A 21. TITANIC FILMFESZTIVÁL

A Kálvária című angol-ír drámával nyit és Jim Jarmusch Halhatatlan szeretők című filmjével zárul a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. 2014. április 4-12. között öt helyszínen 25 nemzet 52 alkotását 7 szekcióba osztva láthatja majd a közönség, melyek közül tíz film egészen új, idei, 2014-es alkotás, és ezek közül ötnek az idei Sundance-n volt a világpremerje.  Kilenc film vetekszik majd a Hullámtörők-díjért, melynek odaítéléséről Szász János elnökletével háromfős zsűri dönt majd.

Ben Wheatley angol kultrendező műve, az angol polgárháború idején játszódó Valahol Angliában (A Field in England) egyik emlékezetes jelenete

Idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget a Titanic, melynek programja minden eddiginél frissebbnek és színesebbnek ígérkezik. John Michael McDonagh filmjével, a hit és moralitás témáját sokrétűen bemutató, sötét humorú Kálvária című angol-ír drámával nyit a fesztivál, melyben a főszereplő Brendan Gleeson élete eddigi egyik legjobb alakítását nyújtja.

Az Amerikai függetlenek szekcióban öt film fut majd, melyek közül a legizgalmasabb talán a Jobb angyalok (The Better Angels). A költői szépségű fekete-fehér film Abraham Lincoln gyermekkorát mutatja be. A. J. Edwards első filmjének producere Terrence Malick.

Az öt filmet bemutató Világkörüli út blokkban lesz látható többek között A bűn érintése (Touch of Skin). A kortárs kínai mozi kiemelkedő alakja, Jia Zhangke a 2013-ban Cannes-ban a Legjobb Forgatókönyv díját elnyert filmjében négy megtörtént esetet dolgoz fel, melyek a bosszúban manifesztálódó boldogtalanságról szólnak.

Az Európai történetek szekció hat alkotása közül az egyik legkiemelkedőbb a vadonatúj politikai szatíra, a francia Jacky a nők országában (Jacky au royaume des filles), melynek főszereplője Charlotte Gainsbourg. A szíriai származású francia képregényszerző-rendező, Riad Sattouf abszurd humora levette a lábáról a Rotterdami Filmfesztivál nézőit. Az öt filmet felsorakoztató Filmdokk-ban öt dokumentumfilmet nézhet meg a hazai közönség. Közülük minden bizonnyal a legmegrázóbb Kambodzsa Oscar-jelölt alkotása, A hiányzó kép (The Missing Picture), melyben Rithy Panh agyagfigurákkal, archív felvételekkel és saját narrációjával rekonstruálja a Vörös Khmer rémuralmát, akik 1975 és 1979 között több mint 2 millió embert mészároltak le Kambodzsában.

A Zene mindenkinek válogatás nyolc filmje több évtizedet fog át a hatvanas évektől napjainkig. A Sötét oldal szekció öt darabja közül az egyik, Ben Wheatley angol kultrendező műve, az angol polgárháború idején játszódó Valahol Angliában (A Field in England) című horror producere, Andy Starke – aki a zsűri egyik tagja is – a fesztivál vendége lesz. A Titanic 2005 óta versenyfesztiválként is működik. Idén kilenc film – köztük hat elsőfilmes alkotás – vetekszik majd a Hullámtörők-díjért. A hosszú út hazafelé (The Long Way Home) és a Viktoria rendezője, a török Alphan Eşeli és a bolgár Maya Vitkova elkísérik filmjüket a magyar fővárosba. A zsűri másik tagja Santa Lingeviciute, a Vilniuszi Filmfesztivál művészeti igazgatója, a zsűri elnöke pedig Szász János.

A 2014-es Titanic sem marad magyar vonatkozások nélkül: itt debütál Novák Erik új, fekete humorral vegyített akció-thrillerje, a Fekete leves, az Egy portugál apáca levelei előtt látható lesz Szabó Simon Tamperében díjat nyert rövidfilmje, a Fal, illetve a Lovak és emberek kísérőfilmjeként Bucsi Réka a Berlinálé versenyprogramjába is beválogatott, MOME-n készült animációs műve, a Symphony no. 42 is. A nemrég elhunyt Jancsó Miklósra az Örökmozgóban a MANDA segítségével egy különleges válogatással emlékezik a fesztivál.

Az idei fesztivál újdonsága, hogy április 11-én (pénteken) 17 órakor az Uránia emeleti kávézójában Coming Soon címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak a filmes felsőoktatási képzés helyzetéről és lehetőségeiről az intézmények képviselőivel. A résztvevők: Almási Tamás (SZFE), Bollók Csaba (EKF), Kepes András (BKF), Liszka Tamás (BKF), Salamon András (SZFE, ELTE, BKF), Szirtes János (MOME), Vajdovich Györgyi (ELTE), a moderátor: Gyenge Zsolt. A Titanic célja, hogy a jövőben évenként megrendezzék ezt a szakmai találkozót.

Végül Tilda Swinton főszereplésével a Halhatatlan szeretők című vámpíros filmmel zárul a 21. Titanic, melyben a rendező, Jim Jarmusch az emberiség sorsa iránt teljes közönnyel viseltető, kifinomult teremtmények minden rezdülését hűen követi és osztja megfáradt nézeteiket társadalmunk jelen helyzetét illetően.

A fesztivál végleges programja a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon érhető el. Március 27. és április 3. között kedvezményes, 900 Ft-os áron vásárolhatók jegyek, utána 1100 Ft-ért, április 4-től pedig öt és tíz jegy vásárlása esetén olcsóbban – 900, illetve 800 Ft-os áron – válthatóak a jegyek.

http://www.facebook.com/titanicfilmfest

Author: Tamás Dorka

(1978, Kecskemét – Szeged – Budapest) Szabadúszó pr-tanácsadó, kreatív menedzser Kapcsolatfelvétel a szerzővel: tamas.dorka@chello.hu (30/474-55-92)

Vélemény, hozzászólás?