beszélő, magasan képzett, több éves újságírói gyakorlattal bíró fővárosi lakos lett belőle, de így is csak heti kétszer 2,5 flekk per kettőezer forinthoz jutott az egyik országos napilapnál (Orna), ahol azt is mondták, ha sokat ír, idővel lesz asztala is. A pénz azonban, amit kapott, ingre sem volt elég, s miután az egyik pr-ügynökségnél csak azért nem lett majdnem sajtófőnök Viráth, mert a megállapodást követő héten öncsődöt jelentett a vállalat, Viráth úgy döntött, visszatér vidékre.

A helyi lapnál már korábban felmondott, így a városi televíziónál próbálkozott, ám miután a TV3 megszűnésének napján a tanítóból, színészből és autószerelőből álló szerkesztőbizottság elutasította a téma feldolgozására tett javaslatát, és helyette az a helyi nézettséget erősen meghatározó kisfilm került adásba, amelyik az egyik családi házban élő, magától enni kérő teknősbékáról szólt, Viráth széttárta a karját, és kilépett az utcára.

*

Viráth Ödön jelenleg egy médiaiskola posztgraduális képzésében vesz részt Budapesten. Abban bízik, így könnyebben megmaradhat azon a pályán, amit még igazából el sem tudott kezdeni. A szemeszterenként is igen magas tandíjra Viráth édesanyja személyi kölcsönt vett fel. Viráth szabadidejében óvszert árul, valamint az Ornának írt cikkeiből próbál megélni és törleszteni egyszerre.

A Viráth Ödön álnév, a többi igaz.